Münchenben is csak néznek, mennyiért épül az új Puskás

Világszerte „megirigyelhetik” majd a tavalyelőtt csökkentett tartalmú új Puskást. 190 milliárd forint nagyon sok pénz.

2017. 02. 24. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A futók mellett húsz más sportág kedvelői is szomorkodhattak az egyes tervnyirbálások miatt. Fürjes beszélt arról is 2015-ben a stadionprojekt gazdájaként, hogy 2016-ban már épülni fog a Puskás, 2019-re pedig befejezik.

A 170 ezer köbméter föld megmozgatásával kezdődő munka a dolgok jelenlegi állása szerint viszont már a kormány által beismert módon sem fog befejeződni 2019 tavaszára, csak őszre – a bringás és atlétikai létesítmény ügye pedig átkerült a szerdán bizonytalanná vált sorsú olimpiai dossziéba.

Hogy érzékeljük más, a fejlett világban létesült stadioncsodák költségeit, hozzuk is a példákat. (A Puskás 190 milliárdos költsége 618 millió euróra fordítható.)

A 444.hu összeállítása a stadionárakról kitér rá, hogy a NOB azt kérte a 2024-es olimpiai pályázóktól, hogy 500 millió dollárból hozzák ki a játékokat, ehhez képest a 618 milliós eurós új Puskás dollárban kifejezett értéke: 654 millió.

A cikk talált egy kicsivel drágább arénát is a Puskásnál, az indianapolisi Lucas Oil Stadiont, de annak már behúzható teteje, huszonöt liftje, két óriáskivetítője és ezermonitoros, 360 fokban futó vetítőszalagja van, nem említve a két mozgójárdát.

Kormányoldalon már a második napja gyakran érvelnek, hogy a „feleslegessé váló” olimpiai népszavazás már túl drága lett volna. A referendumot több mint ötvenszer megrendezhették volna csak a csütörtökön bejelentett drágulásból.

Az új Puskás Ferenc Stadion 2016-ban a közbeszerzési hatóságnál is leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján 180,02 milliárd forint volt, a legkedvezőbb ajánlat ennél 5,8 százalékkal volt magasabb a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. pénteki közleménye szerint. Az olcsóbb ajánlat alapján a stadion ára 142,85 milliárd forint, az 5 százaléknyi tartalék 7,15 milliárd forint, az ÁFA összege 40,5 milliárd forint. Az új Puskás Stadion egy székre jutó költsége: 2,1 millió forint. Ez tartalmazza a nem stadion jellegű terek – például konferenciatermek, parkolók, hidak, sportmúzeum, rendőrőrs, étterem, szurkolói bolt - költségét is – olvasható a KKBK pénteki közleményében. A közelmúltban megépült, hasonló méretű európai stadionok – Baku, Marseille, München, London, Varsó – nettó egy székre jutó költsége átlagosan 1,24-3,1 millió forint között változik, azaz a nemzetközi összehasonlítás alapján az új Puskás Stadion reális piaci keretek között épül fel, az építés költsége európai viszonylatban átlagosnak tekinthető – olvasható a dokumentumban. A KKBK leszögezi, lefolytatták a kivitelező kiválasztásához szükséges nyílt nemzetközi közbeszerzési eljárást, a felhívás pedig megjelent az Európai Unió hivatalos értesítőjében, valamint az unió összes hivatalos nyelvére lefordítva az EU hivatalos lapjában és annak internetes felületén, így bármelyik EU-s országból lehetett ajánlatot tenni. A tájékoztatás szerint a nyílt nemzetközi közbeszerzési eljáráson két ajánlat érkezett: a Strabag Építő Kft., Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., Strabag AG közös ajánlattevők 3,3 százalékkal drágább ajánlatot adtak, mint a Magyar Építő Zrt. és ZÁÉV Építőipari Zrt. közös ajánlattevők. Az olcsóbb ajánlat tartalmazza az építés költségét, a három hónapon keresztül történő üzemeltetést és a nyitórendezvény költségeit. Az ajánlat 5 százalék tartalékot is magában foglal váratlan eseményekre, amely csak indokolt esetben, kizárólag a megrendelő egyértelmű engedélye alapján használható fel, automatikusan nem része az árnak. Az ajánlatban szereplő összeg áfatartalma a beruházás során visszafizetésre kerül a költségvetésbe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.