Ma százéves az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes

Lehetett volna csellóművész, mert a gimnáziumi évei alatt a zene világa is vonzotta, s ki tudja, ebben hova jutott volna. Ám olyan magasra aligha, mint a tornasportban. Keleti Ágnes, a nemzet sportolója az olimpiákon tíz érmet nyert, közte öt aranyat, ma pedig a századik születésnapján köszöntjük a földkerekség legidősebb élő olimpiai bajnokát.

Keleti Ágnes Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Csak egy értelme van az életnek, élvezni kell, ameddig lehet. Carpe diem, ezt vallom ma is, de sajnos már nem tudok eszerint élni. Inkább szép csendben szeretnék elmenni, anélkül, hogy ezt észrevenném” – írta Keleti Ágnes az önéletrajzi könyve végén, 2002-ben. Szinte el sem hisszük, hogy ezt szánta zárógondolatnak, hiszen az azóta eltelt évek során számtalanszor találkoztunk vele különféle rendezvényeken, mindig a középpontban van, csillog a szeme, a jellegzetes, hamiskás mosolya állandóan ott bujkál a szája szegletében. Megesett, hogy az újságíróval az interjú közben sörözni támadt kedve, és kilencven felett is megmutatta, még mindig lemegy spárgába. Mi több, ezt a kunsztot 2018 elején, vagyis 97 évesen a Got Talent tehetségkutató show-műsor izraeli változatában is előadta. Mielőtt a színpadra szólították, sokáig várakoztatták, rosszul viselte, hogy csúszik a műsor – zsörtölődve szóvá is tette –, de aztán egy pillanat alatt átlényegült, és élvezte a rivaldafényt.

Szóval Keleti Ágnes Egy olimpiai bajnok három élete című önéletrajzi könyvében megrökönyödve olvassuk az utolsó oldalon az elmúlásról merengő részt, ám a legutolsó mondata kikacsintva mégiscsak az: „De azért ma is leúszom a negyven hosszt a Helia Hotelben.”

Ahogy a könyv utolsó oldala drámai hangvételű, úgy a jeges felütése is: „Jómódú, polgári zsidó családból származom. Apám, Klein Ferenc szegedi születésű self-made man volt, életét az auschwitzi gázkamrában fejezte be.” Édesapja a húsfeldolgozásba szállt be, ám az 1938-as első zsidótörvény ellehetetlenítette, így a család anyagi helyzete is megrendült. Keleti (akkor még Klein) Ágnes a nyolcosztályos evangélikus gimnáziumba járt, csak itt találtak helyet neki, és második elemista korában kezdett el csellózni. Később a Nemzeti Zenedében a zenekari gyakorlat tantárgyat az akkor már híres karmesternek számító Ferencsik Jánostól tanulta. A gimnázium 1938-as karácsonyi ünnepségén azonban baj történt, a már tapasztalt zenésznek számító tizenhét esztendős kislány leblokkolt Saint-Saens A hattyú című darabjában, és ez egy életre elvette a kedvét a csellózástól.

Így több figyelmet fordíthatott a tornára, amivel már négyévesen megismerkedett. Tizenöt esztendősen beiratkozott a Zsidó Gimnáziumban működő Vívó- és Atlétikai Club tornaszakosztályába, majd átment a Nemzeti Torna Egyletbe, s hamarosan a Testnevelési Főiskola minden igényt kielégítő csarnokában készülhetett a válogatottal. A továbbtanulását a második zsidótörvény nem tette lehetővé, így szűcsinasként dolgozott, s a származása azt is meggátolta, hogy 1940-ben az olaszok elleni csapattalálkozón versenyezhessen, holott akkor már itthon a legjobbak közé tartozott.

Az igazán nehéz, vészterhes idők még csak ezután jöttek a II. világháború borzalmaival. Keleti Ágnes 1944-ben férjhez ment nyolc évvel idősebb sporttársához, Sárkány Istvánhoz, akit aztán elhurcoltak a mauthauseni koncentrációs táborba. 1945 tavaszán, 45 kilósan tért haza, de hazaért, nem úgy, mint Klein Ferenc Auschwitzból. A németek 1944. március 19-én szállták meg Magyarországot, ekkor kezdődött a zsidók deportálása. Keleti Ágnes azonban nem varrta fel a sárga csillagot, minden pénzét összeszedve megvásárolta egy rokona ismerősének az iratait, és Juhász Piroska néven alámerülve húzta ki a háború végéig.

