Beköszöntött a dicsőséges bronzkor

A hőskor után, történeti sorozatunk második részében női kézilabda-válogatottunk „bronzkorát” idézzük meg. Az 1970-es évtizedben a montreali olimpián és három világbajnokságon is a dobogó harmadik fokára állhattak klasszisaink, ami a Kézisek kézise versenyben további érmekhez adhat kiváló kiindulási alapot.

Print

Ahogy a Nemzeti Sport Népsport című retró sportmagazinjában maga is elmondta január elején, Sterbinszky Amália Rómáig szaladt volna örömében, amikor kézhez vette Török Bódog szövetségi kapitány táviratát, amelyben az állt, mikor és hol várja edzésre a válogatottban. Róma helyett aztán Hollandiába, Jugoszláviába, a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és persze Montrealba „futott el” a világklasszis átlövő – a nemzeti csapat 1970-es évekbeli időszakát Sterbinszky-korszaknak is nevezhetjük.

Az 1977-ben NB I-es gólkirálynő, az 1974-ben, 1976-ban és 1977-ben az Év játékosa-díjjal kitüntetett 239-szeres válogatott a bajnoki aranyak mellé többek között kilenc Magyar Népköztársasági Kupa-győzelmet is begyűjtött a pályafutása során és megválasztották a huszadik század legjobb magyar női kézilabdázójának is. Korántsem érdemtelenül. Sterbinszky 1971-ben még az FTC-vel, 1973 és 1982 között pedig a Vasassal lett bajnok. Az évtizedet uraló angyalföldiek Fleck Ottó majd Csík János, az utolsó esztendőben pedig Mocsai Lajos irányításával 1972 és 1982 között sorozatban 11-szer nyerték meg az első osztály küzdelmeit. A nemzetközi porondon 1975-ben elődöntőbe, 1978-ban és 1979-ben döntőbe jutottak a BEK-ben a fővárosi piros-kékek. Az első fináléban a keletnémet TSC Berlin állta útját (19-14) a Csíkné Horváth Klára, Angyal Éva és Sterbinszky vezérelte Csík-csapatnak, amelyet egy évvel később a legendás, 13 aranyérmével BEK-csúcstartó szovjet Szpartak Kijev győzött le. Noha a Vasas az első, hazai mérkőzést 17-13-ra megnyerte a Fáy utcában, a kijevi visszavágón 14-9-re kikapott, és összesítésben egy góllal alulmaradt.

„Talán úgy tűnhet, telhetetlenek vagyunk. A Szpartak kétségkívül a világ legjobb női együttese, de hát oly közel volt a végső győzelem lehetősége! A Vasast teljes joggal ma már a szakemberek is olyan erős csapatnak tartják, amelynek az igazi sikert már csak egy BEK-győzelem jelentheti. S ha a piros-kékek megtanulnak a nemzetközi mezőnyben is nyerni, a két második hely után jövőre talán már nem csúszik ki a kezükből a kupa!” – írta 1979. május 2-i számában a Népsport. A jóslat végül három évvel később teljesedett be, de a Vasas BEK-győzelme a következő sikerkorszak felelevenítésének a témája lesz.

A kijeviek a Vasas elleni diadalukat megelőzően is borsot törtek már egy magyar élcsapat orra alá, az 1971-es BEK-döntőben az FTC-t (soraiban még Sterbinszkyvel) győzték le 11-9-re. Mégsem múltak el a hetvenes évek magyar kupasiker nélkül. A KEK 1977–1978-as kiírásában a Fradi az NDK-beli SC Leipziget fektette két vállra (18-17). A legendás Elek Gyula zöld-fehér együttesében olyan egyéniségek villogtak, mint Lelkesné Tomann Rozália, Csajbókné Németh Erzsébet vagy Csulikné Bozó Éva – a Békés megyei származású Csulikné a KEK-sikerből hét meccsen szerzett 55 góllal vette ki a részét. A ferencvárosiak egy esztendővel később is bejutottak a KEK-döntőbe, de összesítésben tíz góllal elvéreztek a már emlegetett TSC Berlinnel szemben.

Ha Sterbinszky-korszakról írtunk, akkor nyugodtan emlegethetjük „bronzkorként” is ezt az évtizedet. A válogatott az 1971-es hollandiai, az 1975-ös szovjetunióbeli és az 1978-as csehszlovákiai világbajnokságon is harmadikként zárt, a keletnémetek, a jugoszlávok, a szovjetek vagy éppen a románok rendre a sikerkapitány Török Bódog lányai előtt végeztek a világversenyeken. 1973-ban a jugoszláviai vb-n pedig negyedik hely jutott Bujdosó Ágotának, Vadászné Vanya Máriának és társaiknak, hiába talált be hétszer Tóth Harsányi Borbála a Szovjetunió elleni bronztalálkozón.

Sterbinszky (5-ös mezben) az 1978-as vb-n
MTI Fotó: Németh Ferenc

A sorminta 1976-ban sem szakadt meg. A montreali olimpia történelmi jelentőségű volt, hiszen a női kézilabda első alkalommal szerepelt az ötkarikás programban, és a magyar válogatott ezen a tornán is a harmadik helyet szerezte meg a Szovjetunió és az NDK mögött, megelőzve Kanadát, Japánt és Romániát. A japánok (25-18) és a házigazda (24-3) sima legyőzése után a később aranyérmes szovjetektől 12-9-re kaptak ki a mieink, ezt követte az NDK elleni 7-7 és a románok felett aratott 20-15-ös siker. A Török-csapat végül rosszabb gólkülönbsége miatt lett harmadik a keletnémetek mögött, de az első ötkarikás tornán is igazolta, hogy változatlanul a világ élvonalához tartozik, fegyelmezett taktikával és technikás játékkal igyekezve ellensúlyozni a szovjet és keletnémet erőfölényt. Sterbinszky Kanadában főleg az előkészítésből, a szervezésből vette ki a részét, méghozzá önfeláldozóan, de a befejezésekkel sem maradt adós, tizennyolc góljával a legeredményesebb magyar volt.

„Az ember mindig többet akar, miért nem lett második hely a harmadikból, győzelem az ezüstéremből. Egyébként akkoriban nem volt akkora őrjöngés, a világbajnoki helyünket már-már csak simán tudomásul vették. [...] De persze sokszor beugrik, ahogyan dobogóra állunk valamelyik világversenyen. [...] Visszagondolva olyan természetesnek tűnt, hogy a mérkőzés elejétől a végéig játszottam, gólokat szereztem” – emlékezett vissza januárban a Népsportban Sterbinszky Amália.