Kiss László hölgyek iránti vonzalma a futballban is örök

A női labdarúgás új szakágvezetője egyetlen tehetséges kislányt sem szeretne veszni hagyni.

– Nemzetközi összehasonlításban hova helyezhető a magyar női labdarúgás?

– Az a baj, hogy nemcsak mi, hanem a vetélytársaink is folyamatosan fejlődnek, ők sem képesek megnyugodni. Emiatt az európai ranglista húsz-huszonnegyedik helyén, tehát a középmezőny első felében stagnálunk. A mennyiség növekedése hatással van a minőségre is, egyre több számottevő játékos ér fel a felnőttekhez, és ebben a szakágban három-négy remek képességű futballistával egy csapatban már szép eredményeket lehet elérni. Magyarországon az NB I-ben és az NB II-ben mintegy tíz csapat szerintem rendben van, az első három már közelít a nemzetközi szinthez. A versenyrendszert jó lenne átalakítani, ám ahhoz több csapatra lenne szükség.

– Említette, hogy javult a női futballban végzett munka megbecsülése. Ez nyilván a pénzt jelenti, de mi a helyzet a szakág presztízsével, a szurkolók figyelmével?

– Amikor a Feminánál elkezdtem a munkát, többen megkérdezték, annyira rossz edző vagyok, hogy csak a lányoknál tudok dolgozni. Akkor véletlenül keveredtem bele a női futballba, de most azt mondom, örülök neki, mert kiváló futballistákat és csodálatos embereket ismertem meg ezen a területen. Azt szoktam mondani, hogy ők a legprofibb amatőrök. Hozzáteszem, a magyar női labdarúgásban húsz év alatt sem jutottunk el az igazi profizmusig, és most egyáltalán nem a pénzről, a fizetésekről beszélek. Néhol kifogástalanok a körülmények, de sokszor nem a rendszeren, hanem egyéneken múlik minden. Ami pedig a szurkolókat illeti, ma már nemigen hallani a lelátóról, hogy a lányok inkább a konyhában főzzenek, mint focizzanak.

– Szakágvezetőként milyen célokat szeretne elérni?

– Először is, az UEFA tizennégy éveseknek kidolgozott programját a régiókban szeretném jól működtetni. Ezeket a lányokat már menedzselni kell, muszáj figyelni őket, és jövőre közülük kerülhetnek ki az U15-ös válogatott tagjai. Emellett azonban fókuszálni kell a még fiatalabbakra is. Oda szeretnék eljutni, hogy minden kislány találjon a lakóhelye környékén olyan egyesületet, amelyben megfelelő szinten tud focizni, és oda is, hogy az egyesületek működjenek együtt az óvodákkal, az iskolákkal, fedezzék fel a tehetségeket, és teremtsenek nekik kedvet arra, hogy futballozzanak. Magyarán, tegyék a kislányok számára vonzóvá a sportágat, ők pedig érezzék ott jól magukat. Olyan rendszert kell kialakítani, hogy teljesülhessen a legfontosabb cél: egyetlen tehetség se vesszen el.