Sokszor újságírók számára is kiváló lecke, amikor egy-egy nagy létszámú közönségtalálkozó résztvevői kérdezhetik a sztárvendégeket. Ilyen leckét adtak közgázos hallgatók szerda este, amikor az MKT Corvinus és a Business Business Club hallgatói önkéntescsoportok szervezésében beszélgetésre hívták azt a két magyar olimpikont, aki a legnagyobb drámák főszereplője volt a riói ötkarikás játékokon. Az online megfogalmazódó kérdéseket a közönség szintén online „osztályozhatta”, így állt össze az est forgatókönyve. Cikkpárosunk első részében Imre Géza szerepelt , most a botrányos bírói ítélet miatt a bronzéremtől megfosztott Lőrincz Viktor következik – kérdezz-felelek formájában.
– Sportolóként az első olimpiája volt, de bátyja, Tamás mellett ott volt már Londonban. Olyan volt, mint amilyenre számított?
– Megfogott London, amikor Tomi ezüstérmet szerzett. Boldogság volt nekem látni, hogyan menetel a testvérem a döntőig. Megbeszéltük, hogy Rióba már ketten fogunk menni és két éremmel jövünk haza onnan. Amikor megérkeztünk, volt némi hiányérzetem, először is az étteremben, ahol nagyon nehezen találtam olyan ennivalót, ami megfelelne nekünk. Aztán egy olyan apartmanban laktunk, amelyben Tomival egy 10-15 négyzetméteres helyen kellett osztoznunk. El kell mondanom, voltam már edzőtáborban ennél rosszabb körülmények között is, de a taskenti világbajnokság sem volt semmi ilyen szempontból. Szóval érmes tervekkel mentünk ki mind a ketten, aztán emlékezhetünk az eseményekre Bevallom, én még nem néztem vissza a bronzmeccsemet, képeket láttam csak. Amikor a tévébe behívtak értékelni, akkor is csak oda-odapillantottam, azt láttam, hogy ez a meccs nem változott semmit.
– Ha az előző olimpia visszaadott valamit az embereknek birkózásba vetett hitben, a riói megint elvett, nem?
– Ez így van. Londonban még az volt a helyzet, hogy a bíróknak nem volt ennyire lehetőségük belenyúlni a küzdelembe, nem mentek az intések oda-vissza; letelt a másfél perc állásból, és lentről következett fél perc. Londonban Tomi simán végigverte a világot, olyan emberekkel is elbánt, akikkel előtte soha, igazán szép győzelmek voltak azok. Ma viszont Megjártam már egy-két Eb-t, vb-t, de ilyet nem láttam még: én csináltam akcióból pontot, amit a végén egy intéssel visszaadnak az ellenfélnek! A német, akitől kikaptam a bronzért – ez talán nem eléggé ismert –, előzőleg is intésekkel győzött folyamatosan, nem ért el akciópontot. Szomorú, hogy így oda lehet érni az olimpiai dobogóra.
(Cegléd, 1990. április 28. –) kétszeres világbajnoki és egyszeres Eb-bronzérmes, olimpiai 5. helyezett magyar birkózó. A Ceglédi VSE versenyzője. Testvére, Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes birkózó. A 2016-os riói olimpia után Péteri László aranysípos birkózóbíró úgy nyilatkozott, hogy a szlovén Staniszlav Sernek bíró egy magánbeszélgetésben elismerte, valóban nyomást gyakoroltak rá, hogy Lőrincz ellen ítéljen a bronzmeccsen. A játékok után bírók sora kapott eltiltást.
– A magyar birkózócsapat teljesítményét hogyan értékeli? Majoros István 2004-ben szerzett aranya óta nincs elsőségünk.
– A felkészülésünk minden tekintetben jól sikerült. Életem formájában birkóztam, mégis ötödikként jöttem haza, miközben más világversenyről meg van érmem. De hát ez a sport, mindent megteszünk, mindent beleadunk, aztán van, hogy a végén nem jön össze.
– Miért dobta vissza az edző által bedobott plüssállatot, ami a kétes szituációban challenge-hez, a bírói döntés revideálásához segíthette volna?
– Amikor először megintett engem a „szimpatikus úriember”, az úgy történt, hogy a döntnökök összeültek, és megbeszélték egymás között, hogy intés van. A challenge-et utána dobtuk, miután szabályosan védekeztem földről. Úgy szól a szabály, hogy ha könyök alatt támasztok vissza, mehetek vissza. Úgy voltam vele, hogy ha a bírók megbeszélték, hogy meg fognak inteni, akkor ítélnek ellenem még egy pontot, és 2-0-t mégiscsak könnyebb behozni, mint 3-0-t. És az emberünk fáradt, már csak arra ment, hogy kibekkelje a mérkőzést.
– Furcsa szabályok váltogatták egymást a birkózásban az elmúlt években. Volt, hogy golyó döntött arról, ki a kedvezményezett, volt, hogy korongot dobtak fel. Mi lenne a legtisztább?
