„A játékstílus egy létforma, amely felfedi minden egyes közösség sajátos tulajdonságait, és megerősíti azok jogát, hogy különbözzön a többitől.”
„Ez tetszik, ez nagyon fontos” – mondta Orbán. Majd azzal folytatta, hogy nem tudja, van-e kifejezetten magyar stílus, de szerinte lennie kell. Ezután filozófiai fejtegetések következnek, hiszen a miniszterelnök úr arról értekezik, hogy a labdarúgás fura kettőssége az, hogy az ember egyszerre legyen szabad és katona. Mindezt azzal indokolta, hogy a modern társadalmak dilemmája is az, hogyan lehet egyszerre szervezettnek és szabadnak lenni. „Ezt a pályán meg tudom találni, de a politikában mindez már sokkal nehezebb” – tette hozzá.
„A magyarok kritikusan közelítenek minden civilizációhoz, és azt gondoljuk, hogy a modern társadalom nagyon rossz a gyerekeknek. A sport jó a modern civilizáció veszélyeire” – folytatta Orbán. Kifejtette, hogy komoly fejlődés tapasztalható a magyar futballban, ugyanakkor mindenki kritikus.
„Senki sem ért velem egyet, mindenki azt mondja, ez egy szar, ellenben a tény az, hogy igenis fejlődünk. Igaz, Gyuri?” – fordult Orbán Szöllősi Györgyhöz, aki helyeselt.
De, ha már a könyv volt a beszélgetés ürügye: Orbán azt mondta Szöllősinek, hogy ki kellene adni magyarul is. Sokat azonban nem időztek ezen a témakörön a felek, gyorsan visszatértek az előbb már felvett eszmefuttatás fonalához.
„Ez az akadémia (a Puskás-akadémia – a szerk.) a koncepcióm része. A futball a felfogásom szerint nem üzlet, hanem művészet. A nagyapám mondta nekem, ha látsz egy jó mérkőzést, akkor hallanod kell a zenéjét is – ha nem hallod a zenét, akkor az egy rossz meccs. Ebből adódóan Magyarországon, bármilyen bajnokságot is nyernek a németek, mi soha nem fogjuk azt mondani, hogy az a futball jó, mert amit mi hallunk, az nem zene, hanem robotikus zaj” – vázolta koncepcióját Orbán, miközben a háttérben a Felcsút labdarúgói „zenéltek”.
