– Mennyire van az emberben félelem minden egyes koronavírusteszt előtt, hogy mi történik, ha ez a századik pozitív lesz?
– Bennem sohasem volt ilyen félelem, inkább örültem az ellenőrzésnek, mert úgy voltam vele, legalább kiderül, ha ne adj' Isten beteg vagyok.
– Beoltatná magát, ha kötelező lenne az olimpiai induláshoz? És ha csak javasolt, de soron kívül megkaphatná?
– A kérdés az esetünkben már értelmét veszítette, hiszen már megkaptuk az első oltást. Egyébként vakcinapárti vagyok, ahhoz, hogy legyőzzük a vírust, hogy vége legyen a járványnak vagy legalábbis megállítsuk, arra van szükség, hogy minél több ember megkapja az oltást.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
– A jövőtervezésben mekkora csapás volna az elmaradt állami jutalom?
– Jaj...! Nem a jutalomért versenyzünk. Egy olimpiai bajnoki cím sokkal többet ér, mint amit utána – egyébként igen nagyvonalúan – juttat az állam a sikeres sportolóknak. Mindez még a motivációnk egy százalékát sem jelenti.
– Zavarná, ha erős ellenfelek maradnának távol az olimpiáról, s így gyengülne a mezőny, vagy inkább örülne neki?
– Nem foglalkozom ezzel, és ennek két oka is van. Egyfelől csak azokat tudom legyőzni, akik elindulnak, így azokra sohasem koncentrálok, akik valamilyen okból távol maradnak – egyszerűen nincs értelme. Másfelől nem hiszem, hogy csonka lesz az olimpia, ha megrendezik, ott lesz mindenki, aki kvótát szerez vagy már szerzett.
– És azzal foglalkozik, hogy esetleg nézők nélkül rendezik meg a játékokat?
– Ezt nehéz elképzelni, de azért vagyunk profik, hogy ezzel se foglalkozzunk túl sokat: az is a feladatunk részét képezi, hogy függetlenítsük magunkat a körülményektől, így ettől is, ugyanakkor tudatosítsuk magunkban, hogy ha netán üresek is lesznek a lelátók, a televíziók képernyője előtt rengetegen szorítanak nekünk.
– Mentálisan hogyan lehet kezelni, hogy a vírus és a halasztás miatt simán borulhat a papírforma, jöhet egy majdhogynem ismeretlen vagy éppen egy korábban eredményeket felmutatni nem tudó vívó, akit amúgy máskor, más helyzetben simán megverne?
