A sokszínűség jegyében alkalmaz funkcionálisan analfabéta tiszteket a londoni rendőrség
Egyes területeken a bűnügyi jelentések megírása is nehézkessé vált.

Egyes területeken a bűnügyi jelentések megírása is nehézkessé vált.

Kínai külügyi szóvivő: Ha az Egyesült Államok valóban véget akar vetni az ukrajnai harcoknak, akkor fel kellene hagynia a fegyverszállításokkal.

A PNL májustól egyfajta ellenzéki pozícióra készülheti a koalíción belül, s támadni fogja az új miniszterelnököt.

A két férfi katapultálhatott.

Az eddigi értesülések alapján 28 halottról és mintegy 150 sebesültről tudni.

A cég, amely a gyanú szerint szlovéniai működésük fedezéseként szolgált, hivatalosan ingatlan- és régiségkereskedelemmel foglalkozik.

Rétvári Bence beszélt a kitoloncolások eredménytelenségéről is, amelyeket az Európai Bizottság már saját prezentációiban is elismer.

Az ukrán kormány többször vetette Teherán szemére, hogy több száz harci drónt adott Oroszországnak.

„Ahogyan az EP a jogállamiság kérdését tárgyalja, az nem kiegyensúlyozott” – fogalmazott Győri Enikő fideszes EP-képviselő.

Huszonhárom évvel a katasztrófa után sem történt érdemi lépés az ügyben – hívta fel a figyelmet a korábbi államfő.

Gyakori vendég Washingtonban a Nyílt Társadalom Alapítvány amerikai ügyvezető igazgatója.

Sajtóbeszámolók szerint szerette a fényűzést a korrupciós botrányba belebukott volt EP-alelnök, most brüsszeli börtönben ül.

A főváros lakosai el is kezdtek gyakorolni az észak-koreai néphadsereg 75 éves fennállása alkalmából február 8-án rendezendő ünnepségekre.

A NATO-főtitkár szerint kiemelt jelentősége van annak, hogy Oroszország ne nyerje meg a háborút.

Felerősödtek a Ferenc pápát bíráló hangok elődje elhunytát követően, akinek nemrég posztumusz kötete jelent meg.

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elvesztette abszolút többségét.

Nemrégiben az azerbajdzsáni gazdasági miniszter járt Budapesten.

A tájékoztatásban nem részletezték az ukrán katonák számát.

Legalább négy ember meghalt, pénteken rendkívüli állapotot hirdettek a fővárosban.

Egy szakértő szerint évtizedes mélyponton van a román politikusok külföldi tekintélye.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eszükbe sem jut kritikus kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének – mutatott rá Kocsis Máté.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

Itt a végjáték.

Moszkva készen áll a csapásra.

Több hullámban támadták az olajfinomítót.

Bár az Arsenal legyőzte a Brightont, akadnak problémák az észak-londoniaknál.

Érdemes elkerülni a súlyos kockázatot.

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.