Tömegeket telepítettek ki Rodoszon az éjszaka
A tűzoltóság szerint még napokig tombolni fog az erdőtűz a görög szigeten.
A tűzoltóság szerint még napokig tombolni fog az erdőtűz a görög szigeten.
A kormányfő pacemakert kapott, orvosai vasárnap reggel adtak hírt állapotáról.
Az amerikai elnök szerint már a 2020-at sem érhette volna meg.
A tűzoltóság szerint még napokig tombolni fog az erdőtűz a görög szigeten.
A kormányfő pacemakert kapott, orvosai vasárnap reggel adtak hírt állapotáról.
Az amerikai elnök szerint már a 2020-at sem érhette volna meg.
Már az előző tanévben is csak nehezen lehetett fenntartani az osztályokat - mondja Paul Kimberger, a felsőoktatási képviselő. A tanárhiány tetőzése azonban még hátravan.
A közvélemény-kutatások többsége a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jósolja.
„Nem volt jó ötlet erre az időpontra kiírni a választásokat” – vélekedett lapunknak egy alicantei lakos.
A Miss Italy szervezői azt követően tették meg ezt a bejelentést, hogy Hollandia szépe egy transznemű nő lett.
A világ gazdaságilag legfejlettebb húsz országát tömörítő G20-csoport nem tudott dűlőre jutni.
A Bloomberg számolt be róla, hogy annak ellenére, hogy a világ legnagyobb olajkereskedői megtagadták az együttműködést, Oroszország továbbra is sikeresen exportál olajat a világpiacra.
Görögországban tovább tombol a tűzvész.
Jens Stoltenberg a fekete-tengeri gabonaszállításról tárgyalt Volodimir Zelenszkij államfővel.
Petr Fiala határozott választ küldött a miniszterelnök tusványosi beszéde után.
A diákok az európai politikai sajátosságairól, a magyar nemzeti érdekérvényesítés lehetőségeiről, a politikusi hivatás kihívásairól, könyv- és filmélményeiről is kérdezték a kormányfőt.
Románia budapesti nagykövete július 13-án szóbeli demarsot adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Az interneten terjedő felvételek alapján nincs kizárva, hogy a vádalkuval menekülő Hunter Biden beleszólt a 2020-as választásokba is.
A texasi úszó akadályok az illegális migránstömegeket hivatottak feltartóztatni, a kormányzat azonban nem nézi jó szemmel, hogy Texas megvédi a határait.
Az embercsempészek gyakran öreg, hajózásra szinte alkalmatlan vízi járműveken indítják útnak a török és az észak-afrikai partokról az embereket.
Valóságos vallási háború kezd kibontakozni.
A legtöbben a kínai vezetőszerepről és az Európai Unióról megfogalmazott gondolatokat emelték ki.
Az orosz hírügynökség úgy tudja, a támadásnak további sérültjei is vannak. Nem ez volt az első merénylet, amelyben a háborúról hírt adó személy vesztette életét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Három hegymászó vesztette életét az Alpokban.
Kettős hajtóműhibát sejt a háttérben a tapasztalt pilóta.
A menetben ukrán katonák is részt vettek.
Putyin úgy véli, hogy a globális liberalizmusnak vége.
Az iráni rakétakilövő rendszerek mintegy egyharmadát megsemmisítették.
Ezt a magyar családok is megérzik.
Trump és Zelenszkij is találkozni fognak.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Trent Alexander-Arnold szerdán mutatkozhat be új csapatában a klub-világbajnokságon.
A videós hét érvet sorakoztat fel hazánk mellett.
Mérséklődött a lendület.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.