Külföldi tulajdonba kerülhet az MKB
Akár március első napjaiban eladhatja az állam a 2014 nyarán megvásárolt, majd szanálásba vitt bankot.
Akár március első napjaiban eladhatja az állam a 2014 nyarán megvásárolt, majd szanálásba vitt bankot.
Egy ilyen, 1000 milliárdos üzletnél azonban jobb, ha a kártyákat minél később fedik fel a szereplők.
Évente több mint 10 milliárdot költ a magyar kormány az ukrán állampolgárságú nyugdíjasokra.

Sok helyütt drágulnak a telkek, mert egyre többen szeretnének új házat maguknak.

Azok a vásárlók, akik megkárosítva érzik magukat, ott adhatják vissza a terméket, ahol azt vásárolták.

A Semmelweis egyetemen lesz a cég kelet-közép-európai régiójának oktatási központja.

A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium ezentúl vaskézzel fogja irányítani a vállalat működését.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint ehhez az uniós átlag feletti teljesítményre van szükség.

2030-ig kétharmadra növelik a hibrid és teljesen elektromos autók részarányát.

A pénztár súlyosan és folyamatosan megszegi a tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Az Európai Bíróság tegnapi döntése nyomán próbálnak olyan rendszert kialakítani, ami a magyar érdekeknek is megfelel.

A gázolaj literje így most 300-301 forintba kerül. A benzinár nem változott.

A szaúdi olajminiszter azt mondta, a nagy olajtermelők mégsem fogják vissza termelésüket.

Az ügyfeleket a Vodafone kapja, a tarifák nagy része megmarad.

Az ütemezés szerint az Amarokkal kezdik, majd a Passat típus következik.

Hatalmas a hiány az alapellátási rendszerekben, s a helyzeten csak ezek finanszírozásának további csökkentésével lehetne változtatni.

Megszületett az idei évre vonatkozó bérmegállapodás a vasútnál kedden.

A ráta így 1,35 százalék maradt.

A hírek szerint már csak a korábban regisztrált, megbízható felhasználókat fuvarozza a cég.

Többen már érdeklődtek is a cég és az általa működtetett üzem vagyontárgyai iránt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A gép kiemelt célpontnak számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.