– Az alapelv az kellene, hogy legyen, hogy a bíró ne szóljon bele a mérkőzésbe. Felmegy a szőnyegre két ember, és olimpia éremért küzdenek, akkor azok mellett álljanak ki, akik akciókat csinálnak. Lehetne sokkal egyszerűbb minden. Nemhogy a laikus, sokszor már tényleg mi sem értjük, mi történik a szőnyegen. Alkalmazom a szabályt, így támasztok, úgy támasztok, és mégis megintenek. Nem! Várok egy olyan szabályrendszert, ahol, ha akciópontot érek el, akkor ezt ne lehessen intésekkel elvenni.
– Mit tart reálisan elképzelhetőnek a változásokkal kapcsolatban?
– A 2013-as helyzet nagyon feküdt nekem: aki aktívabban birkózott, annak az ellenfelét megintették, és akkor kicsit átláthatóbb volt. Most megint változtatásra készülnek, eltörlik a „lenti” helyzetet, csak állásban fogunk küzdeni, ami nagyon jó nekem, hiszen az álló birkózásom erősebb. Viszont hozzá kell tennem, hogy ha ezt megcsinálják, akkor a birkózás nézhetetlen lesz, mivel nem lesznek akciók a mérkőzéseken; a legtöbb lentről történik.
– Hogyan lehet az, hogy egy birkózóval megnyeretnek egy mérkőzést? Bejárta az egész sportsajtót a hír, hogy a bronzmeccs zsűrielnöke nyilvánosan beismerte, hogy „fenti nyomásra” nem engedhette nyerni Lőrincz Viktort.
– Nem csak az én példámról van szó! Rengeteg balhés esemény volt a birkózóversenyeken, nem szerettük volna, ha emiatt kerülünk reflektorfénybe. Volt rá esély, hogy szépen, csöndben lemenjen az olimpia. Erre azt látta az ember, hogy folyamatosan botrányok vannak, vetkőznek az edzők és földhöz csapják a ruhájukat, nem akarnak lemenni. Ilyen azelőtt sosem volt, és remélem, ezután nem is lesz. Pár éve még ott tartottunk, hogy le akarták venni a birkózást az olimpiáról, nagy nehezen fenn bírtunk maradni, erre most következik egy ilyen 75 kilogrammban egy horvát szabadkártyás birkózó például megtusolta kiváló orosz ellenfelét, véget ért az akció, erre a szőnyeg széléről mutatják, hogy mehet tovább a mérkőzés, pedig ott, akkor, abban a pillanatban vége kellett volna, hogy legyen. Ezek a bírók fel sem fogják, hogy egy ember mennyi mindent megtesz azért, hogy olimpiai döntőbe kerüljön!
– Az elveszített bronzmérkőzés utáni nyilatkozatból láthattuk, milyen az, amikor elvesznek valakitől valamit, ami az övé.
– Még nem néztem vissza ezt a nyilatkozatomat sem. A pszichológusommal előre lemodelleztük az olimpiai összes lehetséges eseményét, kivéve azt, ami történt. Nem szeretettem volna, ha az emberek látják, mennyire fáj ez az egész, de utólag mindenki mondta, hogy mennyire velem volt és szurkolt nekem, így nem bántam meg.
Nyolcan vágtak neki nagy fogadkozással a riói olimpiai birkózó küzdelmeinek, és a nagy erőlködésnek hatalmas nyögés lett a vége. A négy kötöttfogású birkózó két ötödik hellyel zárt – ki tudná feledni Lőrincz Viktor (85 kg) bronzmeccsét –, míg a hölgyek és a szabadfogásúak mindössze egyetlen győzelmet arattak, és valamennyien kiestek. Nincs mellébeszélés, a visszaesés igencsak jelentős a négy évvel ezelőtti, londoni olimpiához képest. B. Molnár László cikke.
– Mi a legjobb terápia?
– Munkába álltam, de azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hazajöttem, és azóta nem dugtam ki a fejem az edzőteremből. Kértem a hozzátartozóimat, hogy egyszer beszéljük át a történteket, utána viszont ne kerüljön szóba. Magamban próbáltam lerendezni az egészet, és megnéztem, jó-e, ha lemegyek edzésre. Most is onnan jövök. Hozzá kell tennem, nagyon nehéz két éven vagyok túl, mert bár egy éve megvolt a kvalifikációm az olimpiára, onnantól gőzerővel készültem.
– Folytatja?
– 26 éves vagyok. Meg sem fordult a fejemben, hogy abbahagyom. Azok után, hogy így tudtam birkózni az olimpián, egy közelgő Eb-n, vb-n és akár Tokióban is kifoghatok egy-egy jó napot. Sőt, már most mondom, ha 2024-ben Budapesten lesz az olimpia, és sikerül a kvalifikáció, itt is találkozhatunk.
– Milyen birkózónak számít?
