Egy Xanaxot megettem volna – mondta az őrült hajráról a kosárkapitányunk

Székely Norbert bevallotta, nem a játékosait kellett nyugtatni a sorsdöntő Eb-selejtező drámája alatt.

Vízilabdázásunk géniuszának, Faragó Tamásnak a véleménye megint eszünkbe jutott, ezúttal a szerda esti magyar–litván után. Egy beszélgetésünk során kifejtette, a női játékosok képesek egyik pillanatról a másikra, minden előzmény nélkül teljesen szétesni. Kosárlabda-válogatottunkkal Miskolcon éppen ez történt az Eb-ről döntő selejtezőn: 16 ponttal vezetett a megvert, levert litvánok ellen, de mire kettőt pislogtunk volna, már öt pont hátrányban volt az utolsó percekre. Hisztiért, színészkedésért kapták meg újra és újra a labdát a litvánok, büntetőket dobtak vele, és még náluk is maradt utána a technikai faultok miatt.

Ahogy az ember a meccs statisztikáját nézi, nem is nagyon érti, hogyan tudott győzni Magyarország (78-76-ra). Legjobbjaink feleannyi büntetőt dobtak (be), a lepattanók szedésében is hasonló arányban maradtak alul. Hajmeresztő, hogy a legtöbbet a mienktől Studer Ágnes, a mezőny legalacsonyabb tagja gyűjtötte be a maga 168 centijével, többet, mint a 208 centis Határ Bernadett. Mielőtt azonban Határt tehetségtelennek kiáltanánk ki, jegyezzük meg, hogy húsz pontjával a legeredményesebb magyar volt, a győzelem egyik kulcsfigurája, Raksányi, Dubei és Studer mellett.

A horrorisztikus végjáték után egy vidám és megviselt kapitánnyal, Székely Norberttel találkoztunk.

– Nem kellett motiválni a lányokat, amikor ötpontos hátránynál időt kértem. Csak taktikai feladatokat kellett adni nekik, mert a szívük vitte őket előre – mondta a kérdésünkre arról, hogyan kezelte a gondokat. A sajtóhelyről úgy tűnt, néhány túlpörgött játékosunk nyugtatásra szorult (volna), de felvetésünkre a kapitány szokatlan őszinteséggel válaszolt: – Nekem kellett volna egy nyugtató. Egy Xanaxot szívesen megettem volna.

Bár Székely Norbertet aligha avatják szentté, példaértékű volt, hogy a sajtószobában – ahová fél óra késéssel érkezett a sok tévéinterjú miatt – a felfokozott hangulatban véletlenül sem tért ki saját érdemeire, annál inkább méltatta az edzői stábját, amelytől a meccs alatt rengeteg segítséget kapott. Hangsúlyozta az egységet, ami a csapat körül uralkodik, beleértve a közönséget is.

A meccs alatt modern szemléletű edzőhöz méltóan viselkedett, nem önmaga akarta mindig kitalálni és a csapatra erőltetni a megoldást, a litván időkéréseknél előbb saját kollégáival konzultált, és közben hagyta, hogy a magyar játékosok szellemileg, fizikailag pihenjenek. Csak ezután adta ki a feladatokat.

A hajrá előtti, érthetetlen mélyrepülésről úgy gondolja, a játékvezetők zavarodtak meg, ez zavarta aztán össze játékosai fejét. A szívmelengető utolsó percekről és az őrületes utolsó másodpercekről (az addig jól játszó Krivacsevics Tijana, ahelyett hogy megőrizte volna a labdát, vagy kidobta volna a lelátóra, odapasszolta a litvánoknak, akiknek így még volt idejük egy – pontatlan – ziccere) úgy véli: életre szóló élmény lett ez a meccs.

Ez persze arra is vonatkozik, hogy az egyénileg erősebb Litvániát sikerült megint felülmúlni, és így megelőzni.

Válogatottunk három győzelemmel és egy vereséggel áll a csoportban, novemberben Albániában biztosíthatja be matematikailag az Eb-részvételt.