Háború Ukrajnában: hogyan jutottunk idáig? – Az ukrán NATO-álom (2. rész)

A NATO bővítése, s legfőképpen Ukrajna NATO-ambíciói régóta szúrják Moszkva szemét, Vlagyimir Putyin orosz elnök a 2022. február 24-én indított teljes körű háború egyik okaként is ezt jelölte meg. Az ukrajnai háborúhoz vezető eseményeket boncolgató sorozatunk legújabb epizódjában az ukrán NATO-álom került terítékre. Jeffrey Sachs világhírű amerikai közgazdász, Ruszlan Bortnyik ukrán politológus és Seremet Sándor kutató fejtette ki véleményét lapunknak.

Magányos Zelenszkij VILNIUS, LITHUANIA - JULY 11: Ukrainian President Volodymyr Zelenskiy and his wife, the First Lady of Ukraine Olena Zelenska participate in a family photo before a dinner hosted by Lithuanian President Gitanas Nauseda at the presidential palace during the NATO Summit, on July 11, 2023 in Vilnius, Lithuania. The summit is bringing together NATO members and partner countries heads of state from July 11-12 to chart the alliance's future, with Sweden's application for membership and Russia's ongoing war in Ukraine as major topics on the summit agenda. (Photo by Yves Herman - Pool/Getty Images) Fotó: Pool

„Nyilvánvaló, hogy a NATO bővítése nincs összefüggésben a szövetség modernizálásával vagy az európai biztonság garantálásával. Éppen ellenkezőleg, komoly provokációt jelent, amely csökkenti a kölcsönös bizalom szintjét. És joggal kérdezhetjük: ki ellen irányul ez a bővítés? És mi történt azokkal a biztosítékokkal, amelyeket nyugati partnereink a Varsói Szerződés felbomlása után tettek? Hol vannak ma ezek a nyilatkozatok? Senki sem emlékszik rájuk” – fogalmazott Vlagyimir Putyin 2007-ben, az azóta számtalan alkalommal idézett müncheni biztonsági konferencián elmondott beszédében.

Az ukrajnai háború kirobbanásához vezető hosszú utat rengeteg „városi legenda”, az egyik vagy másik fél által másképpen magyarázott esemény, megállapodás övezi. Az orosz elnök által 2007-ben említett biztosítékok is ide tartoznak. 

Moszkva, valamint az őket támogatók álláspontja szerint az Egyesült Államok, valamint a nyugati szövetségesek, élükön Németországgal a Szovjetunió felbomlásakor ígéretet tettek arra, hogy a NATO egyetlen centimétert sem fog terjeszkedni keletre.

A Nyugat az erre utaló nyilatkozat létét is tagadja. A teljes igazságot talán sosem fogjuk megtudni, de mindkét fél fel tud mutatni olyan dokumentumokat – vagy éppen érintett vezetők megszólalásait, visszaemlékezéseit –, melyek saját állításukat igazolják. Hogy mekkora a megosztottság a kérdésben, azt jól mutatja, hogy a lapunknak nyilatkozó szakértők sincsenek egy állásponton, ami a nyugati ígéret valósságát illeti.

Az Egyesült Államok és Németország nagyon határozott ígéretet tett Gorbacsov elnöknek, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé

– húzta alá Jeffrey Sachs. A világhírű amerikai közgazdász állítása igazolására több olyan, néhány évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott titkosított dokumentumot mutatott be, melyek tanulsága szerint magas rangú nyugati tisztviselők – többek közt James Baker, aki 1989–1992 között töltötte be az Egyesült Államok külügyminiszteri pozícióját, az őt követő amerikai külügyér, Warren Christopher, vagy éppen George H. W. Bush korábbi amerikai elnök – tettek – a szövegezést figyelembe véve nem mindig egyértelmű – utalásokat, ígéreteket arra, hogy a védelmi szövetség nem fogja integrálni a Szovjetunió felbomlásával függetlenedő kelet-európai államokat. Moszkva részéről Mihail Gorbacsov, valamint később Borisz Jelcin vett részt ezeken a tárgyalásokon. Ezen egyeztetések során hangzott el Baker szállóigévé vált kijelentése is: „egy hüvelyknyit sem keletre”.

A nyugati ellenérv ezzel szemben az – ezt már Seremet Sándor mondta lapunknak –, hogy a szovjetek nem kaptak semmilyen írásos garanciákat, így a volt keleti blokk országainak NATO-csatlakozását semmi sem gátolta.

