Güttler Károly újra a vízben: „Üssük a lovat!”

A budapesti masters-vb-re készülő egykori mellúszócsillag Gyurta Dániellel is összemérte az erejét.

– Mennyit edz?
– Itt nem szabad nagy dolgokra gondolni, hetente két-három alkalom, fél-fél órákat úszom, nem kell kétségbe esni, hogy esetleg nyolcezer métereknek állok neki. Úgy gondolom, az úszás technikai része olyan, mint a biciklizés. Az ember megtanulja gyerekkorában, aztán visszaül a kerékpárra felnőttként, és két kilométer után már megy is. Az erőnlétet és a gyorsaságot kell visszanyerni, és hogy meglegyen a ciklikusság, abban pedig a megfelelő intenzitás és erő. Ehhez kell a mostani fázisban főként szárazföldi edzés, aztán ahogy közeledünk a versenyhez, több lesz az úszás.

– Felteszem, régi mestere, Turi György segíti megint.

– Segít, de szóval ő is edz.

– Nocsak!
– Nem azért, mert el akar indulni, ő nem versenyzett annyira annak idején sem. Hanem azért, mert ennek segítségével már leadott 35 kilót, és még szeretne 10-15-öt hozzátenni. Együtt úszunk, én kicsit intenzívebben, ő „normál” tempóban.

– A biciklizéshez az úszás abban is hasonlít, hogy nem találnak ki benne új hajtási technikákat? Vagy figyeli a mellúszás fejlődését, és beépíti a mozgásába?
– Nem lehet a két dolog közé egyenlőségjelet tenni, már csak azért sem, mert a mellúszásban ahány ember, annyiféle technika van. Én nem próbálnám más mozgását leutánozni, hanem a saját magam régi ritmusát próbálom visszaidézni, hiszen az való az én alkatomhoz, az én adottságomhoz, nem gondolom, hogy valami mást kéne rám erőltetni. Ha egy Trabantba beleteszünk egy Lada-motort, hamarabb szétesik a kasztni.

– Főzés közben zavartuk meg. A táplálkozásban is figyelembe veszi már a nagy tervet?
– Arra mindig is figyeltem. Annyira azért vagyok hiú önmagamhoz, hogy ne nagy pocakkal várjam, hogy jöjjön a vébé. Sportoló életmódú vagyok most is.

– Biztos sokat nyaggatták már az épp csak elveszített aranyérmeivel kapcsolatban, ezért én ezt nem is tenném. De amekkora elánnal nyilatkozott a kedden megjelent cikkben arról, hogy világcsúccsal akar mastersvilágbajnoki címet szerezni, kicsit az az ember érzése, mintha elégtételt akarna venni valamin. Tévutas gondolat?
– Lehetséges, hogy ön így érzi, de nincs bennem semmi ilyesmi. Mert mi van, ha most is ezüstérmes leszek? Nem tudhatom előre, mi lesz, nincs lejátszva, hosszú folyamat ez még. Ráadásul a világ számos pontján, Amerikában és Ausztráliában is arra készülnek, hogy ideutazzanak, és itt nyerjenek. Nem szeretnék negatív túlzásokba esni, de szerintem az egyharmadát sem végzem el annak a munkának, mint számos leendő ellenfelem. Láttam például Amerikában, hogy 70 éves emberek hetente négy alkalommal 4000 méteres edzéseket leúsznak, időre, edzőkkel. Amilyen komolyan veszik ők, én ahhoz képest nagyon félvállról. De ne felejtsük el, hogy az enyém egy sprintszám, és amikor Gyurta Dániellel összemértük az erőnket, akkor sem ment rosszul. Igaz, annak is jó pár éve már, de fene tudja. Az úszópályafutásomat lezártam, az számomra teljes, ez viszont egy teljesen új lehetőség. Nem kell földrészeket átrepülni, nagy várakozással tekintek elé. Annyit azért készülök, hogy ne égessem meg magam nagyon, aztán egyáltalán nem biztos, hogy valami olyan óriási dolog történik, amit azért szeretnék.

Güttler bő három éve tanítványa, Horváth Dávid ellen:

– Apropó, mi a szintidő? Azt teljesítette már?
– Ó, az eléggé gyenge. Ha a kutyasétáltatást felfüggesztem, és hirtelen beugrom a medencébe, megvan, nem igazán mérvadó. Bőven 30 másodperc fölötti, nekem meg az alatt kell tudnom úszni. Mint korábban elmondtam, valóban az a célom, hogy a mostani korosztályos világcsúcs, a 29,40 alá menjek.

– Vannak már ellenfelek, akikre külön feni a fogát?
– Még nem tudom, kik fognak nevezni, a világranglistából tájékozódtam. Van egy-két nagyobb név, persze nem a több olimpián is dobogós Nick Gillingham vagy Adrian Moorhouse, de azért vannak ott olyanok, akik komoly úszómúlttal rendelkeznek. És vannak olyanok is, akik nem, és ennek ellenére nagyon jó időkkel szerepelnek a világranglistán. Aztán meglátjuk, ki jön el.

– Milyen „jó”, hogy ön hozza fel Moorhouse nevét, aki körömhosszal verte meg önt Szöulban. Nem csaphatnak össze, mert masters kategóriában nincsenek egy korosztályban.
– Ja, igen.

– A kedden megjelent cikkben homályosan, de szó van valamiféle fogadásról ön és Turi György között. Mi a tét?
– A fogadásunk igazából egyrészt arról szólt, hogy mire jön a verseny, Turi Györggyel ugyanannyi kilók leszünk. Régen sokáig voltunk ugyanolyan tömegűek, aztán „kielőzött”. 141-ről indult, de még most is 106. A részemről pedig annyi, hogy próbálom megszerezni a legfényesebb érmet. „Rendes” világbajnoki ezüstérmem már van.

– Mit kap a győztes?
– Nem rólunk van szó. Azt szeretnénk, ha a versenyzőinket el tudnánk juttatni minimum a dobogó közelébe, de inkább fel, a dobogó egyik fokára. Nem hagyományos fogadás volt ez, hanem inkább egy kis adrenalin, egymás húzása. Bizonyítani sokkal jobb lenne már edzőként, mondjuk Késely Ajnával a következő világbajnokságon. A verseny csak pont lenne az i-re.

– Ennyi?
– Van egy-két barátom, akik hasonló korúak, és mondják, hogy ők most maratont akarnak futni. Mondom is nekik, hogy nem normálisak, hisz olyan is akad, aki korábban soha nem is futott. Bizonyítani szeretnénk magunknak mind, én meg kapva kapok a budapesti vb alkalmán, minden elő van készítve, „üssük a lovat”!