Áram- és hőtermelésre is képes a világ első úszó atomerőműve
A Roszatom máris továbbfejleszti az innovatív technológiát.

A Roszatom máris továbbfejleszti az innovatív technológiát.

Júliustól átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer.

Nemzetközi és hazai fronton is ki kell állnia az Orbán-kormánynak a rezsicsökkentés politikája mellett. Visszaidézzük, hogy honnan indult a történet.
A Roszatom máris továbbfejleszti az innovatív technológiát.

Júliustól átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer.

Nemzetközi és hazai fronton is ki kell állnia az Orbán-kormánynak a rezsicsökkentés politikája mellett. Visszaidézzük, hogy honnan indult a történet.

Brüsszel ajánlást tett az intézkedés visszavonására, de a kormány ragaszkodik hozzá.

Magyarország adottságai miatt élen járhatna annak a technológiának az alkalmazásában, amely az Egyesült Államokban már jól működik.

Míg 2022 a világgazdaság egyik fekete éve volt, addig a magyar gazdaságban ez rekordévnek számított – jelentette ki a miniszter.

A kormány továbbra is védi a háztartásokat, miközben Brüsszel támadja a rezsicsökkentést.

A próbavásárlásnál derült fény a csalásra.

Több mint 2,3 milliárd dollárnyi forrást vontak be állami fejlesztési bankok a nemzetközi pénzügyi piacokról.

Tisztázta a tárca a nyugdíjemelésről szóló valótlan híreket.

Közreműködött bűncselekmények elkövetésében, fiktív cégek alapításában is részt vett.

Vannak olyanok, amelyek tevékenységüket visszafogva meglapulnak, mások kivárásra játszanak, de olyanok is akadnak, akik még erősítik is jelenlétüket.

Valószínűleg mesterségesen magas árszintet alakítottak ki.

Megveszik a Szarvasi Biogázüzemet, ezzel is bővül a csoport bioüzemanyag-portfóliója.

Ha nincs Európában rezsitámogatás, a mostani enyhe télen is huszonhatezerrel többen veszítették volna életüket.

A magyar főváros még mindig megfizethető maradt, középtávon pedig megtérül a lakásvásárlás.

Áprilisában a munkavállalók állománya 4 millió 710 ezer főre növekedett.

Hazánk foglalkoztatási mutatói évek óta kedvezőbbek az európai uniós tagállamok átlagánál.

A kereskedők is felsorakoztak a kormányzati kommunikáció mögé, egyes cégek már több mint tízszázalékos kedvezményt adnának a kötelező akciótartás keretei között.

Magyarország nemzeti energiapolitikát folytat, nem változnak a célok, a helyzet szorításában csak a hangsúlyok tolódnak el – mondta az energiaügyi miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

A házkutatás során kokain is előkerült.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.

A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.