Kirúgták a fehérvári hokisok edzőjét
A menesztett Rob Pallin utódja a finn Hannu Järvenpää lesz.
A menesztett Rob Pallin utódja a finn Hannu Järvenpää lesz.
Joseph Blatter elnök 2001 óta minden alkalommal átadta a különdíjat, idén viszont nem teheti meg.
Kiss László távozik posztjáról, méltatlannak nevezve a helyzetet.
A menesztett Rob Pallin utódja a finn Hannu Järvenpää lesz.

Joseph Blatter elnök 2001 óta minden alkalommal átadta a különdíjat, idén viszont nem teheti meg.

Kiss László távozik posztjáról, méltatlannak nevezve a helyzetet.

A klasszist és a lemondott szövetségi kapitányt is megmentené az úszósport számára.

A kétszeres olimpiai bajnok Facebook-bejegyzésben osztotta meg véleményét.

Elképzelhetőnek tartja Olivier Krumbholz, hogy átvegye a magyar női kézilabda-válogatottat.

A versenyzőt 2017. augusztus 5-ig mindenféle versenytől, szervezett edzéstől eltiltották.

A Mercedes német pilótája úgy véli, Hamiltonnal csak együtt tudnak sikeresek lenni.

München papírsúlyú bajnoka lett az ökölvívó-szövetség új szakfelügyelője.

„A szerződéssel el akarnak hallgattatni” – jelentette ki sajtótájékoztatóján a világklasszis úszó.

Az úszószövetség szerint nagyon rossz példát mutat Hosszú Katinka.

Az Infostrada szerint Hosszú Katinka és a kajak-kenusok vannak az esélyesek között.

A büntetés miatt Michael Boogerd sportvezetőként sem dolgozhat a sportágban 2017. december 21-ig.

Külön nyomozócsoport alakul az IAAF-en belül.

Kitölti a szerződésében foglalt további egy évet.

A 29 éves Molnár Péter szerződése 2016 végéig szól.

A sportoló két játszmában legyőzte a negyedik helyen kiemelt román Monica Niculescut.

A tornát Olaszország nyerte, a dobogó második fokára a spanyolok állhattak fel.

A magyar bajnok fennállása során először jutott be a második számú európai kupasorozat középszakaszába.

Benedek Tibor legénysége négy góllal legyőzte a szlovák nemzeti csapatot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő interjút ad az ATV műsorában.

A kormány megkezdte az EU hatásköreinek szisztematikus átvilágítását.

Komoly veszélyt jelenthet hazánk szuverenitására.

A Tisza Párt elnöke nem érzi az iróniát.

Lapunk főmunkatársa közösségi oldalán tette helyre Szent-Iványi Istvánt.

A politikus közösségi oldalán buzdított a nemzeti konzultáció kitöltésére.

A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Igencsak aktív lesz jövőre Iron Mike, kétszer is ringbe lépne.

Új korszak kezdődik az adatvezérelt ellenőrzésekben.

A kőolaj esetében két évtizedes rekord dőlt meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.