Romário helyére ültették a PSV-nél, most lagzikban dolgozik

Izraeli klubja egy kaszinóból fizette ki érte a foglalót, a PSV Eindhovennél Romário helyére ültették le az öltözőben, a pocakos Puskás Ferenc mutatta meg neki, hogy jobban is lehet lőni, negyvennyolc évesen pedig esküvőkön vállal munkát ceremóniamesterként. Hámori Ferenc az 1990-es évek elején az egyik legnagyobb hazai labdarúgó-tehetségnek számított, és ma már belátja, a hozzáállásán is múlt, hogy nem vitte többre kilenc válogatottságnál.

20210422 Budapest Hámori Ferenc a Vasas női labdarúgó csapatának edzője Magyar Nemzet fotó: Mirkó István (MI) Fotó: Mirkó István

– Hallottam esküvőről, amelyen Ön volt a ceremóniamester. Hogyan kezdte?

– Harmincegy-két évesen visszavonultam, aztán sok mindenben kipróbáltam magam – felelte Hámori Ferenc. – Dolgoztam építőipari cégben és biztosítónál, üzemeltettem saját kávézót a Duna-korzón. Egy barátom, aki ceremóniamester volt, meggyőzött, hogy próbáljam ki ezt is. Az első esküvő előtt rendesen be voltam rezelve, mint a srác, aki még sosem volt csajjal, de az eget is lehazudja az égről, mennyire tapasztalt. Nem reklámozhattam magam azzal, hogy először csinálom, de flottul ment. Azóta több mint ötven esküvőn vagyok túl, már a nyárra is be van tervezve kettő.

Hámori Ferenc eleganciája egykor a pályán mutatkozott meg, és ma is jól áll neki Fotó: Mirkó István

– Hogy képzeljük el? Viccelődik? Verseket mond?

– Nem klasszikus vőfély vagyok, nem öltözöm népi viseletbe, ránézésre egy öltönyös vendég is lehetnék a sok közül. Szerény, műsorvezetői szerep az enyém, felkonferálom, mi következik, és a háttérben szervezem a dolgokat a fotóssal, a zenekarral, a konyhával együttműködve.

– Sokan felismerik?

– Általában a most házasulók szüleinek a korosztálya tudja, ki vagyok. Az is megesett, hogy a Fradi B-közép tagjai alkották az egyik asztaltársaságot, ugyanis a vőlegény a kemény maghoz tartozott. Ott aggódtam kicsit, nem találnak-e meg, de szerencsére nem volt gond.

– A Ferencvárosban eltöltött időszaka nem volt épp sikersztori. 2001-ben egyetlen tétmeccsen lépett pályára a zöld-fehéreknél.

– Szerencsés voltam, hogy Izraelből hazatérve a Fradihoz kerülhettem. Csak egy-két hónapra írtam alá, mert porckopás miatt folyamatosan fájt a térdem, végül meg is műtöttek. A sérülés ellenére bíztak bennem, kétszer-háromszor meghosszabbították a szerződésemet újabb hónapokkal. Mint később kiderült, ez az időszak már közel volt a pályafutásom végéhez.

Hámori Ferenc 1997-ben remekelt a Fradi ellen:

– Az 1990-es évek elején az egyik legnagyobb hazai tehetségnek számított, de nem tudta befutni azt a pályát, amit sokan vártak Öntől. Mi hiányzott?

– Mai fejjel azt mondom, ha felnőttként több energiát fektettem volna a futballba, sikeresebb lehettem volna. Gyerekként mindenem volt a foci, tizenkét évesen edzéseket tartottam a lakótelepi srácoknak. Rákosszentmihályon a panelházak között volt egy szokványos, betonos, vaskerítéses pálya. Összeszedtem a fiúkat a házból, és készültünk a környékbeliek ellen. Az volt a baj, hogy amikor elértem a célomat, ez a lelkesedés elveszett. Bekerültem az NB I-be és a válogatottba nagyon fiatalon, aztán hátradőltem. Megveregettem a saját vállamat, azt mondtam, jól van, jól csináltam. Na ezt nem kellett volna.

– Egyedi eset vagy népbetegség? Lát rendszerhibát?

