Zöldkonzultációt indít Budafok-Tétény
A XXII. kerület vezetése kíváncsi a lakók véleményére.
A XXII. kerület vezetése kíváncsi a lakók véleményére.
Magyar Péter jogellenesen hozta nyilvánosságra az ATV munkatársainak személyes adatait.
A nyugat-európai támadások árnyékában szakértőt kérdeztünk, mégis hogyan védekezhetünk.
A XXII. kerület vezetése kíváncsi a lakók véleményére.
Magyar Péter jogellenesen hozta nyilvánosságra az ATV munkatársainak személyes adatait.
A nyugat-európai támadások árnyékában szakértőt kérdeztünk, mégis hogyan védekezhetünk.
Emellett az M10-es gyorsforgalmi út előkészületei is előrehaladott állapotban vannak.
A kormány célja ezzel is a családok segítése.
Közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
Az ország több pontján is kigyulladtak a járművek.
A kánikula még ki sem tette a lábát, de már újra itt van.
Így zajlott az Angyalföld téri túszdráma.
A rendőrség új információkkal szolgált.
Az államfő szerint a bencés rend olyan alapokat ad, amelyek segítséget nyújtanak az önmagából is sokszor kifordult világban.
Az, hogy valaki lát egy LaFerrarit az utcán, a világ bármely pontján ritkaságnak számítana.
A miniszterelnök lesz a a fővédnök és a főszónok.
A rendőrök jelenleg is keresik.
Ijedtében majdnem tömegkarambolt okozott.
A gyanú szerint Gy. Péter egy óvodában egy kisgyermekkel fajtalankodott, de vizsgálják, hogy a férfinak lehetett-e több áldozata.
A lakosság segítségét kérik.
Nem a megszokott helyre indultak.
Lázár János folyamatosan egyeztet a katolikus egyház képviselőivel.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője felmosta a padlót a sorosista jogásszal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ijesztő köntösbe csomagolt romantika a cikkben.
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsították meg a támadót.
A bíróság majd eldönti, hogy amit csinált, az lopás vagy rablás.
Ő az egyetlen, aki két különböző fővárosi kerületet is vezetett, igaz, egy ciklus után mindkét helyen megbukott. Pedig még alagutat is építtetett volna a Duna alatt – hosszában.
Jövőre további parkfejlesztések lesznek.
A parlamenti frakciók reagálnak a miniszterelnök beszédére.
Rejtély Budapesten.
Azzal védekezik, hogy csak viccelt.
Úgy döntöttünk a mai napon, hogy átfogó stratégiai együttműködési programot indítunk el a Kongói Demokratikus Köztársasággal – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra vasárnap a SpaceX Crew Dragon űrkapszulája, amely a tervek szerint jövőre visszahozza a Földre az ottragadt két amerikai űrhajóst Butch Wilmore-t és Suni Williamst – közölte a NASA és a SpaceX.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.