Képtelen a törvényességre a Demokratikus Koalíció
Péntekig befejeződik a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásról szóló értesítők postázása.
Már nemcsak a szőregi házának, hanem a badacsonytomaji nyaralójának felújítása miatt is magyarázatot várnak a kormánypártok Ujhelyi Istvántól, az MSZP uniós képviselőjétől.
Péntekig befejeződik a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásról szóló értesítők postázása.
Már nemcsak a szőregi házának, hanem a badacsonytomaji nyaralójának felújítása miatt is magyarázatot várnak a kormánypártok Ujhelyi Istvántól, az MSZP uniós képviselőjétől.
Egy gombnyomás elég lesz ahhoz, hogy miközben segélyhívást indítunk, a mentők megkapják a segítségnyújtást megkönnyítő adatainkat.
Információink szerint Balog Zoltán romaügyi miniszterelnöki biztos megbízatása megszűnik, helyette egy ismert szociális szakember kormánybiztosi rangban irányítja majd a területet.
Nyilvánosságra hozta a Legfőbb Ügyészség a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőit érintő ügy egyes részleteit, valamint az ennek kapcsán hozott bírósági döntések kivonatait.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt tervezi, hogy kitölti az elnökségéből hátralévő egy évet, aminek a családja nem örül.
A tavasz első hírnökei közé tartozó kucsmagombák megjelenése alkalmából egész napos családi programokkal várják a látogatókat a Természettudományi Múzeumban április 5. és 7. között.
Elkezdődött a nyírfa virágzása, a parlagfű után ennek pollenjére érzékenyek a legtöbben Magyarországon – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet szaktanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az intézmények adóssága a balliberális korszak egyik súlyos mulasztása, mert a folyamatos pénzkivonás miatt 2010-re az adósságállomány megközelítette a 130 milliárd forintot.
Az Afganisztánnal határos, nyolcmillió lakosú Tádzsikisztán a legszegényebb szovjet utódállam, az iszlám fundamentalizmus melegágya.
A lányok is jól tudnak teljesíteni a fiúsnak tartott szakmákban, de a sztereotípiák miatt nem választják a természettudományi, műszaki és informatikai pályákat – közölte a Lányok napját szervező Nők a Tudományban Egyesület elnöke szerdán az M1 aktuális cs
A bíróság kimondta, hogy a közmédia anyagaiban ténybelileg megalapozottan közölte, hogy a „Szenzációs négyes” műsornak már az első adása az agresszió és a szeméremsértés határán mozgott.
Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig a bankok oldalára álltak – emlékeztetett közleményében a kormánypárt.
Pályakarbantartási munkák előkészítése, az ahhoz szükséges anyagok szállítása és tárolása miatt Rákospalota-Újpest állomáson lezárta a vasúttársaság azt a közforgalom elől elzárt üzemi területét, melyet az autósok ideiglenesen parkolásra használtak – közö
A milliárdos nagyságrendű kárt okozó parkolási rendszer bevezetéséről szóló határozatot Karácsony Gergely hivatala terjesztette elő, annak megvalósításáért a polgármester a felelős.
A visegrádi négyek (V4) szavazókorú lakosainak átlagosan 71 százaléka, Magyarországon a választópolgárok kétharmada előnyösnek tartja országa NATO-tagságát – derül ki a Nézőpont Intézet által 12 közép-európai országban, illetve régióban készített közvélem
Az alapítvány közleményében azt írta: a közösségi oldalak cenzúrája morálisan védhetetlen, mivel „lábbal tiporja” a szólásszabadság elvét.
A Fidesz szerint Magyarország és Európa biztonságát nem gyengíteni, hanem erősíteni kell, minden eddiginél nagyobb szükség van a terrorveszély elhárítására, a határvédelemre és a kerítésre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Századvég vezető elemzője szerint nagyon más stílusban nyilatkozott a Tisza Párt elnöke a köztévében, mint a rádióban.
Deák Dániel szerint a Tisza Párt elnökétől láttunk már sok 180 fokos fordulatot: már önmagában az is annak tekinthető, hogy most EP-képviselő.
Meglepő történet került nyilvánosságra egy budapesti pedagógusról, aki a balliberális 444 szerint csak egy nem mindennapi hobbit űz.
Most jöhet nagyon jól a Tisza Párt vezetőjének Manfred Weber és az Európai Néppárt.
Rejtélyes hangfelvételek taszíthatják a mélybe a Tisza Pártot és Magyar Pétert.
Az elemző szerint messziről látszik, hogy a Karácsony Gergelyt főpolgármesteri székbe segítő Gyurcsány Ferenc megkezdte a kampányát a városházi embereinek megvédése érdekében.
Von der Leyen új beceneve: Ursula császárnő. Most már csak a birodalom hiányzik.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
Sokáig tartotta magát a román csapat, de végül nagy különbséggel nyertek női kézilabdázóink.
Nem áll jól a Tisza Párt elnökének szénája, Magyar Péter telefonlopási ügynek indult története mostanra szuverenitási üggyé vált, ugyanis Magyarország második legerősebb pártjának elnöke a brüsszeli elit által „fogott” ember lett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.