Elrendelték a nyomozást a Városháza-ügyhöz kapcsolódó fővárosi telekeladás miatt
A múlt héten beadott feljelentés nyomán elrendelték a nyomozást.

A múlt héten beadott feljelentés nyomán elrendelték a nyomozást.

A miniszter szerint a fiataloknak és az időseknek össze kell fogniuk.

A pályázaton ezúttal tíz iskola is elnyerheti a több mint húszmillió forint értékű digitális termet.
A múlt héten beadott feljelentés nyomán elrendelték a nyomozást.

A miniszter szerint a fiataloknak és az időseknek össze kell fogniuk.

A pályázaton ezúttal tíz iskola is elnyerheti a több mint húszmillió forint értékű digitális termet.

Márki-Zay Péter korábban is az embereket kizsigerelő energetikai multiknak dolgozott, és ma is az ő érdekeiket képviseli.

Hódmezővásárhely első embere szerint az üzemanyagok árának maximálása nem a jó megoldás, helyette inkább amerikai mintára kellene cselekedni.

A 22 éves férfi Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarországon.

Karácsony Gergely Párbeszéd-társelnök társa most kivételesen nem az országházban műsorozott.

Hangsúlyozta, a kormány ezzel a támogatással is az idősek iránt érzett megbecsülését szeretné kifejezni.

A főváros pavilont terveztetett a szoboregyüttes megóvására, ám az csak egyszer, 2019-ben volt használatban.

Kórházban jelenleg 5852 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 565-en vannak lélegeztetőgépen.

Gerald Knaus a schengeni, illetve az uniós jogra hivatkozik, amely szerint nem lehet kitoloncolni a tagországokba érkező migránsokat.

Rétvári Bence szerint Szabó Tímea Korózs Lajos és Schmuck Erzsébet nyomdokaiba lépett.

A Jobbik elnöke megállás nélkül ferdít és hazudozik kétes ingatlanügyeivel kapcsolatban.

Összesen 468 határsértőt tartóztattak fel és 144 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

Aki most beoltatta magát, az a negyedik járványhullám végéig már védettséget szerzett - hangsúlyozta a virológus.

A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje a minap kommunistának nevezte a háztartások százezreit segítő intézkedést.

A beruházások egy jelentős részéhez a Magyar falu programban szereznek közpnti támogatást.

Karácsony Gergely válasza persze megint az áldozatpóz. Elképesztően hamis alak – írja közösségi oldalán a Fidesz frakcióvezetője.

Könnyen lehet, hogy a Bige László milliárdos érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek megpróbálja megúszni a büntetés befizetését.

A kíberbűnözők már életeket veszélyeztetnek a bűncselekményeikkel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Érezhető a feszültség a levegőben.

Fokozódnak az orosz csapások.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Három kulcspontban állapodott meg a kormány a lakossági energiatároló-programmal kapcsolatban a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésen – közölte Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.