PM-államtitkár: Az adórendszer támogatja a kkv-kat
Magyarországon az 1,2 millió vállalkozás 99 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozásnak számít, nemzetközi szinten is kiemelkedő, hogy a kedvezményeik évről-évre bővülnek.
Magyarországon az 1,2 millió vállalkozás 99 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozásnak számít, nemzetközi szinten is kiemelkedő, hogy a kedvezményeik évről-évre bővülnek.
2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúton, hiszen forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok – közölte az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Magyarországon az 1,2 millió vállalkozás 99 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozásnak számít, nemzetközi szinten is kiemelkedő, hogy a kedvezményeik évről-évre bővülnek.
2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúton, hiszen forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok – közölte az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Tizenegy millió forint értékű, különféle márkájú hamis parfümöt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti ellenőrzésen – közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
Az uniós és az országos átlaghoz képest is mérséklődött Budapest gazdasági előnye – ismerteti a pénteki Világgazdaság.
A tavaly év végi nyugalom után hirtelen pánikot okozott a piacokon a kiéleződő közel-keleti konfliktus, azonban a befektetők még gyorsabban nyugodtak meg, mint ahogy megijedtek.
Karácsony körül csökkent a multivállalat teljes forgalma, a visszaesés különösen a közép-európai érdekeltségeket érintette. A veszteség jelentősnek tűnik.
A kormány a 2016 és 2024 közötti időszakban összesen mintegy 5000 milliárd forintot fordít a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti és közúti beruházásokra.
A zárttartás-technológia sokkal inkább biztosítja az állatok számára az ideális feltételeket. Így teremthető meg például a megfelelő hőmérséklet és a páratartalom.
Tartja vezető pozícióját az európai fővárosok között Budapest azon a ranglistán, amelyen a villamos energia és a földgáz átlagos fogyasztói árai szerepelnek.
A pályázat célja a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés illetve a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára – közölte Rákossy Balázs államtitkár.
Tavaly több ezer olyan lakossági bejelentés érkezett az adóhivatalhoz, amelyek egyes cégek vagy magánszemélyek kétesnek vélt ügyeire próbálták felhívni a hatóság figyelmét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 560,97 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 45 493,15 ponton zárt csütörtökön.
Tavaly nem kis meglepetésre felvetette Trump amerikai elnök, hogy az USA megvenné Grönlandot, mint egykor Alaszkát. Dánia persze nem adta a jelenleg hozzá tartozó gigantikus szigetországot.
Tavaly közel 4,6 millió darab belföldi vasúti menetjegyet, bérletet és felárat vásároltak az utasok a MÁV okostelefonos alkalmazásán keresztül – közölte lapunkkal a nemzeti vasúttársaság.
Az MNB elvárja a bankoktól olyan lakossági számlacsomagok biztosítását, amelyek korlátlan számú átutalást tesznek lehetővé külön tranzakciós díjak megfizetése nélkül az azonnali fizetési rendszer indulását követően.
A tettekre serkentő hit erősítése örök kihívás és küldetés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
És van egy rossz, ha esetleg rosszul van a gondolattól.
A legtöbb esetben utazással kapcsolatos pluszszolgáltatásokat kap az ügyfél ingyen.
Egy reprezentatív felmérés szerint a többség egyetért a kormány célkitűzéseivel.
Kedden ismét olcsóbb lesz az üzemanyag.
Így reagált a cég a kérdésre, hogy terjeszkedne-e tovább.
Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Cordia elindítja következő spanyolországi fejlesztését.
Egy magyar utas csomagjában több mint hat kilogram kokaint találtak a ferihegyi reptéren.
Akiknél még nem esett le a tantusz: a baloldali „közvélemény-kutatások” azért készülnek, hogy a messiásrajongókban 2026-ig megmaradjon a remény: Orbán Viktor legyőzhető.
Több mint ötszáz fellépő várja a közönséget.
Forgách András Zehuvá írta át a Zehuzét, de ez az egy szótag veszteség sokkal többet takar. Recenziónk.
A szombathelyi kalapácsvető edzője után a mentorát is megelőzte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.