A frusztrált Kamala Harris összetűzésbe került a CNN műsorvezetőjével
Joe Bident teljesítményét kritizálta a műsorvezető.
Joe Bident teljesítményét kritizálta a műsorvezető.
Még vizsgálják a baleset körülményeit.
Benjamin Netanjahu eddig visszautasította Ukrajna katonai segítségre vonatkozó kéréseit, most azonban tárgyalásokba kezdtek a felek.
Joe Bident teljesítményét kritizálta a műsorvezető.
Még vizsgálják a baleset körülményeit.
Benjamin Netanjahu eddig visszautasította Ukrajna katonai segítségre vonatkozó kéréseit, most azonban tárgyalásokba kezdtek a felek.
A megállapodást pártalapon hozták létre, nem programok, nem az eddigi teljesítmény, nem a jövendőbeli tervek alapján.
Az idős elnöknek nemcsak kihívójával, Donald Trumppal, hanem a lépcsőkkel is meggyűlt a baja.
A brutális támadás nem valósulhatott volna meg amerikai segítség nélkül.
Moszkva szerint a NATO-t terheli majd a felelősség, ha közvetlen konfrontáció lesz az oroszok és a katonai szövetség között.
Ahelyett, hogy eloszlatta volna a korával és alkalmasságával kapcsolatos aggodalmakat, inkább megerősítette azokat.
Lépni kell, mielőtt visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el.
Újabb szankciókat rendelt el csütörtökön az Egyesült Államok Irán ellen „a folytatódó nukleáris eszkaláció” miatt – tudatta közleményében Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Megerősített minősített többséggel választotta meg az Európai Tanács az EU legfontosabb tisztségeinek várományosait.
Tárik Meszár, a térség szakértője beszélt lapunknak arról, hogyan alakulhat Irán jövője Ebrahim Raiszi halála után.
Anthony Kim, a Heritage Foundation vendégkutatója értékelte az ukrajnai háborút.
A Trump–Biden-vita témái között egyebek mellett a gazdaság, a bevándorlás, az abortusz kérdése és az orosz–ukrán háború is szerepelt.
Az Európai Unió vezetői a mai csúcstalálkozón hozták meg a döntést.
A washingtoni csúcstalálkozón mutathatja be részletes tervét az ellenzéki csoportosulás.
Az EU 2024-re ötmilliárd eurós támogatást nyújt Ukrajnának.
Négyszázezer hívő hagyta el 2023-ban a katolikusokat Németországban, miközben folyamatosan csökken a keresztelések és az egyházi esküvők száma.
Ilaria Salis és Carola Rackete számára is a súlyos jogsértésekkel tarkított aktivistaság jelentette a belépőt a baloldali politika elitjébe.
Szlovákia déli részén autóbusszal ütközött össze egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Aláírásgyűjtés indult Fejes Rudolf Anzelm apát jogtalan kilakoltatása ellen a Citizengo.org-on.
Brüsszel ezzel is Ukrajna felé csatornázna pénzeket.
A Donald Trump elnök ellen elkövetett butleri merénylet első évfordulójára terjesztette be a határozat tervét két republikánus képviselő.
Kalifornia megkísérelheti az Egyesült Államoktól való elszakadást.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
A lengyel teniszező vesztett játék nélkül nyerte meg a finálét.
Robert Fico szerint egyelőre nem világos, hogy létrejön-e a megállapodás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.