Varga Judit: Itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat!
Magyarország maradéktalanul végrehajtotta az igazságügyi mérföldkövekben lefektetett valamennyi kötelezettségvállalását.
Magyarország maradéktalanul végrehajtotta az igazságügyi mérföldkövekben lefektetett valamennyi kötelezettségvállalását.
Ez a szám a kétszerese a múlt év első félévéhez viszonyítva.
15 éven át tombolt a gyilkos, majd 12 évre eltűnt, míg végül most elkapták a rendőrök.

Egyre több bevándorló trükközik az állampolgárságért.
Egyre erősebb a rivalizálás a két nagyhatalom között, ami nehézzé teheti a többi ország életét is.
A korábbi ellenzők közül egyre többen visszavonulót fújtak.
Az emberek csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy az elnök fiát kimosták a botrányokból.
Most a pénzügyminiszter mondta azt, hogy Kijev egyelőre nem kapott elegendő nemzetközi támogatást a legsürgősebb újjáépítési projektjeihez.
Andrej Plenkovic szerint tarthatatlanná nőtte ki magát a migrációs krízis Európában.
Ez az új hatalom alkalmas lehet arra, hogy törvényesítse a korrupció bizonyos formáit – húzta alá ifj. Lomnici Zoltán.
Elsősorban a turisták egészségének a védelmében.
Ukrán dróntámadás érte a nyugat-oroszországi Kurcsatov városát, melynek közelében található a kurszki atomerőmű.
Már nem lesz olyan könnyű Svédországba hozni a családot.
Szexmunkásokat ölhetett.
A két ország külügyminisztere újabb kérdésben egyezett meg egymással.
Azért fellebbezhet.
Pokoli helyzet uralkodik az olasz szigeten, ahol több mint kétezren lehetnek a végletekig túlzsúfolt befogadóközpontokban.
Kapcsolatba hozták az idősotthonok működtetőjével, azt mondja, emelt fővel távozik.
Ma már szinte az számít szenzációnak, ha a történelem legidősebb hivatalban lévő elnöke baleset nélkül közlekedik a lépcsőkön.
Tönkretették a pollereket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nagyinterjú Schmidt Mária történészprofesszorral, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával.
Sürgős intézkedésekre van szükség.
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor – közölte Szijjártó Péter.
Az izraeli hadsereg becslése szerint egy héten belül be lehet fejezni az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – közölte a hadsereg szóvivője kedden.
Egyelőre ellentmondásos információk látnak napvilágot arról, túélte-e a merényletkísérletet.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Késsel támadt arra, aki nem akart fizetni.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Saját magának eszkábált pisztolyt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.