Nem először provokál botrányos karikatúrával a Népszava
A baloldali lap azóta meg nem tagadott szerzője szerint a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén, amit radikálisan ki kell irtani.
A baloldali lap azóta meg nem tagadott szerzője szerint a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén, amit radikálisan ki kell irtani.
Az Amerikai Konzervatív Unió ügyvezető igazgatója méltatta Orbán Viktor miniszterelnököt.
A veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatról is tárgyalt a parlament.

Óbuda-Békásmegyer egykori alpolgármestere kilépett a III. kerületi képviselő-testületből.
Niedermüller Péter szerint vidéken az antiszemitizmusnak „lényegi tradíciói” vannak.
Nacsa Lőrinc: A kormány politikájának középpontjában áll az idősek iránti megbecsülés.
Minden magyar számíthat rám, és én is számítok minden magyarra – közölte az új köztársasági elnök.
A két vezető Európa energiabiztonságával kapcsolatos kérdésekről tárgyalt egymással.
Répássy Róbert: Nemzetközi szervezetek semmilyen kötelező oltást nem vezethetnek be Magyarországon.
Komjáthi Imre (MSZP) napirend előtt arról beszélt ma a parlamentben, hogy a kormány a multik oldalára állt.
A jobbikos Brenner Koloman azt ígérte, nem támogatnak semmilyen energiaellátást érintő szankciót.
A felelős cselekvés szabadságáról szól az alaptörvény-módosítás – fogalmazott a miniszter.
A megújuló energiákkal Magyarország szükségleteinek csupán alig mérhető százalékát lehet kielégíteni.
Vitákkal folytatódott a keddi parlamenti ülésnap.
A Fidesz–KDNP szerint felháborító, hogy a baloldali vezetés súlyos milliókat költ közpénzből luxusutakra.
Halász János, a Fidesz képviselője a parlamentben közölte, hogy semmilyen pártpolitikai szempont nem írhatja felül a magyar érdekeket.
Orbán Balázs: Mi olyan közgazdászt keresünk, akit nem megzavarnak a tények, hanem aki tiszteli őket.
A továbbiakban nem kíván közösséget vállalni Jakab Péterrel.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a vétójog elvétele az európai együttműködés végét jelentené.
A változtatás megadná a kormánynak azt a felhatalmazást, hogy ha kell, a háború miatt gyors döntést hozhasson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amerikai és spanyol katonákkal gyakorlatoztak a magyar honvédek.
Fontos döntést hozott a bíróság.
Rendben van, hogy hat-nyolc éves gyerekek szivárványos zászlóval integetnek?
A politikai igazgató lefordította, szerinte mit jelent Magyar Péter azon állítása, miszerint a Voks 2025 totális kudarc.
Kocsis Máté keményen odaszólt a Tisza Párt elnökének.
Új térképes adatbázis és egységes menetrendi keresőt és útvonaltervezőt jelentett be a MÁV-csoport.
A Tisza Párt elnöke igazából egy fogott ember.
Dömötör szerint a Voks 2025 megálljt parancsolhat Brüsszel ukrán bővítési terveinek.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.