Sándor Tamás a debreceni futball talán legnagyobb ikonja. Négyszeres bajnok, tizenegyszeres válogatott, játszott és gólt lőtt az atlantai olimpián, és amikor 2008-ban visszavonult, Szima Gábor, a klub elnöke a DVSC történetének legjobb játékosának nevezte. A Lokinál maradt edzőként, dolgozott az utánpótlásban és a nagy csapat mellett is pályaedzőként, azaz a háttérben maradt. Most viszont ismét reflektorfénybe került, mert a város másik profi klubja, a DEAC bejelentette: felbontotta a Balogh Pál, Antal Gábor edzőpáros szerződését, és Sándor Tamást nevezte ki az NB II-ben jelenleg az utolsó előtti helyen álló csapat kispadjára.
– Meglepte a döntés?
– Igen, váratlanul ért. A DVSC tizenkilenc éves játékosaival dolgoztam már egy ideje az akadémián, és csak nemrég szabadultam a karanténból, mert én is elkaptam a koronavírust. Az akadémián van mintegy háromszáz gyerek, ötven edző, sok alkalmazott, lényegében elkerülhetetlen, hogy valaki ne kapja meg a fertőzést, rajtam kívül nagyon sokan túl is estek rajta. Újrakezdtem a munkát, és nem is sejtettem, hogy ekkora változás állhat be az életemben, valahogy nem volt benne a levegőben, hogy a DEAC edzőt akar váltani.

– Úgy sem, hogy a csapat két győzelem mellett tíz vereséggel és nulla döntetlennel kieső helyen várja a folytatást?
– Nem. Volt valamennyi rálátásom a klubban történtekre, mert a fiam, ifjabb Sándor Tamás is itt játszik. A feljutás után a nyáron arról volt szó, hogy a DEAC szerethető csapat legyen, maradjon benn a másodosztályban, de ha ez nem sikerül, akkor sem dől össze a világ. A jelek szerint ennél azért jobb szereplésben reménykedtek a vezetők, és ezért váltottak.
– Sokat gondolkodott, hogy ebben a helyzetben igent mondjon-e?
– Szinte semennyit. Régóta vártam hasonló nemes feladatra, szerettem volna NB II-es csapatot irányítani, és most ez a nagy kihívás éppen Debrecenben talált meg – mit kellett volna ezen gondolkodni? Ha reménytelennek látnám a helyzetet, akkor nyilván nem vállalom el a feladatot, de úgy vélem, lehetünk eredményesebbek ezzel a csapattal.