Ennyi bővülést jósol jövőre Matolcsy
„A jegybank ezermilliárd forinttal járult hozzá a növekedéshez.”
„A jegybank ezermilliárd forinttal járult hozzá a növekedéshez.”
A társaság növelte kapacitását, és felkészült az év végi ünnepekhez kapcsolódó forgalom emelkedésére.
Az adó felső kulcsa az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lehet.
„A jegybank ezermilliárd forinttal járult hozzá a növekedéshez.”

A társaság növelte kapacitását, és felkészült az év végi ünnepekhez kapcsolódó forgalom emelkedésére.

Az adó felső kulcsa az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lehet.

A Magyar Természetvédők Szövetsége levélben fordult Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterhez.

A rendszeres kiszállítások sikeresen teljesülnek.

Elkészültek a tervek az érintett motorok megjavítására.

A mezőhegyesi földek árverését szerdán állították le, a Fővárosi Törvényszék most közölte az indokot.

Megsemmisítette csütörtök délután a bíróság a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát.

Varju László szerint 2016 szomorú éve lesz a gazdaságnak.

Elsősorban a feldolgozóipar húzta az exportot.

Lényegesen jobb az alapvető jövedelmezőségi mutató ott, ahol a vezérigazgató és egy további igazgatósági tag nő.

A KSH szerint a mezőgazdasági termelés volumencsökkenését az áremelkedés kompenzálta.

Az idei évre tervezett projekteket pedig mind befejezik a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő vezetője szerint.

A válaszadók 64,6 százaléka decemberben vagy közvetlenül az ünnepek előtt lát hozzá az ajándékvásárláshoz.

Jövőre a költségvetésben számoltnál 123 milliárddal több bevétel származhat fogyasztási adóból.

Az áruház megkezdte az átállást a magyar mézekre, amely heteken belül lezárul.

Megszólalt lapunknak a magyar letelepedési kötvényeket közvetítő cégek egyikének a tulajdonosa, Raj Rafael.

A balatoni bicikliúttal párhuzamosan épülhet egy bicikliút, amely Felcsútot is érintheti.

Már a hajléktalanok is kártyaolvasókkal mászkálnak, a templomban mobilapplikációval adakozhatunk.

A kínai mézbotrány miatt majdnem negyedével visszaesett a kereslet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.