A népes és szakértő hallgatóság (Mocsai Lajos rektor, Wladár Sándor olimpiai bajnok, a MÚSZ elnöke, idősebb Cseh László, az első magyar ifjúsági Európa-bajnok, Kemény Ferenc vízilabdaguru, Tóth Ákos, a Testnevelési Egyetem tanára, korábbi szövetségi kapitány, Martinek János, az öttusázók szövetségi kapitánya, Vad Lajos, a bajnoki döntős OSC vízilabda-csapatának edzője), valamint az opponensek mindvégig lenyűgözve hallgatták az érdekfeszítő, humoros elemekkel fűszerezett prezentációt.
Dr. Magas István, egykori olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok vízilabdázó, a Corvinus egyetem professzora vezette a bírálóbizottságot, amelynek nem volt nehéz dolga, hiszen a fantasztikusan színvonalas és szórakoztató előadás – Az úszósport fejlődési tendenciái a világversenyek alapján, 1972 és 2017 között – ellenállhatatlanul lekötötte a jelenlévőket.
Sós tanár úr nem véletlenül választotta kiindulópontnak 1972-t, a müncheni olimpia évét, hiszen jómaga ekkor robbant be az úszósport élvonalába, 2017 pedig a budapesti világbajnokság esztendeje, amelyiken először dirigálta szövetségi kapitányként legjobbjainkat.
A közbeeső 45 évet három, nagyjából egyenlő időszakra osztotta fel Sós: 1972 és 1986 az első periódus, 1987 és 2001 a második, 2002 és 2017 a harmadik.
Az első korszak sportági elméletének meghatározója James Counsilman mérföldkövet jelentő munkája, Az úszás tudománya 1968-as megjelenése volt, amely évtizedekre meghatározta az úszósport edzéselméletét, mint ahogy az 1977-es A versenyúszás kézikönyve című munkája is. Akkoriban döbbent rá a szakma, hogy az edzésmunka extenzív lehetőségei kimerültek, a heti 120-130 kilométernél egyszerűen nem lehet többet úszni. Ekkor történt az, hogy az 1500 méteres férfi gyorsúszás világcsúcsa 1972 és 1976 között többet javult, mint az 1976-ot követő 41 évben együttvéve. Megszületett a konklúzió: az aerob munka és az aerob állóképesség fejlesztése elérte lehetősége határait.
Ekkor kezdődött el a mai napig tartó folyamat, ami során az anaerob kapacitás maximális kihasználása a cél.
