Dibusz? Ez nem is kérdés, mondja Hajdu Attila

Hajdu Attila, a Ferencváros huszonöt évvel ezelőtti, a Bajnokok Ligája csoportkörét megjárt csapatának kapusa szerint a jelenlegi, Szergej Rebrov vezette együttes megérett arra, hogy az elődök nyomába lépve a BL főtáblájára kerüljön. A korábbi kiváló, tízszeres válogatott játékos szerint Dibusz Dénesre jó hatással van a versenyhelyzet.

Hajdu Attila szakértőként ma is követi a labdarúgást Fotó: Meder Istvan

– Túl a szüreten?

– Igen, másfél hete, vasárnap mindhárom fajtánkat leszüreteltük, s most már a tartályokban erjed a bor.

– A borászat inkább hobbi vagy üzlet az életében?

– Hobbinak indult, de szép lassan üzlet lesz belőle. Évekkel ezelőtt Balatonfüreden felújítottunk egy régi épület, s Fürjes-villa néven panziót nyitottunk benne. Majd a közelben, Vászolyon vettem egy birtokot, ahol klasszikus Balaton-felvidéki hangulatot igyekeztem teremteni. A nádtetős, zöld ablakos Fürjes udvarházhoz illik, hogy a háznak legyen saját bora. Volt is szőlő, olaszrizling, amihez még telepítettünk egyrészt szintén olaszrizlinget, másrészt Syraht. Ennek már hat éve. Háromezer palackkal termelünk évente, az lenne az ideális, ha ezt mind a háznál, a vendégeinknek adnánk el. Itt még nem tartunk, de néhány éven belül eljuthatunk idáig. Eddig a kék szőlőből rendre rozét készítettünk, így lesz idén is. Jövőre már lesz annyira érett az ültetvény, hogy megpróbálkozzunk a vörösborral.

Mint a Syrah, megérett a Fradi

– S a Fradi megérett-e már a Bajnok Ligája csoportkörére?

– Meg. Egyértelműen ez a válaszom. Nem csak a mostani BL-selejtező-meccsek miatt mondom ezt, már tavaly az Európa-liga csoportkörében is megállta a helyét a gárda. Amikor egy magyar csapat kilép a nemzetközi porondra, mindig az összehasonlítás az első tényező. Hosszú-hosszú éveken át azt láthattuk, hogy a külföldi klubok lényegesen jobbak a magyaroknál, s a mieinknek csak hatalmas bravúrral van esélyük a sikerre. A Fradival kapcsolatban viszont már tavaly is az volt, s most még inkább az az érzésem minden egyes mérkőzésen, hogy nem jobb az ellenfél. Legyen az akár a Celtic, akár a Dinamo Zagreb.

Hajdu Attila szakértőként ma is követi a labdarúgást

– S akkor mivel magyarázza az egy héttel ezelőtti megtorpanást a Molde vendégeként 2-0-s előnyben?

– Ne becsüljük le a norvég csapatot! A két együttes játékerejéből nem feltétlenül következett az, hogy a Ferencváros a második félidő elején idegenben majd két góllal vezet. Szerintem is valamivel erősebb a Fradi, de ez nem hatalmas különbség. Két, nagyjából hasonló képességű csapat mérkőzésén sok mindenen múlik az eredmény. Többek között az első gólon és természetesen a szerencsén. A Fradi ötven-egynéhány percig tökéletesen futballozott Moldéban, utána talán lankadt a koncentráció, amit a norvégok kihasználtak. Nem kell ebből drámát csinálni, alacsonyabb osztályú csapatokkal szemben is előfordul, hogy az erősebb fél akár negyedórán át is beszorul és nem találja a ritmust. A kinti mérkőzés is azt mutatta, ha egy csapat elveszti a vonalat, akkor azt nehéz újra fölvenni. Erre kell majd a visszavágón ügyelni, hogy ez lehetőleg ne forduljon ismét elő.

Bogdán is kedvenc, de Dibuszé az elsőség

– Engedjen meg egy testhezálló kérdést! Egyértelműen Dibusz az első számú kapus?

– Bogdán Ádámmal szemben?

– Vele és akár a szintén válogatott Gróf Ádámmal szemben is, aki a nyár végén – mert nyilvánvalóvá vált, hogy nem jut lehetőséghez – Debrecenbe igazolt.