– Nem akarok senkit megbántani, mert voltak, akik keményen dolgoztak. Én tipikus ügyeske voltam, kevesebbet kellett melóznom. Hacsak nem volt eltörve mindkét lábam vagy nem volt negyvenfokos lázam, akkor biztos játszottam az utánpótlásban. Nem volt igazi versenyhelyzet, nem kellett kimozdulnom a komfortzónámból. Ez később visszaütött. Húszévesen kikerültem próbajátékra a PSV Eindhovenhez 1993-ban. Együtt edzhettem a néhány évvel korábban Európa-bajnok holland válogatottakkal, mint Hans van Breukelen, Gerald Vanenburg vagy Erwin Koeman.

Ott volt a brazil legenda, Romário is. Mégsem éreztem azt, hogy minden áron meg kell ragadnom közöttük. Inkább azt kérdeztem magamtól: kell ez nekem?

– S miért nem kellett?

– Itthon az egyik legtechnikásabb játékosnak számítottam, tehát azért le tudtam kezelni a labdát. Erre Eindhovenben rám szólt a cserekapus, hogy rúgjak már erősebben. Kiderült, hogy pontosan célzok, de gyengén. Ehhez nyilván hozzá lehetett volna szokni kint, de én akkor már stabil NB I-es játékos voltam, és sokkal könnyebb volt azt mondani, hagyjuk az egészet, inkább hazajövök az MTK-ba. Azt gondoltam, jobb nekem otthon, a komfortzónámban.

Ha Hámori Ferenc vállalja a kihívást a PSV-nél, az oda 1994-ben érkező Ronaldo társa is lehetett volna

– Romário a PSV-ben már a világ egyik legjobb csatára volt, azonos poszton szerepeltek. Ő sem jelentett elég inspirációt?

– Amikor először beléptem az eindhoveni öltözőbe, és kérdeztem a játékosoktól, hova szabad leülni, mutattak egy helyre. Csak amikor odamentem, akkor láttam, hogy az Romário öltözőszekrénye, rá volt írva a neve. Valahogy mégsem az járt a fejemben, hogy te jó ég, átvehetném a helyét. Pedig nem sokkal később eligazolt a Barcelonába.

– Mit szólt ehhez Romário? Mármint ahhoz, hogy a helyére ült.

– Semmit, mert ő akkor az éjszakázásai miatt büntetésből a második csapattal készült. Nekem ez volt a szerencsém, mert összesen négy edzésen vettem részt kint, kettőn a felnőtt, kettőn a B kerettel, és így mindegyiken találkoztam Romarióval, mert az egymás elleni játékra az első csapathoz is visszahívták. Sok személyes kapcsolatom nem volt vele, mert tíz perccel később jött ki az edzésekre, külön öltözött, de így is óriási élményt jelentett testközelből látni, hogyan bánt a labdával.

– Említette, hogy Eindhovenben nem akart kilépni a komfortzónájából, később mégis légiósnak állt, 1996-ban a portugál, 1999-ben az izraeli élvonalban kötött ki.

– Győrben játszottam, amikor egy menedzser másik csatárt hozott a helyemre, és ugyanazzal a lendülettel engem kivitt Portugáliába. A szokásos magyar mesébe csöppentem a Maritimónál: megsérültem, kirúgták az edzőt, az utód pedig nem volt kíváncsi rám. Később kaptam egy második esélyt a futballtól, amikor Gellei Imre és Illovszky Rudolf bácsi a Vasashoz hívtak. Jól ment a játék, erős volt a csapat, rúgtam a gólokat, ekkor jött az izraeli lehetőség. A Maccabi Haifához utaztam ki, amely az ottani legnagyobb klub volt. Ment a huzavona a szerződés körül, egyszer csak szólt a menedzser, hogy leigazol a Maccabi, csak épp nem a Haifa, hanem a Netanya. Így kerültem a bajnok helyett az újonchoz, amely egy kaszinóból fizette ki a foglalót értem a Vasasnak. Azt sem tudtam, hova kerültem, csak a helyszínen szembesültem a fura, L alakú stadionnal, a tizennyolc-húszéves gyerekekkel feltöltött kerettel, vagy hogy egy tornateremben kellett öltözni. A körülményekkel foglalkoztam a futball helyett.

Hámori Ferenc egyik emlékezetes gólja a Vasas-korszakban, nullszögből:

– Kilencszer lépett pályára a válogatottban, de hat szövetségi kapitány is hívta. Lehetett volna több meccse, nem?

