Fa Nándor: Élő bálnával ütköztem

Bokától lefelé még most sem érez szinte semmit a 8. Vendée Globe magyar legendája.

„Négy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy indulok, azzal a tapasztalattal, amennyivel rendelkeztem, és annyi idősen, amennyi vagyok” – idézte fel az igazából már ötéves emlékeket Fa Nándor szerdai tájékoztatóján. A vitorlázó miután megkapta az ismert felajánlást a Zoltek karbongyártó cégtől a hajó anyagának megtámogatására, leültette a családját: lányai azonnal támogatták, felesége pedig egy nappal ezt követően – és azóta is. „Közelébe sem kerültünk ilyen anyagnak Magyarországon pár évvel korábban, akkor hirtelen szembesültem vele, hogy itt, nálunk gyártanak ilyet” – tette hozzá a hajós.

Fa a 2012 óta eltelt évekből minden pillanatot edzésnek tekintett a 2016–17-es Vendée Globe-ra, és dolgozott benne, hogy feledtesse az 1996–97-es kudarcot, amikor háromszor kellett elrajtolnia különféle, rajta kívül álló, technikai okok miatt.

„Úgy álltam neki, hogy száz napon belül képes vagyok teljesíteni a távot, sikerült is, bőven. Vannak a mezőnyben azonban olyanok, akik a hajójuk alapján szintén képesek lettek volna e lélektani határ átlépésére, mégsem jött össze” – utalt arra, hogy ebben a versenyben a tapasztalatnak és az óceánvitorlázó tudásnak is igen nagy szerepe van.

A rajtig eltelt számos megpróbáltatást – a lapunknak is részletesen elmesélt 2015-ös árbóctörést és sok minden egyebet – kizárólag edzésnek fogta fel a Vendée Globe-ra, aminek köszönhetően olyan tökéletesen felkészítette a Spirit of Hungaryt, hogy maradéktalanul teljesített minden versenyfeltételt, így ott állhatott a november 6-ai rajtnál a világ huszonkilenc legjobb szkipperével.

„Kerestem a választ az óceánon sok olyan lényeges kérdésre, amelyre a szárazföldön akár nem is keressük. Miért vagyunk a Földön? Mi a dolgunk? Honnét hova megyünk? Az óceán jó terep arra, hogy az ember filozofikus kérdésekre megtalálja a választ. Jelentem, nem sikerült” – mondta. Fa Nándor ezeken az utakon rengeteg filozófiai irodalmat olvasott, érdeklődési körének megfelelően.

A versenyző felidézte a hajó építésének fontosabb lépéseit, a Velencei-tó partjától, Paulovits Dénes műhelyétől Székesfehérváron át az óceáni körökig. Mesélt a Conrad Colmannel közös megpróbáltatásokról a Barcelona World Race-en, az ezt követő transzatlanti árbóctöréses megméretésről többször is megemlékezett – „az az árbóc ott van Madeira mellett 4000 méter mélyen” –, de csak azért, hogy elbüszkélkedjen vele: a mostani, saját elképzelései szerint kialakított árbócra egyszer sem kellett felmásznia.

A sportoló beszélt a szabványproblémáról is: mint a Magyar Nemzet olvasói előtt ismert, 2013-ban úgy változtattak a szabályokon, hogy megnyílt az út az uszonyos (bajuszos) hajók építése előtt, ebben az időben viszont a Spirit of Hungary 60 lábas, azaz 18,28 méteres IMOCA-hajója már a megvalósulás fázisában volt, és mivel Fa időközben már nem látta értelmét egy ismeretlen megoldást alkalmazni, másfél tonnával nehezebb hajóval vágott neki a kalandnak, mint a győzelemre törő versenytársak. Ezzel kapcsolatban szót ejtett egy érdekességről is. „Sokan ütközésre panaszkodtak a verseny során különféle tárgyakkal, de úgy gondolom, egyszerűen nem bírták az óceáni igénybevételt. Azok a hajók, amelyeket négyzetméterenkénti 21 tonnányi víznyomás helyett 7 tonnányi víznyomatékkal terveznek, így járnak. Utólag a sérüléseken is látszik, hogy nincs szó ütközésekről, csak adott versenyzők nem tudják a szponzoroknak elmagyarázni ezeket az eseteket – fogalmazott a magyar hajós. – Ezeket a hajókat a hullám verte szét.” Bizonyítékként annyit mondott erre, a sérülések mind a verseny első felében keletkeztek, utána szinte semmi gondja nem volt a mezőnynek a vízen úszó kósza konténerekkel. Fa Nándor egyébként egy élő bálnával ütközött. 

