Exkluzív! Ők kampányoltak Kiss Lászlóért
Az MNO megszerezte a Kiss Lászlót és az úszószövetséget támogató magyar edzők névsorát.
Az MNO megszerezte a Kiss Lászlót és az úszószövetséget támogató magyar edzők névsorát.
Az Érd az első játékrészben még négy góllal is vezetett.
Három góllal, kilenc-hatra legyőzték ellenfeleiket Belgrádban.
Az MNO megszerezte a Kiss Lászlót és az úszószövetséget támogató magyar edzők névsorát.

Az Érd az első játékrészben még négy góllal is vezetett.

Három góllal, kilenc-hatra legyőzték ellenfeleiket Belgrádban.

Az éppen kedden hatvanéves Széles Sándor munkába állt.

A korábbi nehézsúlyú világbajnok szerint a veretlen brit a profi bunyó új királya.

A magyar kézilabda-válogatott edzője továbbra is tizennégy százalék esélyt ad az olimpiai kvalifikációra.

Az úszószövetség üzent az Amerikában tartózkodó bajnoknőnek: jó lenne, ha felhívná Kiss Lászlót.

A játékosok közül 17 még aktív, ők nem léphetnek pályára idén.

Továbbra sem tudjuk, kik kampányoltak az úszókapitány és a szövetség mellett.

Több egykori és jelenlegi F1-hez kapcsolódó személy van a leggazdagabb 300 svájci között.

Bírói hiba tarkította a végjátékot, de a mieink nem fogják erre. Reményt keltő döntetlennel kezdtünk, Benedek a szerbektől sem fél.

Borkai szeretné egy asztalhoz ültetni a feleket.

A brit atlétika első embere egyebek közt eltörölné a jelenlegi világcsúcsokat.

Többször is két góllal vezettünk a görögök ellen, de visszakapaszkodtak, így döntetlen lett a vége.

Oroszország–Törökország 17-8.

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége megválasztotta a 2015. év legjobb kézilabdázóit.

Hosszú Katinka már Amerikában van, így nem lesz a csütörtökön megrendezendő év sportolója választáson.

A Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagja szóváltásba keveredett Shane Tusuppal.

Nincs szó benne arról, hogy a 2017-es világbajnokság arcának kell lennie, csak népszerűsítse az úszást.

A budapesti, 2017-es világbajnokság promóciós filmjét az atv.hu szerezte meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő interjút ad az ATV műsorában.

A kormány megkezdte az EU hatásköreinek szisztematikus átvilágítását.

Komoly veszélyt jelenthet hazánk szuverenitására.

A Tisza Párt elnöke nem érzi az iróniát.

Lapunk főmunkatársa közösségi oldalán tette helyre Szent-Iványi Istvánt.

A politikus közösségi oldalán buzdított a nemzeti konzultáció kitöltésére.

A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Igencsak aktív lesz jövőre Iron Mike, kétszer is ringbe lépne.

Új korszak kezdődik az adatvezérelt ellenőrzésekben.

A kőolaj esetében két évtizedes rekord dőlt meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.