Gillemot kezdőjében – bal oldali támadó középpályásként – megint csak ott volt Hajós Alfréd, az általunk megtalált kezdő tizenegy a következőképpen állt össze:
A magyar válogatott tizenegy kezdőjátékosát hét egyesületből rakták össze, míg a hazaiaknál heten is a WAC-nál szerepeltek, így a találkozó 500 nézőjének talán nem is okozott meglepetést, hogy szeretett aranylábúik a 10. percben már 2:0-ra vezetnek a szedett-vedett magyar csapat ellen. Ötig aztán meg sem álltak a „sógorok”, Jan Studnicka mesterhármast ért el (sajnos nem maradt fenn, hogy mely percekben rúgta), a feljegyzések szerint ráadásul a mieink végig igen durván játszottak. A találkozó utáni díszvacsorán azért megegyezett a két csapatvezetés arról, hogy évente kétszer összecsapnak majd. A mérkőzésről egyébként Hajós Alfréd a Sport Világ lapban részletes elemzést jelentetett meg, egyértelműen az összeszokatlanság számlájára írva a csúfos vereséget, de megjegyezve, hogy egyénileg igen sok a jó labdarúgónk.
A félidőben egyébként nagy valószínűséggel 2:0-s vagy 3:0-s vesztésre álltunk: a kettőre merészel utalni az, hogy két első félidei gól jegyzőkönyvezése pontosan megvan, a második félidő azonban homályos (a monarchián belül túl nagy visszhangot ki sem váltott az előzőleg Bécs–Budapest feliratokkal reklámozott, a komolytalanság vélelme miatt négy remek magyart nélkülöző meccs). Az IFFHS.de, vagyis a foci statisztikáival foglalkozó nemzetközi honlap 3:0-s félidőt ír, igaz Grabowitz Emil nevét szimpla v-vel írják.
