Fotó: Róth Tamás
„Parti János, az akkori szövetségi kapitány szerintem azért csűrte-csavarta a válogatás elveit, hogy elvegye a kedvemet a versengéstől, és el is érte a célját. Amúgy sem vonzott annyira a bojkott sújtotta csonka olimpia, ezért kiszálltam a mókuskerékből. Harmincéves voltam akkor, és azért nem jöttem zavarba, mert versenyzői éveim alatt tanári és szakedzői diplomát szereztem, egy sor tehetséges versenyző pedig sorban állt azért, hogy a tanítványom lehessen. Az irigyeim száma csak gyarapodott, amikor kitudódott, hogy két nagyszerű srác, Milan Janics, a háromszoros olimpiai bajnok Natasa fiatalon elhunyt édesapja is sokszor kér tanácsot tőlem, ahogy a kenusként olimpiai bajnoki aranyérmet nyert horvát Matija Ljubek is. Az akkori sportvezetésnek az ilyesfajta maszekolás cseppet sem tetszett.”
Amióta Szegeden félreállították, egyre távolabb kerül a sportágától, illetve több időt szentelhet a vadászszenvedélyének. Hat évvel ezelőtt favágás közben egy rönk ráesett a lábára, a kisebbik baj abból származott, hogy törtek-repedtek a csontjai, a nagyobb meg abból, hogy a sérült rész begyulladt, ami az immunrendszerét is megtámadta.
„Igyekszem hasznossá tenni magamat, és nyomot hagyni az utókor számára. Annak idején Kemecsei Imre társszerzőjeként már részt vettem egy olyan kötet összeállításában, amely az utánpótlás-neveléssel és az edzéstervezéssel foglalkozott, most pedig a mentális felkészítés fontosságára szeretném felhívni a figyelmet egy lassan összeálló tanulmánnyal. Nem sokat beszélek róla, mert néhány ötletemet a közelmúltban már lenyúlták” – mondta befejezésül Csapó Géza, aki ma is büszke arra, hogy a Kanadába költözött, véleménye szerint inkább elmenekült Kemecsei Imre versenyzője lehetett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!