Jogellenesen kutatták át az orosz oligarcha ingatlanjait
Több ingatlan mellett a hajóját is átkutatták a német nyomozók, de a bíróság most úgy ítélkezett, hogy erre nem volt joguk a hatóságoknak.

Több ingatlan mellett a hajóját is átkutatták a német nyomozók, de a bíróság most úgy ítélkezett, hogy erre nem volt joguk a hatóságoknak.

Visszaüthet az amerikai vadászgépek körüli túlzott felhajtás és elvárások.

A pekingi kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottja szerint Peking minden érintett féllel párbeszédet folytat.

Az áldozat holtteste még egy napig hevert a házában a gyilkosság után.

Kijev Taurus típusú manőverező robotrepülőgépeket kér Berlintől, melyek hatótávolsága több mint ötszáz kilométer.

A republikánus párt vezetése szerint a francia kormány elvesztette a kontrollt a bevándorlás fölött.

A felvidéki településen már több ezer euró kárt okozott.

Csak az autódudával tudták elijeszteni.

Svédország csatlakozása a NATO-hoz sokkal bonyolultabb folyamatnak tűnik, mint ahogy az korábban látszott.

Annak a középiskolának a közelében, ahová a rocklegenda járt.

Óriási robbanásra lettek figyelmesek az orosz–fehérorosz határon.

Forrnak az indulatok Lengyelországban, miután kiderült, hogy Brüsszel ismét migránsokat osztana szét az EU-ban.

Moszkvának ez a válasza arra, hogy Berlin orosz hírszerzőket utasított ki.

Kilépett az Európai Bizottság által létrehozott félretájékoztatás elleni gyakorlati kódexből.

Az uniós szóvivő szerint Brüsszel nem írná elő a elosztást, helyette kötelező szolidaritásvállalást irányoznak elő. Aki nem vállalja, az büntetést is kaphat.

Szinte az összes fontos témában alacsony Joe Biden támogatottsága.

Az orosz külügyminiszter-helyettes az állami hírügynökségnek beszélt arról, hogyan lehet lezárni a háborút.

A konzervatív Osztrák Szabadságpárt szerint inkább a saját házuk táján kellene takarítania az Európai Parlament baloldali frakcióinak.

Hova fog kilyukadni az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb botránya?

A nők közel 90 százalékát érte már zaklatás, az esetek jelentős részében külföldiek az elkövetők.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az ügy Magyar Péter vasárnapi, Újpesten tett kijelentései után robbant ki.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

A McLaren két pilótája – főleg Oscar Piastri – sehol sincs a fizetési listán a dobogósokhoz képest.

A vagyonadó több gazdasági kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.