A Gyurcsány–Bajnai-kormány emelte az egekbe az élelmiszerek áfáját
Az utóbbi idők legálságosabb ígéretével rukkolt elő a baloldal.
Az utóbbi idők legálságosabb ígéretével rukkolt elő a baloldal.
Húsz százalék feletti növekedéssel hétszázmilliárd forintot meghaladó árbevételi csúcsot hozott az elmúlt év a Szerencsejáték Zrt.-nek.
Az infláció mellett a befektetői reakcióktól is tartanak az USA-ban.
Az utóbbi idők legálságosabb ígéretével rukkolt elő a baloldal.
Húsz százalék feletti növekedéssel hétszázmilliárd forintot meghaladó árbevételi csúcsot hozott az elmúlt év a Szerencsejáték Zrt.-nek.
Az infláció mellett a befektetői reakcióktól is tartanak az USA-ban.
A baloldal legfontosabb állításait cáfolta meg tételesen a pénzügyminiszter helyettese a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban. Tállai András nem kímélte Surányi György volt jegybankelnököt sem.
Az európai autógyártók arra készülnek, hogy felpörgetik a gépsorokat Ázsiában.
Észnél kell lenni a támogatások felhasználásánál – figyelmeztetnek az agrárközgazdászok.
A bértorlódásokat a járulékcsökkentésből származó megtakarításból kezeli a vállalatcsoport.
Egy belföldi és egy külföldi akvizíciót is bejelentett a magyar energetikai vállalat, erősödik a régiós jelenléte.
Idén öt, jövőre 4,7 százalékos bővüléssel számol Magyarországon a Világbank.
A koronavírus-járvány, a csökkenő fiskális ösztönzők és az ellátási láncok fennakadásai miatt lett rosszabb a prognózis.
Az ASP olaszországi megjelenése akár további áresést is hozhat az Európai Unióban.
A fogyasztói árak novemberben 5,8 százalékkal emelkedtek éves alapon.
Jelentősen veszítettek erejükből a kriptodevizák és egyes részvények.
Azoknál a vállalkozásoknál, amelyek nagy hozzáadott értéket állítanak elő és meg tudják fizetni az embereket, nem lesz hiány munkavállalókból sem – mondta lapunknak Essősy Zsombor.
A Hungrail magyar vasúti egyesülés már decemberben kidolgozta a várható díjemelkedést mérséklő javaslatait
Az Agrárminisztérium 960 millió forinttal támogatja nemzeti értékeink népszerűsítését.
A Pénzügyminisztériumban kifejlesztett mutató átlagos értéke a negyedik negyedévben 7,8 százalék volt.
Közel négyszeresére nőtt a vendégéjszakák száma tavaly novemberben 2020 novemberéhez képest.
Bizonyos esetekben nem tudja megvédeni a fogyasztókat a hazai felügyelet.
Negyvenmillióval több kártyás tranzakciót bonyolítottak le Magyarországon, mint a megelőző negyedévben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A SmartMan 2025 két részből áll: szeptember 11-én konferencia, majd két héten át tartó fesztivál közel száz helyszínen. A látogatók közelről ismerhetik meg a digitalizáció és az AI legújabb ipari megoldásait. (X)
Első lépésben 18 automatát telepítenek.
Stratégiai együttműködés jön létre.
A termelők védelme érdekében egy törvénymódosítás szigorítja a terményfelvásárlás során felvethető minőségi kifogásokkal kapcsolatos előírásokat.
Tízmilliárd forinttal megemeli a kormány a vállalati e-autó támogatási program keretösszegét.
Augusztusban 1284 beruházási hitelkérelem érkezett, ami közel kétharmados emelkedés 2024 augusztusához képest.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.