– Inkább a szép dolgokra emlékszem. Jó példa, amikor Salvador ellen 1-1-et játszottunk. Ahhoz képest, hogy tíz évvel korábban a válogatott 10-1-re verte őket, ez nem volt egy szép eredmény. Nekem mégis az maradt meg, hogy a második labdaérintésemből gólt lőttem, meg a negyven Celsius-fok és az ötvenezer néző egy monumentális stadionban. Félidőben nem mentünk be az öltözőbe, mert vagy négyszáz lépcsőfokon kellett volna felsétálni odáig, ezért a pálya szélén tartottuk a megbeszélést. Az ilyen apró részletek élnek bennem.

– Puskás Ferencnél kezdő is volt a válogatottban. Róla milyen emlékeket őriz?

– Amikor gyerek voltam, nem lehetett olyan sokat tudni róla, mint manapság. Persze hallottunk az Aranycsapatról, de olyan távolinak tűnt az egész. Amikor a hetvenötödik születésnapján itt játszott a spanyol válogatott, és láttam Raúlt meg Iker Casillast beszélni róla, csak akkor döbbentem rá, hogy én nem ilyen csillogó szemekkel néztem rá. Valahogy a tradíciókat, a régi nagyok érdemeit belénk nem ültették át úgy, mint a Real Madridnál. A válogatottban nem a legendát, hanem egy bohókás úriembert láttam benne, aki ugyanolyan közvetlenül cseszett le vagy búbolta meg a fejedet edzésen, ahogyan sztorizott reggeli közben. Volt, hogy letett tizennyolc labdát a tizenhatos vonalára a lövésekhez.

Hagyjad már, ne tekergessél! – szólt oda, és máris akkorát rúgott, hogy majd feldőlt a kapu, miközben a nagy pocakjától talán a labdát sem látta. És akkor elgondolkodtál, hogy rosszul csinálsz valamit. Mindezt válogatott játékosként, nem pedig az U6-ban.

– Piros lappal ért véget a pályafutása a nemzeti csapatban. A Románia elleni 1998-as Eb-selejtezőre a legtöbben Hrutka János szabadrúgásgólja miatt emlékeznek, az már keveseknek maradt meg, hogy utána önt kiállították, és többé nem volt válogatott. Mi történt?

– Egy góllal égtünk hazai pályán, és Hrutka Jani a hajrában egyenlített. Én néhány perccel előtte léptem pályára. A gól után Jani örömében visszaszaladt a saját térfelünkre, ott feküdt rajta a teljes csapat kispadostul. Közben a románok gyorsan felálltak a középkezdéshez. Úgyhogy magamhoz vettem a labdát. A dán játékvezető szólt, hogy adjam oda, indul a játék. Kérdeztem, hogy indulna, hát nézze, ott fetrengünk! De ő erősködött, a labdát akarta, ezért eldobtam. Kaptam egy sárgát, de ez Gheorge Popescunak nem volt elég, kérdőre vont, kakaskodtunk, mire mindketten sárgát kaptunk. Nekem ugye már a második volt, de a kavarodásban a bíró ezt nem vette észre, és nem állított ki. Szóltam Illés Bélának, hogy te, két sárgát kaptam, mire ő: nem baj, gyere tovább, csináljuk! A román kispad persze kiszúrta a hibát, reklamáltak a játékvezetőnél, aki gyorsan felmutatta nekem a pirosat is. Baráti körben azóta is vicctéma, hogy amikor becseréltek, kimentek egy sörért a konyhába, és mire visszaértek a tévéhez, már kiállítottak… Viszont legalább 0-1-nél léptem pályára és 1-1 lett a vége. Legalább valamit tehettem a válogatottért.

Hámori Ferenc a Vasas női csapatának vezetőedzője

Hát így néz ki nálunk az igazi Vasas család :) <3

Hámori Renáta – Ferenc Hámori

Közzétette: Vasas Kubala Akadémia – 2018. október 6., szombat

– Jelenleg a Vasas felnőtt női csapatát vezeti, és a fiú utánpótlásban is dolgozik. Lát nagy tehetségeket, akiknek ön mutatja meg, hogyan kell rúgni?

– A Kubala Akadémián vannak ügyes srácok, csak rajtuk múlik, milyen szintű játékosokká válnak. Próbálom átadni nekik a saját pályafutásom tapasztalatait, köztük azt is, hogy soha ne elégedjenek meg a jelennel.