– Valahol mindkét félnek igaza van – mutatott rá az Eurázsia Központ szakértője, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, szerinte formális értelemben a Nyugat és a NATO valóban nem szegett meg semmilyen megállapodást, hiszen ahhoz a szóban tett ígéreteket egy írásos dokumentum formájában kellett volna rögzíteni.

Ruszlan Bortnyik más szemszögből, ukrán lencsén keresztül világított rá a kérdésre. 

Amennyiben létezett is ilyen megállapodás az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, az Ukrajnára nézve semmilyen megkötést nem eredményez, hiszen Oroszország, és nem Ukrajna örökölte a Szovjetunió jogait és kötelességeit annak felbomlása után

– vélekedett az Ukrán Politikai Intézet igazgatója.

Rögös út a NATO-ba

Ukrajna és a NATO partnersége a volt szovjet köztársaság függetlenedését követően szinte egyből megindult, s noha a viszony nem mindig volt felhőtlen, az együttműködés töretlenül zajlik a mai napig – 2014 óta pedig kétségkívül Kijev a szövetség legfontosabb partnere. Az első jelentősebb lépések Leonyid Kucsma elnöksége alatt (1994–2005) történtek meg, ekkor mondott le az ország semleges státusáról és fogalmazódott meg a NATO-hoz való csatlakozás terve. Kucsmát a narancsos forradalom útján hatalomra kerülő Viktor Juscsenko követte, kinek mandátuma alatt minőségi változás következett be a NATO–Ukrajna kapcsolatokban. A volt szovjet köztársaság katonai doktrínájába az Európai Unió- és NATO-tagság stratégiai célként került be – összegezte a fontosabb mérföldköveket Seremet Sándor.

Az első komolyabb „törés” 2008-ban, a bukaresti NATO-csúcsot követően következett be, amikor is Ukrajna és a szintén NATO-álmokat hajszoló Grúzia nem kapott pontos tervet a védelmi szövetség vezetőitől arra vonatkozóan, hogyan válhatnak a NATO tagjaivá – éppen Franciaország és Németország tiltakozása miatt. – A politikai vezetés nagyon csalódott volt, többek között ez is vezetett Viktor Juscsenko bukásához – magyarázta Ruszlan Bortnyik. Ezt követően gyökeres fordulat következett be, Viktor Janukovics elnöksége alatt a NATO-tagság mint prioritás, minden hivatalos dokumentumból kikerült, s Ukrajna ismét a semleges státus mellett foglalt állást. 

Ezzel kapcsolatban az ukrán politológus rámutatott: a NATO–Ukrajna viszony mindig annak mentén alakult, hogy az ország vezetése – vagy a politikusok mögött álló oligarchák – Nyugat-barát vagy oroszpárti politikát folytatott.

2014-ben aztán minden megváltozott, a Krím félsziget Oroszország általi annektálása, valamint a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása egyértelművé tette Kijev számára, hogy biztonságát csak a NATO tudja – tudná – garantálni. Petro Porosenko, majd később Volidimir Zelenszkij idején a NATO-csatlakozás nemcsak prioritás, de alkotmányos cél is lett. – Ukrajna de facto a NATO része lett, anélkül, hogy valóban a szervezet tagjává vált volna – mutatott rá Ruszlan Bortnyik.

Az elit álma?

Egy NATO-aspiráns ország esetében kiemelten fontos kérdés, hogy az állampolgárok mit gondolnak a csatlakozásról, hogyan vélekednek a védelmi szövetségről. Hazánk csatlakozását is népszavazás előzte meg 1997-ben, ahol a résztvevők több mint 85 százaléka döntött a tagság mellett. 

Ukrajnában 2002-től mérik a társadalom véleményét a NATO-csatlakozással kapcsolatban, 2014-ig a megkérdezettek túlnyomó része ellenezte az ország tagságát

– magyarázta Seremet Sándor. Különösen érdekes, hogy a NATO-csatlakozás támogatottsága 2013-ban érte el a legalacsonyabb szintet, ekkorra az ellenzők aránya közel 70 százalékra nőtt. A 2014-es eseményeket, majd a 2022-es teljes körű háború kirobbanását követően aztán ezen a téren is megfordult a tendencia, tavaly már az ukránok 83 százaléka vélekedett pozitívan a NATO-csatlakozásról.

