Keserű a szombathelyi centenárium

Bár harminchárom pont még szerezhető a labdarúgó NB I-ben, tizenegy fordulóval a vége előtt már az érintettek is kimondják: a Haladás kiesett, és a nyártól a másodosztályban folytatja. Talán furcsa, de a klub legsikeresebb időszaka zárul le, kérdés, miért jutott ide a csapat, és ami még fontosabb, hogyan képzeli el a jövőjét.

Díszletek a közelgő ünnephez. Nem így tervezték Fotó: Teknős Miklós

Ez valami sajátos mazochizmus?

Meglepetten kapják fel a fejüket. Illés Béla, a klub korábbi legendája, jelenleg egyik tulajdonosa és Tóth Miklós ügyvezető észre sem vette, hogy a falra szerelt és teljesen lehalkított televízió képernyőjén éppen a Haladás szombati meccsének az első percei mennek. Puszta véletlen, de tökéletesen ideillik: a Viditől elszenvedett vereség után már álmodozni sem érdemes a benn maradásról.

– Mindenki dicsért minket, milyen jól játszottunk, de sokra nem megyünk vele – mondja Tóth Miklós.

Valóban nem: a Haladás tizenegy év után kiesik. Meg is egyezünk, kerüljük az olyan közhelyeket, hogy amíg él a matematikai esély, addig nem adjuk fel, harcolunk az utolsó pillanatig – ezeknek már semmi értelmük. Tizenegy fordulóval a bajnokság vége előtt a csapat mindössze kétszer győzve, tíz pontot szerezve, tizennégy pont hátránnyal szerénykedik a tabella alján, ebben a helyzetben már a csoda is kevés lenne. Tavaly a Haladás az utolsó fordulóban úszta meg a kiesést, akkor a hajrában minden sikerült, az utóbbi hetekben, hónapokban viszont semmi sem, a szurkolók már lekövetelték a mezt a játékosokról, és keresetlen stílusban szorgalmazták Illés Béla távozását is.

Ő és Tóth Miklós egy irodában dolgoznak az Illés Akadémián, hármasban ülünk, és amikor szóba kerül az „Illés, takarodj!” rigmus, az egykori ikon borúsan tárja szét a kezét:

– Nem esik jól, de mit tehetnék? Nekem, nekünk is fáj ez a helyzet, különösen úgy, hogy a klub az idén ünnepli a századik születésnapját, de egyrészt labdarúgóként hozzászoktam, hogy szidnak a lelátóról, másrészt a bajban mindig kell egy bűnbak, harmadrészt pedig nem mehetek oda mindenkihez elmagyarázni az okokat, hogy milyen valótlanságokat terjesztenek rólunk.

Azt nem részletezi, pontosan mire gondol, csak megemlíti, egyesek szerint szándékosan akarják kiejteni a csapatot. Legyint, jelezve, hogy nem is akar erre több szót vesztegetni. Később sikerül beszélni a szurkolói kör elnökével, Keringer Zsolttal, aki nem személyeskedik, s készségesen elmagyarázza, mi a bajuk a vezetéssel.

– A durva gesztusokat az elkeseredés váltotta ki, korábban szépen és kulturáltan is elmondtuk, hogy szerintünk nem jó irányba megyünk. A Haladás mindig akkor volt jó, amikor saját nevelésű vagy legalább magyar futballistákra épült, sőt a csapatot akkor is a magunkénak éreztük, ha éppen nem ment a szekér. Most nem tetszik nekünk, hogy kevés a magyar a pályán, persze a jó légiósokat mi is elfogadtuk, de az utóbbi időkben olyanokat is hoztak, akik nem idevalók.