– Dibusz Dénes pályafutása nekem arról árulkodik, hogy a versenyhelyzet nagyon jó hatással van rá. Ez jó adottság, én annak idején nem szerettem, ha mögöttem beugrásra készen áll egy rivális. Mielőtt a Fradihoz igazolt, az emlékeim szerint Pécsen talán már nem is volt annyira jó, mint az előző években. Az Üllői úton aztán bedobták a mély vízbe, s megállta a helyét. Aztán ráhozták Gróf Ádámot, s látványosan javult a teljesítménye. Ő és Bogdán Ádám is nagy kedvencem, közöttük a képességek dolgában nem is akarok különbséget tenni. Mivel Dibusz jól véd, s vele jutott el idáig a csapat, szerintem fel sem merül, hogy netán most változtatni kellene. Hogy később mi lesz, azt majd meglátjuk. Hosszú az idény, nagyon sok meccs vár a Fradira, nyilván Bogdán is kap majd lehetőséget, kiderül, miként tud élni vele.

– Kapus csak egy lehet a csapatban. Önnek is rögös út vezetett a Fradi kapujáig. Fiatalon Zsiborás Gábor, Józsa Miklós, Szeiler József és Balogh Tamás is ön előtt állt a sorban.

– Így van, amikor az ifiből kiöregedtem, én lettem volna az ötödik. Akkoriban az volt a felállás, hogy Zsiga védett az első csapatban, a tartalékban Józsa Miki kezdett, s a második félidőben Szeiler Józsi vagy Balogh Tonó kapott sanszot. Ahhoz, hogy idővel érvényesüljek, el kellett mennem a Fradiból. Országjárásba kezdtem, s Vácon, Szegeden és Csepelen át vezetett vissza az utam az Üllői útra.

Nem ijedtek meg a nyugati csapatoktól

Így ünnepelt anno a Fradi
Fotó: fradi.hu

– Majd tovább a Bajnokok Ligája máig sokat emlegetett csoportköréig. Mi volt a titka a 25 évvel ezelőtti csapatuknak?

– Mindenekelőtt talán a természetes, magától értetődő csapatszellem. Bennünket nem kellett közösséggé gyúrni, hiszen gyerekkorunk óta ismertük egymást, még ha különböző korosztályokban is, de együtt nőttünk fel a Népligetben. Amikor például visszakerültem a Fradiba, engem sem kellett senkinek bemutatni, mindenkit jól ismertem. Mindannyian a Ferencváros szellemiségében nőttünk fel, nem kellett belénk sulykolni, kit, mit képviselünk, amikor pályára lépünk. Jó barátok is voltunk, többekkel ma is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, az akkor csapatból többen voltak már a vendégeim Vászolyon is. Október 10-én tartunk például egy gasztrotúrát, ahol Telek Manci, Vincze Ottó és Hrutka Jani lesz a díszvendég.

– Az akkori csapat ma mire lenne képes, másképpen: mennyit változott huszonöt év alatt a futball?

– Nehéz kérdés. Alapvetőn az a véleményem, hogy nem helyezhető át 25 év távlatából a jelenbe egy csapat, mert rengeteg minden megváltozott. Talán egyedül a kapu és a játéktér mérete nem, de például már a gyepszőnyeg is teljesen más. Mindent a maga korában kell értékelni. Ám volt annak a csapatnak egy nagy erénye. Visszanézve a meccseket feltűnik, hogy nem ijedtünk meg senkitől. A mai fiatalok talán már nem is értik, ez miért olyan nagy szó, de 1995-ben ez messze nem volt természetes. Mi még a rendszerváltás előtt nevelkedtünk, a Nyugat igézetében nőttünk fel, hogy ami onnan jön, az mind jó. A farmer, a magnó, a kocsi és persze a futball is. Az ellenfeleink ezt igyekeztek is éreztetni velünk, meglehetősen lekezelően bántak velünk. Mégsem rezeltünk be, mindenkivel szemben megálltuk a helyünket.

– Mit vár a ma esti mérkőzéstől?

– Ez a Fradi, ahogy már említettem, nem ijedős csapat, úgyhogy ez nem is téma. Nem lesz egyszerű a hazai meccs sem. Az északi csapatok játéka könnyen kiismerhető, ezzel sem lesz gond. A norvégok lélektanilag és fizikailag sem fognak megtörni, ez is biztos. Éppen ezért végig magasan kell tartani a koncentrációt. Mindig óvatos duhaj voltam. Én nem mennék előre, hogy mindenképpen győzzük le őket. Egy izzadságszagú, 1-1-es döntetlennel maximálisan beérném...