Léka, a magyar vár
A régi Magyarország egyik legnyugatibb és legősibb vára látható ezen az 1903-as keltezésű képeslapon.
A régi Magyarország egyik legnyugatibb és legősibb vára látható ezen az 1903-as keltezésű képeslapon.
A levegőt szennyező nitrogén-dioxid hozzájárulhat az intenzív osztályba kerüléshez.
Négy és fél év börtönre ítélték.
A régi Magyarország egyik legnyugatibb és legősibb vára látható ezen az 1903-as keltezésű képeslapon.
A levegőt szennyező nitrogén-dioxid hozzájárulhat az intenzív osztályba kerüléshez.
Négy és fél év börtönre ítélték.
A férfi társaival részt vett az 1944-es „nagy szökésben”.
A maradandó károsodásokat elszenvedett férfi bepereli az American Airlinest.
A műkritikus szerint a gyűjtemény értéke meghaladná az egymilliárd dollárt, ha valódi képekről lenne szó.
Bármennyire is hasonlónak tűnnek ezek a területek, az egyik sokkal jegesebb, mint a másik.
A Szent Korona 1790. februári hazatérte hatalmas örömöt okozott a nemzetnek.
A rohamosan terjeszkedő cég 2025 végére már globálisan 230-260 millió előfizetőre számít.
Június 17–28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor.
Ez lesz a NASA első olyan kilövése, amelyet kereskedelmi űrlétesítményből hajtanak végre az Egyesült Államokon kívül.
Az utolsó nagy földtörténeti felmelegedés fosszilis bizonyítékai utalnak erre egy tanulmány szerint.
Mi lenne reményt adóbb, mint egy időugrás a Trianon után húsz évvel később beköszöntött váradi kis magyar világba.
1822. június 8-án a háromszéki Gidófalván született Czetz (Czecz) János. Családja magyar–örmény származású, római katolikus vallású volt.
A bálnahús csökkenő népszerűsége ellenére idén is kihajóznak a japán bálnavadászhajók.
Az eltűnésük előtti héten mindkét férfit megfenyegették.
Nem tudni, hogyan jöttek létre.
Milyen következményektől rettegnek?
Szeptember 11-ig összesen 36 vers fog szólni a Balaton-menti vasútállomásokon.
Kevesebb mint tíz perccel a kilövést követően az űrhajó levált a hordozórakétáról, és a tervezett röppályájára állt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rendőrséget másnap értesítették a rokonok.
Több mint száz embert kellett kimenekíteni.
Árvai Sándor hosszú évtizedekig végezte hivatását.
A vonatok módosított menetrendje augusztusban lesz elérhető.
Csütörtökön kezdődik a fesztivál Esztergomban.
Hervai Zsolt rendszeresen részt vett jótékonysági akciókban.
Szeptembertől vezetik be a módosításokat.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.