Hidegfrontra és zivatarokra kell számítani
Helyenként viharos szél, havas eső is kialakulhat.

Helyenként viharos szél, havas eső is kialakulhat.

A rendőrök január 4-én összesen 243 határsértőt tartóztattak fel és 238 főt állítottak meg.

A jogosultak több mint hatszázmilliárd forint adót kapnak vissza az idén.
Helyenként viharos szél, havas eső is kialakulhat.

A rendőrök január 4-én összesen 243 határsértőt tartóztattak fel és 238 főt állítottak meg.

A jogosultak több mint hatszázmilliárd forint adót kapnak vissza az idén.

Az újabb békemenet kapcsán ellenállásra, provokációra, és az ellenzéki politikusok becsmérlő, sértő megjegyzéseire is számítanak a szervezők.

Nézzük, ki is valójában Mártha Imre!

Amerikában megválasztották az első transznemű evangélikus püspököt, a skandináv egyházak homoszexuális kapcsolatokat már házasságként áldanak meg.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje újabb megosztó nyilatkozatot tett az ATV-ben.

Fedezik a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével összefüggő önkormányzati többletkiadásokat is – mondta el Szita Károly polgármester.

A tapolcai vasúti átjáróban négy fiatal halt szörnyet, amikor egy vonat elé hajtottak Skodájukkal.

A baloldal folytatja a halálkampányt.

– Azt, hogy ki a kapitány, azt ő mondja meg – utalt a bukott miniszterelnökre a baloldal mostani jelöltje.

A Megoldás Mozgalom elnöke maga a milliárdos, munkáját három alelnök segítheti a jövőben. Egyelőre nincs se e-mail címük, se weblapjuk.

György István tájékoztatása szerint januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint a szombati napokon is várják az oltakozni vágyókat.

A DK-s honatya a személyes jelenléte mellett pénzügyileg is segítette a kerületi baloldal kampánytevékenységét.

Az újabb Pfizer-szállítmánynak köszönhetően tovább folytatódhat az 5–11 évesek immunizálása, amelyhez folyamatosan nyitva van a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap is.

Végre hozzákezdett a balos városvezetés a Zsókavár és az Erdőkerülő utca felújításához.

Az MSZP-s Horváth Csaba szerint „nem jó módszer”, ha valaki őt „dékásítani” akarja.

A legfontosabb változás a fertőzésen átesett, de oltatlan személyeket érinti, akik ezentúl várakozási idő nélkül, a betegségből való felgyógyulás után igényelhetik a védőoltást.

A kormány több mint egy évtizede dolgozik azért, hogy megerősítse a családokat – emlékeztetett Zsigó Róbert államtitkár.

Az igazságügyi miniszter hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében hívta fel a figyelmet a következő, március 15-i békemenetre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.