Miért nem képes élni a magyar labdarúgás a történelmileg kivételes, sőt kivételezett helyzettel? Az infrastruktúrával és a pénzügyi háttérrel párhuzamosan miért nem fejlődik a szakmai munka? A magyar futball, különösen a válogatott miért nem lép előrébb a nemzetközi porondon? Miért nem bukkannak fel Európa-szerte is jegyezhető tehetségek? Örökzöld kérdések. Kiegészítve azzal, hogy kit terhel a felelősség mindezért: a szövetséget vagy a klubokat.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) január végi intézkedéseivel a kluboknak nagyobb lehetőséget nyújt, egyúttal részben a felelősséget is átruházza. Nézzük a kiindulópontot! Az elmúlt évtizedre visszatekintve az MLSZ azzal is igyekezett képviselni a magyar futball érdekeit, hogy az NB I-ben korlátozta a külföldi játékosok számát, az NB II-ben pedig egyenesen tiltja a jelenlétüket. Éppen ezért érthetetlennek tűnt, hogy az MLSZ már a 2019–20-as idényre is tíz főre emelte a szerepeltethető légiósok számát, a múlt héten pedig futótűzként terjedt annak a határozatnak a híre, miszerint a 2020–21-es évadtól a klubok akár csupa külföldivel is feltölthetik a keretüket. A döntésnek csupán ezt az elemét nézve úgy tűnhet, az MLSZ beismerte a vereségét a klubokkal szemben vívott küzdelmében. Vági Márton ezt a képet árnyalta, bemutatva, a szövetség miképpen igyekszik elősegíteni a jövőben a fiatalok hatékonyabb képzését és ezáltal beépülését a felnőtt csapatokba.
A múlt héten ismertetett bejelentések megértéséhez érdemes felidézni Csányi Sándornak a szövetség tavaszi közgyűlésén elmondott beszédének talán legfontosabb elemét. Az MLSZ elnöke nem is leplezte megrökönyödését azon számadat miatt, miszerint az NB I-es kluboknak összesen 504 fizetett labdarúgójuk van. Hiszen – mind a tizenkét csapattal kalkulálva – egyszerre 131-en, a három-három cserével együtt is legfeljebb 168-an lehetnek a pályán, s 22-es keretekkel számolva is csupán 264 a teljes létszám. Az 504 játékos alapján a klubok átlagosan 42 fős keretekkel működtek. Csányi Sándor szerint ez felelőtlenség. Sőt nyilvánvaló pazarlás, anyagilag és az emberi erőforrások oldaláról is. Általában is jellemzi az NB I-et, hogy a klubok rengeteg olyan játékost kötnek meg – mondjuk ki – értelmetlenül, akik más csapatokban vagy alsóbb osztályokban rendszeres játéklehetőséget kaphatnának.