Huszonnégy éves volt, amikor újra komolyan tornázhatott, 1947-ben Ljubljanában megnyerte a Balkán-bajnokságot, és 1948-ban utazhatott Londonba, a világégést követő első olimpiára. Itt nagyon megjárta. Az utolsó edzésen a lengőgyűrűről ugrott le, amikor a jobb bokájában elszakadt a külső ínszalag; számára ezzel véget is értek az ötkarikás játékok. Ezen az olimpián női tornában csupán csapatversenyben osztottak érmeket, a mieink a csehszlovákok mögött a második helyen zártak, ám Keletivel nagy eséllyel győztek volna. Négy év múlva Helsinkiben az akkor már megjelenő szovjeteket a csapatversenyben nem lehetett megverni, talajon viszont Keleti Ágnes nyerte meg az olimpiát, aki emellett csapatban ezüst-, felemás korláton (ezen Korondi Margit győzött) és a kéziszeregyüttessel bronzérmes lett. Ekkor már elvált férjétől, az Országos Testnevelési és Sportbizottság élsport osztályán dolgozott, és 1950-től a Testnevelési Főiskolán is tanított.

Keleti Ágnes, a köztünk élő legenda
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az 1954-es római vb-n a magyar kéziszercsapatot koronázták meg, Keleti győzött felemás korláton is, a hagyományos csapatversenyben ezüstöt, gerendán bronzot szerzett. 1956-ban aztán jött a melbourne-i olimpia, amelyre a forradalom napjaiban utaztak sportolóink, hátrahagyva a szeretteiket, és a gyötrő bizonytalanság sokak szereplésére nyomta rá a bélyegét. Nem így Keleti Ágnesére, mert talajon, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapattal egyaránt olimpiai bajnok lett, míg egyéniben és a hagyományos csapatversenyben ezüstérmes! Káprázatos eredménysor, ő lett az egész olimpia legeredményesebb sportolója, mégis adódik a kérdés: ha három szeren brillírozott, az egyénit miért nem nyerte meg? Nos, a negyedik szer, az ugrás soha nem volt az erőssége, mert a bokájával rengeteget bajlódott; s az összetettben nem akárki előzte meg, hanem az 1966-ban majd kilencszeres olimpiai bajnokként visszavonuló szovjet Larisza Latinyina, aki tizennégy évvel fiatalabb nála. Ne feledjük, hogy Keleti Ágnes a melbourne-i játékokon már 35 esztendős volt! A versenyek előtt hangoztatta, tart attól, túlságosan koros már ahhoz, hogy újra nyerjen, a csapattársai azonban lehurrogták.

„Nem voltam én olyan nagy tehetség, de szorgalmas voltam születésemtől fogva. Ehhez jött a muzikalitás és a következetes gyakorlás” – vallja szerényen ünnepeltünk, aki afféle vezér volt, mint Puskás Ferenc az Aranycsapatban. A kéziszercsapat melbourne-i gyakorlatához ő választotta Bartók Béla zenéjét, de az is az ő fejéből pattant ki, hogy hat szalaggal lépjenek fel. Akkor még lehetett szert választani. Nos, a mieink – Keleti, Korondi, Bodó Andrea, Kertész Alice, Köteles Erzsébet, Tass Olga – produkciójának olyan nagy sikere lett, hogy az elejét lekéső, idén ugyancsak százéves Fülöp herceg kérésére meg is ismételték.

Keleti Ágnes itthon nem élvezhette a dicsfényt, mert Ausztráliában maradt – ott élt a nővére –, nem derogált neki gyári munkásként elhelyezkedni, de Sydney-ben egy éjszakai szórakozóhelyen is fellépett gerenda- és szalaggyakorlattal. 1957-ben Izraelben telepedett le, az országban ő teremtette meg a versenytornát, 1980-ig volt a női válogatott vezetőedzője, emellett az 1960-as római olimpiára az olasz tornászokat is ő készítette fel. Második hazájában dolgozott főiskolai tanárként, edzősködött klubokban, 1959-ben újra férjhez ment, az újságíróként és tornatanárként dolgozó Bíró Róberttől két gyereke született. 1990 óta egyre sűrűbben látogatott haza, sokáig kétlaki életet élt, öt éve pedig végleg hazatelepült. Azt azonban, ha Ági néninek szólítják, még százévesen sem szereti.

*

A héten folyamatosan özönlöttek a születésnapi jókívánságok Keleti Ágnesnek, ezekről itt írtunk.