„Az én utam aszerint zajlott, amit elképzeltem – tért vissza saját magára a sportember, akinek bele kellett tanulnia a meteotaktikába. – A hajónak van egy sebességpotenciálja, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy igazán jó teljesítményt lehessen menni. Fontosabb ennél, hogy merre vitorlázunk, hogyan használjuk ki a ciklonokat. Professzionális előrejelzéseim voltak, akkor töltöttem le, amikor akartam, naponta egyszer érdemes.”

A még most is versenyben lévő Conrad Colmannel egymás ellen is versenyeztek, az új-zélandi sportoló szerinte egy idő után nem tudta elviselni, hogy ő gyorsabb nála, és „tankönyvekben ellenjavallt” módszerekhez nyúlt, sebességben akarta visszanyerni a rossz útválasztással szerzett hátrányt, ami megbosszulta magát. Colman sorra vesztette el vitorláit, míg végül Portugáliától nem messze árbócát is, most egy zsebkendőnyi vitorlával igyekszik befejezni a versenyt – amihez Fa Nándor nagyon drukkol.

A legnehezebb szakasz a déli óceánokon töltött öt hét volt, ezt a magyar versenyző folyamatosan szkafanderben töltötte, enélkül ki sem lehetett menni a fedélzetre. Megemlítette, az utolsó szakaszon érték versenyzői örömök is, például Éric Bellion rossz útvonalválasztásakor, Argentína felé kifejezetten örült neki, hogy már nem fogja megverni őt. Azt azonban a megmérettetés utolsó napjáig nem érzékelte, hogy a megpróbáltatásoknak hamarosan vége; az utolsó éjszakán 45-50 csomós szél találta meg, de csak 25-re volt felkészülve vitorlával, mert a műszerek becsapták. Így is sikerült itt óceáni sebességcsúcsát megdöntenie, ami kilométer per órára átszámítva majdnem 50 (28 csomó). Hogy vége van a versenynek, csak akkor tudatosult benne, amikor meglátta az épületeket és a felé közeledő motoros hajókat.

Ezt a Vendée Globe-ot egyébként hosszabbnak érezte, mint a százhuszonnyolc napost 1992–93-ban, akkor meg is írta a végrendeletét, most ilyen állapotba azért nem került, de végtelenül elfáradt. Nem gondolkodott helyezésben, de nyolcadikként célba érnie egy álom beteljesülése volt, eredetileg valahová a tizenötödik hely környékére várta magát.

„Nem népszerű dolog az embernek magát dicsérnie, de elképesztő fegyelmezett versenyt mentem végig. Egyetlenegy ponton sem szerettem volna százöt százalékot versenyezni, »csak« százat. Így is veszítettem vitorlát, kettőt is” – mesélte.

Fa Nándor már elindult az „olvadás” útján, de bokától lefelé még most sem sokat érez, végtagjai a víztől és a fagytól teljesen elhasználódtak. A hajó szerinte sokkal többet tud, mint az ember, amit híven tükröz, hogy a Spirit of Hungary most is ott áll a kikötőben, Franciaországban, míg ő elcsigázottan áll most pályafutása végén.