A színházak felkészültek a szigorúbb járványügyi intézkedésekre
Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra.
Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra.
Elhunyt Bragyova András egyetemi tanár, volt alkotmánybíró – közölte az Alkotmánybíróság a honlapján csütörtökön.
Zárt ülésen tájékoztatták a szakemberek a nemzetbiztonsági bizottságot a nemzetközi terrorizmussal kapcsolatban.
Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra.

Elhunyt Bragyova András egyetemi tanár, volt alkotmánybíró – közölte az Alkotmánybíróság a honlapján csütörtökön.

Zárt ülésen tájékoztatták a szakemberek a nemzetbiztonsági bizottságot a nemzetközi terrorizmussal kapcsolatban.

Brüsszel ismét Soros megrendelését teljesíti, amikor az uniós források kifizetését politikai feltételekhez akarja kötni.

Lapunk az Európai Bizottságnál érdeklődött a rendkívüli jogrend ismételt bevezetésével kapcsolatban.

A külgazdasági és külügyminiszter első pozitív tesztje kedden reggel volt magyar idő szerint.

A helyzet egész Európában rosszabbodik, de annyiban könnyebb, mint tavasszal volt, hogy a vakcina belátható távolságban van.

Csak az amszterdami gyilkosságot ismerte be Dér Csaba, amiről több videófelvétel is készült, így letagadhatatlan.

Az igazságügyi miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Parlament a járványhelyzetben sem hagy fel Magyarország zsarolásával

Kásler Miklós emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban egymilliárd forintért vásároltak altató- és lélegeztetőgépeket.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező- és tanácsadó testülete.

Hétmilliárd forint áll a vállalkozások rendelkezésére az egyszer használatos műanyag termékeket helyettesítő késztermékek előállítására.

– Szeretnénk elérni az egészségügyi dolgozók elégedettségét és a betegek biztonságát – közölte Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke.

Életbe lépett az éjszakai kijárási korlátozás. Országszerte 76 esetben járt el a hatóság, 24 esetben figyelmeztetést alkalmaztak november 4-én.

Leghamarabb Litvániában és Spanyolországban érhetik el a limitet, de nagy hajrá kell a petíció sikeréhez.

A biatorbágyi népszavazás erősen hátráltatja a balatoni kerékpárút építését.

A miniszteri biztos kéréssel fordult a hatékony védekezést megnehezítő baloldali politikusokhoz.

Nagy Gergelyné Hajnalka a veszélyeztetett korcsoportba tartozott, mert cukor- és pajzsmirigybetegségben szenvedett.

A járvány elleni védekezés további erősítésére a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet.

Újabb 12 Pest megyei önkormányzat nyert el támogatást bölcsődefejlesztésre, mintegy 3,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott Rákossy Balázs.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ónos szitálás és havazás is várható.

Magabiztosan fordulhatnak rá a kormánypártok a választási kampányra.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal friss jelentése súlyos összefüggésekről rántotta le a leplet.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

195-en ültek a szerelvényen.

Egy uniós főtárgyaló jöhet.

Még egy éve sincs hivatalban a kabinet.

A Varga Barnábásért kapott pénzt magyar játékosokra költené a Ferencváros.

Az átverésekhez mi, e századi emberek jócskán hozzászoktunk már, elég, ha csak a napi háborús híreket hallgatjuk, rögvest rossz lesz a közérzetünk.

A legpatinásabb kupasorozatban minden van, amiért érdemes futballt nézni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.