Legnagyobb meccseinek a szereplői búcsúznak Puhl Sándortól

Hatvanöt esztendős korában elhunyt a világhírű magyar futball-játékvezető, Puhl Sándor. Két legnagyobb meccsének, az 1994-es vb-döntő és az 1997-es BL-finálé szereplői is megemlékeztek a sípmesterről, akárcsak a nemzetközi sajtó.

Forrás: Getty Images

Csütörtökön hunyt el Puhl Sándor. A játékvezetőt négyszer választották a világ legjobbjának, ő fújta a sípot az 1994-es labdarúgó-világbajnokság és az 1996/97-es Bajnokok Ligája döntőjében is. Nem véletlen, hogy a gyászhírre a nemzetközi futballvilágból is sokan reagáltak, és búcsút vettek Puhl Sándortól.

Jellemző a játékvezetők megítélésére, hogy a spanyol Marca és még az olasz La Gazzetta dello Sport is a játékvezető hibáját emeli ki az 1994-es világbajnokságról, ahol az olasz–spanyol negyeddöntőben nem vette észre Mauro Tassotti könyökösét Luis Enriquével szemben. Az esetért ráadásul büntető járt volna, hiszen a tizenhatoson belül történt.

„Abban az időben még nem volt videóbíró, így Luis Enrique véres arca talán az egyetlen folt Puhl karrierjén” – fogalmazott az olasz lap. Tassotti utólag nyolcmeccses eltiltást kapott a brutális mozdulatért. Puhl évtizedekkel a VAR bevezetése előtt nem szúrhatta ki a szabálytalanságot, a FIFA nem is hibáztatta, amit egyértelműen jelez, hogy ő fújhatta a sípot a brazil–olasz fináléban is. Olaszország akkori szövetségi kapitánya, Arrigo Sacchi így emlékezett a magyar játékvezetőre:

„Puhl Sándor a kilencvenes évek nagyszerű játékvezetője volt, akinek kiemelkedő képességeit a szakma számos elismerése igazolta. Világbajnoki döntőt nem bíznak akárkire, igaz, a magyar bírónak az 1994-es brazil–olasz fináléban nem volt igazán nehéz dolga. Hogy miként emlékszem a Puhl Sándor vezette másik vb-meccsünk, az Olaszország–Spanyolország vb-negyeddöntő elhíresült mozzanatára, amikor Mauro Tassotti eltörte Luis Enrique orrát? Őszintén szólva nem láttam a jelenetet, csak később, a visszajátszásokban, de úgy hiszem, piros lap és tizenegyes járt volna érte.”

A vb-döntő leghíresebb pillanatát nagy bánatára összehozó Roberto Baggio is méltatta Puhl Sándort.

„Szomorúan hallottam Puhl Sándor halálhírét. Mélységesen át tudom érezni a szerettei és a hozzá közelállók fájdalmát, sajnos a közelmúltban megtapasztaltam, mit jelent családtagot elveszíteni, ráadásul a járvány következtében. Jól emlékszem nagyszerű személyiségére, határozottságára, rendíthetetlenségére, ő tényleg az a típus volt, aki nem hagyta magát befolyásolni. Életem egyik legfontosabb pillanatában, az 1994-es világbajnoki döntőn volt a közelemben az események fontos szereplőjeként. És nem ő tehetett arról, hogy a kihagyott tizenegyes miatt az egyúttal pályafutásom legszomorúbb napja is lett…”

Puhl Sándor pályafutásának másik nagy fináléja az 1997-es BL-döntő volt, amelyben a Dortmund 3-1-re verte a Juventust. A német csapatban játszott akkor Andreas Möller is, aki később a magyar válogatott másodedzője is volt a Bernd Storck-érában.

„A kilencvenhetes, Juventus elleni Bajnokok Ligája-döntőben Puhl Sándor volt a játékvezető, nagyszerűen bíráskodott, ám az igazi emlékem róla mégis az egy évvel korábbi Európa-bajnoksághoz kötődik… Az elődöntőben tizenegyesekkel győztük le a házigazda Angliát, s Puhl Sándor sárga lapot adott nekem, amit ott azonnal számonkértem rajta, de ő laza mozdulattal futott tovább. Évekkel később, amikor a magyar válogatott másodedzője voltam, és összefutottunk, kiderült, ő is pontosan emlékezett arra a szituációra. Persze felemlegettem neki az esetet, hiszen nem játszhattam a fináléban, ő pedig elmagyarázta, miért adott nekem sárga lapot. Megittunk egy pohár bort, órák hosszat beszélgettünk. Játékvezetőként az egyik legjobb volt a világon, a futballból érzett minden rezdülést. Legutóbb, amikor találkoztam vele, már betegeskedett, rendkívül sajnálom, ami vele történt.”

Az olasz Pierluigi Collina az egyetlen, aki Puhlnál is több évben lett a világ legjobb játékvezetője.

„Puhl Sándor generációja egyik legjobb játékvezetője volt, útjaink a kilencvenes évek végén keresztezték egymást. Megtiszteltetés volt, hogy átvehettem az örökségét, és utána lehettem a legjobb játékvezető. A világ játékvezetése egyik legzseniálisabb tagját veszítette el.”