Újabb csavar Paul Pogba átigazolási szappanoperájában
A világbajnok francia középpályást, Paul Pogbát korábbi csapata, a Juventus szeretné elcsábítani a Manchester Unitedtől.

A világbajnok francia középpályást, Paul Pogbát korábbi csapata, a Juventus szeretné elcsábítani a Manchester Unitedtől.

Németh Krisztiánnak nem kell bemutatni a Dunaszerdahely új vezetőedzőjét, hiszen a válogatottnál már dolgoztak együtt.
Az Újpest edzője szerint egyértelműen a piros lap volt a fordulópont Kisvárdán, az 1-0-ra elveszített mérkőzésen.

A PL közleményben tudatta, hogy csütörtökön és pénteken összesen 1130 játékost, stábtagot, klubalkalmazottat vizsgáltak meg.

Olaszországból nagyítóval figyelik Szoboszlai Dominik minden mozdulatát, többek között a posztjait is.

Hanga Ádám, a Barcelona magyar kosarasa azt mondta: kötelességük a döntőig menetelni a spanyol bajnokságban.

Három helyen is változtatott a Joan Carillo, a fehérváriak mestere a Mezőkövesd elleni hétkőzi kupamérkőzéshez képest.

A Kisvárda 1-0-ra legyőzte az Újpestet, és este a Diósgyőr is 1-0-ra verte a Mezőkövesdet.

A Bundesliga 29. fordulójában szombaton a Mainz hazai pályán 1-0-ra kikapott a Hoffenheimtől.

Ha különböző kritériumok teljesülnek, további 7 millió eurót kell átutalni Párizsból Milánóba.

A 34 éves Andrea Kobetic az eredeti terve szerint a szezon végén abbahagyta volna a játékot.

Az olasz élvonalban szereplő húsz labdarúgóklub elfogadta a sportminiszter javaslatát a szezon újrakezdésére.

Háromnapos hosszú hétvégén tér vissza végre a magyar futball a rendes kerékvágásba.

Eddig még egyetlen labdarúgó sem vesztette életét a betegségben. Egészen mostanáig.

Március 14-én játszott legutóbb bajnoki mérkőzést a Diósgyőr labdarúgó-csapata, ki vannak tehát éhezve játékosok.

A világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf nem gondolta úgy, hogy minden jónak vége.

A magyar sport 177 olimpiai aranyérme közül alighanem az övé kívánkozik az első helyre,

A focista szabadrúgásgólja élményszámba ment, s három további gólban benne volt a keze (vagy a lába).

A brit rendőrség nem engedné, hogy az Anfield Roadon ünnepeljék a bajnoki címet.

Az amúgy is problémás labdarúgónak számító Čmelík 1,5 ezrelék körüli véralkoholszinttel vezette autóját.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.