Mindez szóba jön az irodában is, és Tóth Miklós neveket sorol: Kovács István, Ugrai Roland, Radó András, Tamás Krisztián, Kiss Tamás, Hegedűs János – valamennyien Szombathelyen cseperedtek fel, s lettek élvonalbeli, sőt akár válogatott játékossá. Ha ők itt lennének, alighanem a dobogó lenne a cél, de a Haladás a maga lehetőségeivel képtelen megtartani a tehetségeit. Hoznának ők magyar labdarúgót, de nincs a piacon, ha mégis akad, akkor az igényei teljesíthetetlenek. A klub tárgyalt egy fiatallal, aki máshol az előző bajnokságban összesen tizenhárom percet töltött a pályán, a fizetési igénye mégis nettó nyolcezer euró volt. Ígértek neki úgy ötöt, hogy ösztönzőkkel az felmehet tízig is, de nemet mondott. A nyár óta érkezett magyar és külföldi játékosok pedig jóval kevesebbe kerülnek a klubnak, mint azt a közvélemény hiheti.

Díszletek a közelgő ünnephez. Nem így tervezték
Fotó: Teknős Miklós

Bármennyire is furcsa, a Haladás a háború utáni legsikeresebb tizenegy évét zárja ezzel a kieséssel: ennyi időt korábban nem töltött egy huzamban az élvonalban, és még egy bronzéremmel is eldicsekedhet ebből az időszakból. Tizennégy éve az NB II-ből (!) is kiesett, de mivel kevesen neveztek a másodosztályba, maradhatott, és két évvel később ismét az élvonalban szerepelt, köszönhetően a ma is regnáló vezetés, azaz Illés Béláék szerepvállalásának.

Ez azonban már a múlt, most érdekesebb a jövő, olcsó szójátékkal élve az a fontos, hogy merre lesz a haladás. Többek között a Vasas, a Békéscsaba, a Zalaegerszeg, a Nyíregyháza vagy a Balmazújváros példája is bizonyítja, a gyors visszajutás a kiesést követően egyáltalán nem magától értetődő. Légiósok a második vonalban nem jöhetnek szóba, az U19-es csapat tavaly bajnokságot nyert, indulhatott az ifjúsági Bajnokok Ligájában is, de a felnőttek között még nem állná meg a helyét.

Az érvényes szerződésű játékosok fizetését a kieső klub harminc százalékig gond nélkül csökkentheti, afölött már kell a kölcsönös megegyezés, ám egyelőre senki sem tudja, a nyártól mekkora lesz a költségvetés. Tóth Miklós mutat egy nevekkel teleírt lapot, minden posztra van több jelölt is az NB II-re házon belülről és kívülről is, ám amíg az anyagi lehetőségek tisztázatlanok, nemigen érdemes tárgyalásokba bonyolódni. Igaz ez a jelenlegi vezetőedzőre, a szeptemberben érkezett Horváth Ferencre is. Ő az edzés előtt azt mondja, a folytatás elsősorban nem rajta múlik:

– Szándékosan csak a nyárig kötöttem szerződést, mert nem akartam a kiesés esetére megkötni a vezetők kezét. Így szabadon dönthetnek, velem vagy mással képzelik-e el a folytatást. A télen felajánlottam, jöjjön a helyemre más, aki már most elkezdi építeni a jövő csapatát, de végül az a döntés született, hogy erősítünk, és megpróbáljuk a lehetetlent, más kérdés, hogy ez sem sikerült jól.

Tóth Miklós szerint a sportszerűség is azt kívánja, hogy a legerősebb összeállításban játsszák végig a hátralévő tizenegy fordulót, azaz készülnek az NB II-re, és közben emelt fejjel akarnak búcsúzni az NB I-től. A felkészülés természetesen a gyors visszajutást célozza meg, és Keringer Zsolt szerint az új csapat számíthat a szurkolókra:

– Kérem, nekünk a Haladás az életünk. Mélyről jöttünk, annak idején mi, szurkolók is rengeteget segítettünk, hogy a klub talpra álljon. Most sem hagyjuk cserben, de ehhez mindenki összefogására szükség lesz. A véleményünket persze továbbra is elmondjuk, és ha egy új alapokra épülő, szerethető csapat alakul ki, ott leszünk mögötte, és szívből segítjük majd a szurkolással.