Őszintének kell lennünk, amikor a NATO-csatlakozás támogatottságáról beszélünk, jelenleg vannak olyan körülmények, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Először is, rengeteg ukrán elmenekült az elmúlt hónapokban, sokan külföldön tartózkodnak, minden felmérést ennek tudatában kell értelmeznünk. Másodszor, azon régiók, melyekben az évtizedek során a legalacsonyabb volt a NATO-tagság támogatottsága, most orosz fennhatóság alatt állnak

– hangsúlyozta Ruszlan Bortnyik. Az ukrán politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a NATO-támogatottság Ukrajna esetében egy nagyon gyorsan és könnyen változó jelenség. – Az ukrán lakosság túlnyomó része nem azért akar a NATO tagja lenni, mert a nyugati világ részévé akarnak válni, hanem azért, mert félnek az orosz agressziótól – mutatott rá. Hozzátette: azokban az időszakokban, amikor orosz támadás érte az országot mindig megugrott a NATO-csatlakozást támogatók aránya, azonban ahogy például 2014 után enyhült a konfliktus intenzitása, a NATO-tagság támogatottsága is visszaesett az ukránok körében. Ehhez az is hozzátartozik – folytatta –, hogy az ukránok túlnyomó része nincs tisztában azzal, mivel jár a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás. – Csupán biztonságot, biztonsági garanciákat szeretnének. Ugyanakkor egy szövetségi rendszerben különböző, a demokráciával, jogállamisággal, kisebbségek jogaival kapcsolatos kötelességeket is teljesíteni kell – mutatott rá.

Így alakult az ukránok véleménye a NATO-tagságról az évek során

– Ukrajna megosztott nemzet volt és ma is az. Az ország bizonyos részei különböző történelmi tapasztalatokból és különböző etnikai, nyelvi és vallási gyökerekből nőttek ki – magyarázta Jeffrey Sachs. Az amerikai közgazdász szerint az Egyesült Államoknak is jelentős szerepe van a NATO-csatlakozás támogatottságának növekedésében, hiszen Washington burkoltan és nyíltan is azokat a politikusokat támogatja, juttatja pozícióba, akik az ország nyugati integrációjának fontosságát képviselik. 

A legjobb példa erre az ukrán semlegességet pártoló Viktor Janukovics megbuktatása

– utalt a 2014-es majdani eseményekre Sachs. Egyes szakértői körökben úgy vélik, az Egyesült Államoknak – és főként Victoria Nuland, a külügyminisztérium akkori európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárának – közvetlenül köze volt az oroszokhoz húzó Janukovics elmozdításához.

Casus belli

Hogy valójában milyen ambíciók vezérelték Oroszországot Ukrajna megtámadására, az talán sosem derül ki teljesen, az azonban biztos, hogy a NATO-ambíciók központi szerepet játszottak ebben. 

Oroszország egyértelmű biztonsági kockázatnak és egzisztenciális fenyegetésként értékelte Ukrajna közeledését és esetleges tagságát a NATO-ban, ugyanakkor ez továbbra sem teszi jogossá az inváziót

– húzta alá Seremet Sándor. Mint arra a szakértő rámutatott, a Nyugat és Oroszország teljesen más, egymásnak ellentmondó álláspontot képvisel a kérdésben, ennek következtében pedig tökéletesen tudják azokat igazolni saját maguk felé. – Nyugati olvasatban Ukrajna és a NATO semmi rosszat nem tett, hiszen Kijev szuverén döntése, hogy melyik szövetséghez csatlakozik. Moszkva szerint Ukrajna közeledése a NATO-hoz utóbbi felfegyverzésével és további militarizálásával jár, a NATO szerint pedig a szövetség továbbra is védelmi funkciót lát el, így semmilyen fenyegetést nem jelent a közelsége Oroszország számára – magyarázta.

Jeffrey Sachs szerint még közvetlenül 2022. február 24-e előtt el lehetett volna kerülni a háborút. 

Amennyiben Washington 2021-ben egyszerűen kijelentette volna, hogy a NATO nem terjeszkedik Ukrajnába vagy Grúziába, a háborút teljesen el lehetett volna kerülni

– húzta alá.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 2023 júliusában megrendezett vilniusi NATO-csúcson (Fotó: Getty Images/Yves Herman)