Csavar az Északi Áramlat felrobbantása körüli botrányban + videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Ködösítés és elzárkózás helyett itt az ideje, hogy hiteles magyarázatot kapjunk!”

Magyar Nemzet
2023. 03. 29. 18:24

A szakértő szerint az egészben talán nem is ez a legbosszantóbb, hanem az unió vezetőinek mély hallgatása.

– Vajon miért van az, hogy európai polgárként, az európai kritikus infrastruktúra ellen elkövetett, történelmi léptékű támadásról, amerikai szereplők közötti vitákból juthatunk információhoz? – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta: ez egy megkerülhetetlen biztonságpolitikai ügy.

Szerinte ha a New York Times története igaz, az azt jelenti, hogy az európai vezetőknek fél év alatt sem sikerült kideríteni, hogy ki a felelős.

– Ha Hershnek van igaza, akkor viszont az érintett politikusok nem képesek az európaiak érdekeit érvényesíteni. Mindkét magyarázat felveti a súlyos inkompetencia gyanúját, amin a hallgatás nem sokat segít. Ködösítés és elzárkózás helyett itt az ideje, hogy hiteles magyarázatot kapjunk! – tette hozzá. 

 

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök Olaf Scholz német kancellárt fogadja a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában 2023. március 3-án (Fotó: MTI/AP/Susan Walsh)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.