Válogatott: nem szégyen, csak történelem

Hajós Alfrédék csak évekkel később tudták meg, micsoda történelmi találkozón szerepeltek.

Gillemot kezdőjében – bal oldali támadó középpályásként – megint csak ott volt Hajós Alfréd, az általunk megtalált kezdő tizenegy a következőképpen állt össze:

A magyar válogatott tizenegy kezdőjátékosát hét egyesületből rakták össze, míg a hazaiaknál heten is a WAC-nál szerepeltek, így a találkozó 500 nézőjének talán nem is okozott meglepetést, hogy szeretett aranylábúik a 10. percben már 2:0-ra vezetnek a szedett-vedett magyar csapat ellen. Ötig aztán meg sem álltak a „sógorok”, Jan Studnicka mesterhármast ért el (sajnos nem maradt fenn, hogy mely percekben rúgta), a feljegyzések szerint ráadásul a mieink végig igen durván játszottak. A találkozó utáni díszvacsorán azért megegyezett a két csapatvezetés arról, hogy évente kétszer összecsapnak majd. A mérkőzésről egyébként Hajós Alfréd a Sport Világ lapban részletes elemzést jelentetett meg, egyértelműen az összeszokatlanság számlájára írva a csúfos vereséget, de megjegyezve, hogy egyénileg igen sok a jó labdarúgónk.

A félidőben egyébként nagy valószínűséggel 2:0-s vagy 3:0-s vesztésre álltunk: a kettőre merészel utalni az, hogy két első félidei gól jegyzőkönyvezése pontosan megvan, a második félidő azonban homályos (a monarchián belül túl nagy visszhangot ki sem váltott az előzőleg Bécs–Budapest feliratokkal  reklámozott, a komolytalanság vélelme miatt négy remek magyart nélkülöző meccs). Az IFFHS.de, vagyis a foci statisztikáival foglalkozó nemzetközi honlap 3:0-s félidőt ír, igaz Grabowitz Emil nevét szimpla v-vel írják.

Íme a mérkőzés helyszíne ma. Nézzen körül a környéken!

Néhány érdekesség még: az osztrák válogatottról tudva levő, hogy tagjai közül többen – félve az iskolai kirúgástól – álnéven szerepeltek. A meccset egyébként az a brit Roland Shires vezette, aki nem sokkal korábban még a bécsi krikettes csapat tagja volt a BTC elleni győztes meccsen. Hajós Alfréd csapatkapitánynak pedig ez volt az első és az utolsó mérkőzése a válogatottban, négy év múlva még szövetségi kapitányként láthatták a csapat körül, de akkor is csak két derbi erejéig. És talán a „legjobb”: a játékosok 1908-ban tudták meg, hogy történelmi mérkőzés szereplői voltak, ekkor nyilvánította a két nemzeti futballszövetség hivatalos, nemzeti válogatottak közötti összecsapásnak, mondván mindkét oldalon a legjobb osztrák, illetve magyar labdarúgók szerepeltek. A 110 év alatt persze megtanultuk már: sosem azok a legjobbak, akik pályára lépnek

A 110 esztendővel ezelőtti mérkőzés világába a Rejtő László, Lukács László és Szepesi György által szerkesztett, Felejthetetlen 90 percek című könyv kalauzol el mélyebben.