Szerbiában végre megmutathatja

Már versenyzőként is edzőnek készült, visszavonulása után mégis hét évet kellett várnia arra, hogy testhezálló feladatot kapjon. Azt sem bánja, hogy külföldön: a kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákos ez év őszétől a szerb válogatott kajakosok felkészítéséért felel. Miközben persze a hazai viszonyokról is megvan a véleménye.

Kétlaki életet él a Dunaújváros és Belgrád között ingázó edző Fotó: Mirkó István

– Mi a gond a négyessel?

– Több is akad. Kis túlzással előre leosztották, kik üljenek benne, a hajónak itthon nem is kellett versenyeznie. Túl könnyű emberek alkotják, akiknek az állóképességük sem kifogástalan, s nincsenek benne egyéniségek, ennek híján pedig sohasem lesz igazán jó egy négyes.

Kétlaki életet él a Dunaújváros és Belgrád között ingázó edző
Fotó: Mirkó István

– Hogyan állítaná össze a hajót?

– Nem tudom, Molnár Péter a szívműtétje után hogyan tud formába lendülni, de ő hosszú évek óta rendre bizonyítja, hogy helye van a négyesben. Az is kérdéses, az ezer egyes mellett mik a szándékai, de én Kopasz Bálintot sem hagynám ki. Mellettük Birkás Balázs, Dombvári Bence és talán Tótka Sándor jöhet számításba.

– Horváth Gábor, ha már az imént szóba került, a világbajnokság előtt adott interjút lapunknak, s az mondta, jobban kötődik a nála idősebbekhez, Csipes Ferenchez, Gyulay Zsolthoz, Ábrahám Attilához, mint a fiatalabbakhoz, az ön korosztályához, amelyhez Kammerer Zoltán és Storcz Botond is tartozik, mert önöket, a fia­talabbakat csak a közös cél kötötte össze. Ön is így érzi?

– Horival, ismétlem, jó a személyes kapcsolatom. Zoli szereti a társaságot, de túl erős személyiség ahhoz, hogy egy közösségbe belesimuljon. Októberben például rendszeresen tartunk egy találkozót a Honvéd vízitelepén az idősebbekkel közösen. Idén már Gyuzsó (Gyulay – a szerk.) is kapacitálta, Zoli mégsem jött el. Botond, én legalábbis úgy érzem, valóban mindig a saját útját járta.

– A hírekből nem lehetett kihámozni: pontosan mi a feladata a szerb szövetségnél?

– Pavle Jovanov a szövetségi kapitány, ő az utánpótláskorúakkal együtt inkább koordinálja a munkát. Miroszlav Rodics inkább a női, én pedig a férfi szakágért vagyok felelős. Monitorizom a munkát, a mai technika mellett erre a távolból is van lehetőség, s a többségnek én írom az edzéstervét is. Hétfőn, kedden és szerdán Dunaújvárosban vagyok, csütörtöktől szombatig pedig Belgrádban, ahol olyankor összejön a teljes keret.

– Tehát szinte folyamatosan úton van. Megéri?

– Akkor is megérné, ha csak költségtérítést kapnék, pedig a hazai lehetőségekkel összehasonlítva sincs okom az elégedetlenségre. Ám a kihívás, a feladat igazán vonzó. Dolgoztam már külföldön, de nem megbántva az ottaniakat, Vietnamban és Kínában sem olimpiai éremben határozták meg a célokat. Szerbia más szint. Néhány éve szerb páros nyerte a vb-t férfi kajak kettes ezer méteren, s a riói olimpián tizenkét szerb kajakos és kenus indult. Az idei évük viszont rosszul alakult, csupán két kvótát szereztek. A gyökeres változás mellett tették le a voksukat, s teljesen megbíznak bennem. Erőt ad továbbá a munkához a családom támogatása, a gyerekeim, akik sportolnak, büszkék arra, hogy az olimpiára készítek fel versenyzőket.

– Itthon nem kapta még meg, hogy áruló?

– Miért lennék az? Először is, tucatnyi magyar edző dolgozik szerte a világban. Másodszor, hét éven át vártam arra, hogy itthon testhezálló feladatot kapjak. Nem kaptam, pedig köztudott rólam, hogy konyítok a kajakozáshoz, s edzőként tervezem a jövőmet.