Több száz millió keresztényt üldöztek a vallása miatt az elmúlt évben
Közel négyszeresére nőtt azon országok száma az elmúlt harminc évben, ahol üldözik a keresztényeket.

Közel négyszeresére nőtt azon országok száma az elmúlt harminc évben, ahol üldözik a keresztényeket.

Óvoda mellett zuhant le egy helikopter Kijev egyik külvárosában.

Az egykori amerikai külügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon fejtette ki véleményét.
Közel négyszeresére nőtt azon országok száma az elmúlt harminc évben, ahol üldözik a keresztényeket.

Óvoda mellett zuhant le egy helikopter Kijev egyik külvárosában.

Az egykori amerikai külügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon fejtette ki véleményét.

A külgazdasági és külügyminisztert főleg a fősodortól eltérő magyar álláspontról faggatták.

„Be fogom tiltani az automata lőfegyvereket” – fogalmazott az amerikai elnök egy eseményen.

A nyomkövetőiket is levágják csak azért, hogy az Egyesült Királyságban maradhassanak.

Sikeres együttműködés esetén enyhébb büntetést kaphat Pier Antonio Panzeri volt szocialista EP-képviselő.

Csaknem hatvanezer gyermekpornográf felvétellel hozták összefüggésbe Florian Teichtmeistert.

Olekszij Aresztovics belebukott a rakétatámadásról tett elhamarkodott kijelentéseibe.

Mark Rutte kormányfő az amerikai elnökkel egyeztetett.

A lépést a Nyugat „proxy háborújával” magyarázták.

Szijjártó Péter először találkozott Eli Cohen új izraeli külügyminiszterrel.

A skót parlament decemberben fogadta el, hogy könnyítsék meg az utat a transzneműek előtt.

Az új rendszer Oroszország mellett Belarusz, Örményország és Kirgizisztán állampolgáraira is érvényes.

A konzervatív politikus miniszterelnökségének viharos időszakát kívánja bemutatni.

Ylva Johansson belügyi biztos szerint a korrupció évente legalább ötmilliárd eurójába kerül az uniónak.

Elutasította a nyugati bírálatokat Csao Jang, a budapesti kínai nagykövetség ideiglenes ügyvivője.

A Vox párt helyi vezetője szerint a terhességmegszakítás előtt fel kellene ajánlania az orvosnak a szívhang meghallgatását.

A szíriai férfit pénteken állítják bíróság elé Szíriában elkövetett háborús bűncselekmények vádjával.

Eduard Heger kormányfő szerint jelenleg az őszi választás tűnik a legvalószínűbbnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.