A sittes utcagyerek, aki úgy ütött, mint egy professzor

25 éves koráig rács mögött ült, majd a profi boksz legidősebb világbajnoka lett. Íme a Hopkins-sztori!

„A könyveknek sem az elejére, hanem a végére emlékszel, ha elolvastad őket. Én is azt akarom, hogy jól végződjön a történetem. Az első komoly célomat életem első felében értem el, én már azóta bajnok vagyok. Ha bármit is ismersz a Bernard Hopkins-sztoriról, akkor tudod, hogy ez a philadelphiai srác tinédzser éveitől 25 éves koráig a börtönben ült, de túlélte.”

Hopkins így összegezte történetét legvégső bokszmeccse előtt. Közel 52 évesen az ellen a Joe Smith Jr. ellen mérkőzött, aki még meg sem született akkor, amikor ő már az első világbajnoki címmérkőzésén bunyózott. 1988-ban kezdte profi karrierjét, számos rekordot döntött meg, és összesen csak 7 alkalommal kapott ki, de ez idáig egyetlenegyszer sem tudták kiütni. Nos, ez a fantasztikus széria vasárnap hajnalban véget ért, amikor a 8. menetben Smith konkrétan a ringből is kiütötte a nála majdnem kétszer idősebb Hopkinst.

Ha Hopkins tanácsát megfogadva a „könyv végét” olvassuk csupán, akkor a keserű búcsún kívül nem sok egyebet mondhatnánk el vele kapcsolatban, viszont Hopkins gigantikus és változatos karrierje sokkal több tiszteletet érdemel annál, mint hogy csak a végével foglalkozzunk. Kezdjük tehát az elejéről.

Bernard Humphrey Hopkins Jr. néven látta meg a napvilágot Philadelphia egy nem túlságosan jómódú környékén, és már 13 éves korában piti bűnözésből élt. Gyerekkorában háromszor is megkéselték, de ő sem maradt adósa a városnak, hiszen kilenc különböző bűncselekmény (testi sértések, rablások) miatt 18 év fegyházra ítélték. Ebből végül ötöt töltött le, de

élete legkeményebb időszaka volt, hiszen azon túl, hogy végignézte társai meggyilkolását, bátyját is ebben az időszakban ölték meg.

Szabadulása után viszont megfogadta, hogy soha nem tér vissza a földi pokolba, helyette minden dühét és agresszióját a profi boksz szolgálatába állította. Már börtönévei alatt megszerette a bunyót, 1988 októberében pedig félnehézsúlyban meg is vívta első címmérkőzését Clinton Mitchell ellen, azonban vereséggel kezdte későn induló karrierjét.

Ezután nem hátrált meg, és megírta a boksztörténelem egyik legfantasztikusabb fejezetét. A kilencvenes évek elején félnehézsúlyból váltott középsúlyra, az IBF világbajnoki címéért pedig 1993-ban az ecuadori Segundo Mercadóval bunyózott magaslati levegőn, és hiába fogott padlót kétszer, emlékezetes döntetlenre hozta a meccset. Rá szűk két évre újra összecsaptak, itt viszont már nem volt kérdőjel, Hopkins a hetedik menetben technikai KO-val kiütötte Mercadót, és megszerezte a világbajnoki címet. Ekkortájt kapta a „Hóhér” becenevet.

Egyik legemlékezetesebb és karrierje szempontjából kulcsfontosságú meccsét 2001-ben a Puerto Ricó-i Félix Trinidad ellen vívta. Az egészen addig veretlenül, 40-0-s mérleggel álló Trinidad a már idősödő Hopkinsnál jóval esélyesebbnek tűnt, de az amerikai egy kissé ellentmondásos trükköt alkalmazott. A meccs előtt sajtótájékoztató alkalmával a földre dobta a Puerto Ricó-i zászlót, aminek kisebb botrány lett a vége, úgy kellett kimenekíteni a bokszolót a reptérre.