– A testvérem virtuóz. Az én birkózásom nem annyira látványos, mint az övé, persze valakinek az is szép, hogy összeesik a kezeim között az ellenfél, nekem is tetszik A korábbi edzőim sokat segítettek abban, hogy észrevegyem, nekem nem a többieket kell utánozni, hanem a saját utamat kell járnom. Jó a keringésem, jól futok, jól mennek az erőgyakorlatok. Olyan birkózónak kell lennem, aki kivár és felőröli az ellenfelét. Ezzel „csipegetek” évek óta.
– Elégedett a sportágra irányuló figyelemmel?
– Igen. Úgy látom, nemcsak az olimpián, de az Eb-n, vb-n, hazai rendezésű eseményeken is ott van a sajtó, és az M4 Sporton lehetőséget kaptunk a Két váll magazinban is, hetente készül kisfilm.
– És a labdarúgáshoz képest? Zavarják az arányok?
– Szét kell választani a focit a többi sportágtól, mi is nagyon szeretjük, rengetegen nézik a világon. Nem is kell hozzá sok minden, 22 ember meg egy labda. Viszont kicsit hadd legyek gonosz! Szerintem túl van misztifikálva Magyarországon. Én is örültem neki, hogy szép eredményt értünk el az Eb-n. Maradjon is ilyen népszerű, csak a sikersportágaink is zárkózzanak fel hozzá!
– Mi lehet a ceglédi levegőben? Lőrinczék mellett az Ungvári testvérek is odavalósiak.
– Nagyon jó a viszonyunk, és még megemlíteném Szellő Imrét, aki 2008-ban, Pekingben bokszolt. Lehet, talán a vízben van valami Hihetetlen, hogy egy negyvenezres városból ennyi élsportoló ki tud jönni. Úgy gondolom, az egész állományunk nagyon jó, sok gyerek jön az edzőtermekbe, és kiváló edzőkkel is dolgozhatunk. Minden adott ahhoz, hogy ha mi befejezzük, akkor legyenek utánunk is.
– Hogyan lett éppen birkózó Lőrincz Viktor?
– Eleven gyerek voltam. A szüleim úgy gondolták, hogy sok időt kéne eltöltenem valahol máshol, mint otthon. Hétévesen kezdtem el, ha már a Tomi birkózik, akkor én is menjek. Jött az első edzés, ami után azt mondtam, köszönöm szépen, várnak a haverok. Következő héten ugyanez. Az edzőm a közelben lakott, és észrevett engem egyszer a játszótéren. Megkérdezte, hogy nem edzésen kéne-e lennem, és beültetett az autóba. Onnantól nem volt megállás, jó helyen voltam. Amikor kollégista lettem Budapesten, onnantól jöttek a komolyabb sikerek.
– Miért a kötött fogás mellett döntött?
– Szabad fogásban lábra is lehet támadni, kötöttben csak felsőtestre. Amikor először bejöttek nekem bokára, azt mondtam, erre nekem nincs szükségem. Próbálkoztam én is vele, három méterről beugrottam az ellenfél lábára utánpótlásban még bajnok is voltam.
– Feltűnő, hogy csak az egyik füle „klasszikus” karfiolfül. Meséljen erről!
– Megkönyökölnek, meggyűrődik, a birkózó füle el is törik. Nem is egyszer. A karfiolfülhöz sok törés kell. Amikor gyerekként megláttam a nagy embereket törött füllel, akkor ezt gondoltam, hogy na, én is ilyet szeretnék Jobban is fáj, mint egy csuklótörés. Az amerikaiak bohóckodnak fülvédővel.
– Mi kell ahhoz, hogy az álmok beteljesüljenek?
– Mint mondtam, nem vagyok virtuóz. Ha nekem azt mondták, hogy egy edzés 2 óra, akkor nekem 2 óra 15 perc kellett. Ezt tanácsolnám mindenkinek: ha valamire van két órájuk, akkor tegyenek rá még egy kicsit! És talán közhelyesen hangzik, de merjünk nagyot álmodni! Majoros István 2004-ben megnyerte az olimpiát, és akkor azt éreztem, hogy itt van az az ember, aki megnyerte azt a versenyt, ahová egyszer szeretnék majd kijutni. Nem tudtam elképzelni, de ahogy teltek az évek, egyre közelebbinek éreztem. És még Majoros István is azt mondta, hogy esélyesnek tart engem. Ha ő mondja, akkor pedig nekem is el kell hinnem. Merni kell, menni kell a cél felé, és a végén azt vesszük észre, hogy áthaladtunk rajta.
– Ha nem sportolna, mivel foglalkozna?
– Teszthorgász lennék, egyértelmű. Október 4-én is indulok egy 4 napos túrára Harsányba. Tomi vezet előttem most egy kilóval, 23 kilós volt a legnagyobb fogása, nekem eggyel kisebb. Komoly verseny ez közöttünk. De bármiben ez van, például gokartban is. Kis koromban sokat kaptam a bátyámtól, az az igazság.
