Tomori koronája

Ha az égiek összeülnek tanakodni, hogy tegyék a legjobbat a női kézilabda-válogatottunkért, tökéletesebb megoldást ők sem találhattak volna a pénteken történteknél.

Kezdődött azzal, hogy csapatunk a meccset végig uralva 32–31-es, sokkal inkább megszolgált, mintsem szerencsés diadalt aratott a vb- és olimpiai bronzérmes spanyolokon. A szakma és a drukkerhad a tizenkét gólt vágott Tomori Zsuzsanna dicséretét zengte, feledve, hogy a magyar csapat legutóbbi világversenyén, a 2010-es, norvégiai Eb-n egy valóban dühből jött, látványos szabálytalanságáért első számú közellenségnek kiáltották ki itthon, és a legharsányabb kibicek statáriális ítéletet hoztak felette: örökre el kell felejteni!

Ezzel szemben felejthetetlen, amit Tomori egy ideje művel. 2012-ben az év játékosává választották, Karl Erik Böhn szövetségi kapitány pedig kijelentette: soha, sehol nem látott még női kézilabdázótól ilyen szezont, mint idén a Ferencváros átlövőjétől. Tomori erre a teljesítményre és saját fejére illesztgeti a koronát Újvidéken, ahol pénteken tizenöt kísérletből tizenkét gólt szerzett. Nem hibázott hetesből, lerohanásból, betörésből és szélről sem – ebből is látszik, csak a cserepadról nem talált be –, és kilenc átlövéséből hat landolt a hálóban. Amikor még az elutazás előtt szóba kerültek keserű Eb-emlékei és jelenlegi várakozásai, visszafogottan úgy fogalmazott: „Két éve természetesen nem hittem volna, hogy most itt fogok tartani, de ami volt, az elmúlt, nem is szeretnék már vele foglalkozni. Előre nézek és bizakodom.”

E nyilatkozat minden szava érvényes ma is. Tomori ugyanis pénteken elárulta, nagyon jót tett neki a spanyol meccs előtti egynapos pihenő, a folytatásra pedig az is reményt ad, hogy mostantól kétnaponta követik egymást az összecsapások, fel lehet tehát készülni testben, fejben, lélekben.

Akár az esélyesség elviselésére is, hisz a pénteki folytatás is álomszerűen alakult. A németek ugyanis borzasztó színvonalú mérkőzésen 17–16-ra lebirkózták, és kiejtették a horvátokat, így velük együtt a tőlük elszenvedett 28–27-es vereségünket is áttehettük múlt időbe. A sors különleges igazságszolgáltatása, hogy rajtunk Peraica képtelenül szerencsés góljával kerekedtek felül, és a németek ellen, hat másodperccel a duda előtt ugyancsak a szélső került ziccerbe, ám Schülke kapus földöntúli bravúrral hárított.

Ezzel eldőlt, hogy Magyarország négy ponttal rajtol a középdöntőben, Versecről pedig híre jött, hogy a montenegróiak legyűrték a románokat, akik így az oroszokkal egyetemben egy pontot hoznak magukkal. A kiindulási helyzet tehát a következő: Magyarország és Montenegró 4-4 pont, Spanyolország 2 pont, Románia és Oroszország 1-1 pont, Németország 0 pont. Ne feledjük, a spanyolok előtti két pont is inkább három, az egymás elleni eredmény miatt; azaz a legjobb négy közé jutásért folytatott versenyben olyan előnyös a pozíciónk, hogy ennél jobbat tisztán matematikai alapon sem kalkulálhatnánk ki.

A második csoportmeccs 8. percében, a horvátoktól elszenvedett kudarc után, a németekkel kilátástalan 1–6-ra állva már-már beletörődtünk, itt a vég, most pedig szögezzük le: a papírforma immár azt diktálja, hogy csapatunk a jövő hét végén éremért játszhat Belgrádban.

Előbb persze még vasárnap Montenegró következik, tehát a londoni bronzos spanyolok után az ezüstérmes. (Kedden a románok, csütörtökön az oroszok jönnek majd szembe.) A délszlávok szövetségi kapitánya, Dragan Adzsics talán csak azt a bizonyos sajtot akarja kiénekelni a szánkból, hiszen Versectől búcsúzva kijelentette: „Nagy öröm, hogy négy pontot viszünk magunkkal, de nem mi vagyunk az esélyesei a folytatásnak, mert újvidéki riválisaink mindegyikének hosszabb a cserepadja, és a rotációs lehetőség sok mindent eldönthet.”

Hát még, ha Tomori ott folytatja, ahol abbahagyta, és a maga részéről úgy rotál: harminc percen át támad, harmincon át védekezik.