„Segítettek kimenekülni a helyi rendőrök, de nem voltak boldogok ők sem attól, amit tettem. Fernando volt a sofőröm, aki a reptérre szállított, még ő is elárulta, hogy legszívesebben ott helyben lelőtt volna.”

A mérkőzést a 12. menetben Trinidad edzője (egyben apja) leállíttatta, ezzel Hopkins elhódította a WBA világbajnoki címét is, először legyőzve a Puerto Ricó-it. „Már a sajtótájékoztatón megnyertem az összecsapást. Trinidad őrjöngött, de ha mérgesen szállsz be a ringbe, ki fogsz kapni, mert hibákat fogsz véteni” – mondta az esetről Hopkins, akit 2001-ben megválasztottak az év ökölvívójának, és érdekes módon a történtek után kifejezetten nagy közép-amerikai szurkolótáborra tett szert.

Karrierje legnagyobb és legtöbb pénzt hozó bunyóját azonban 2004-ben Oscar De La Hoya ellen vívta. Hopkins a tőle megszokott türelmes, precíz, fáradhatatlan ökölvívással rukkolt elő, és habár sohasem a bődületes ütőerejéről volt híres, a 9. menetben egy jól irányzott balkezes testre mért ütéssel a padlóra küldte De La Hoyát. 

Az olimpiai bronzérmes, később profi nehézsúlyú bokszoló, Andrew Golota így emlékezett vissza a De La Hoya elleni meccsre: „Meglepett Hopkins, mert végig maradt az előre eltervezett taktikájánál, nem rohant bele az adok-kapokba. Lépésről lépésre haladt, úgy bokszolt, mint egy professzor.”

Bernard Hopkins a leglehetetlenebb helyzetből vált a világ egyik legnagyobb sportemberévé. Ebben a korban szinte példa nélküli, hogy valaki még aktívan sportol, ráadásul az ökölvívás végképp kivételes kondíciót igényel. Hopkins egyébként az utóbbi 10 évben visszaváltott félnehézsúlyra, és 2014 áprilisában a kazah Beibut Shumenov elleni diadalával a valaha volt legidősebb bokszoló lett (49 évesen), aki meg tudta védeni világbajnoki címét. Apropó címek, az időközben „Földönkívüli”-nek elnevezett

Hopkins lett az első ökölvívó, aki mind a négy világszervezet (WBA, WBC, WBO, IBF) címét egy időben birtokolta.

„Azt hiszem a túlélőösztön tette a legnagyobbá Hopkinst. Mert a bokszban túl kell élni. Meccsről meccsre győznöd kell, különben kiesel a játékból. Hopkins a legösszeszedettebb bunyós a mezőnyben, ő mutatta meg mindenkinek, hogy ha valamit igazán el akarsz érni, akkor képes vagy rá.” Ezek Vlagyimir Klicsko szavai a veterán amerikairól, aki minden sporterénye mellett persze elég gyakran szolgáltatott témát az újságíróknak kétes nyilatkozataival. Többször is tett rasszista felhangú kijelentéseket a fekete és a nem fekete bokszolók különbségéről, 2007-ben Joe Calzaghe-vel keveredett szópárbajba, ahol olyan dolgokat vágott a fehér bőrű walesi fejéhez, hogy „sosem hagynám, hogy egy fehér megverjen. Nem tudnék újra ringbe szállni, ha egy fehér srác megverne.” Az eset érdekessége, hogy kettejük meccsét később Calzaghe nyerte, de szerencsére Hopkins nem teljesítette ígéretét, mert aktív maradt, és vívott még néhány felejthetetlen csatát, legutóbb vasárnap hajnalban, 51 évesen és 338 naposan Joe Smith ellen Mert ez is egy fantasztikus történet része.

„Vannak, akik utálnak, és vannak, akik imádnak. Ez a leggyönyörűbb abban, ha más vagy, mint a többiek. Ha mindenki szeret téged, az csakis azt jelentheti, hogy valamit nem csinálsz jól.”