Majd jött az elődöntő a francia Cyrian Ravet ellen, és Salim Omar ezúttal is elsöprő lendülettel küzdött, az olimpiai kvótáról döntő meccset 38-12-re nyerte meg! „Amit Omar a páston művelt, azt mosoly és könnyek nélkül már nem nagyon lehetett végignézni” – áll a magyar szövetség honlapján a tudósításban.
– Omar egészen fantasztikusat produkált, csakis szuperlatívuszokban tudok a teljesítményéről, a hozzáállásáról beszélni! – mondta lelkendezve Patakfaly Miklós, a hazai sportági szövetség elnöke az MTI-nek a helyszínről nyilatkozva. – Mindenkit leiskolázott, az pedig külön nagy szó, hogy az 54 kilogramm friss Európa-bajnokaként egy súlycsoporttal feljebb indulva verte huszonhat ponttal a múlt havi szófiai Eb-n az olimpiai kategóriában, 58 kilogrammban kontinensbajnok francia riválisát.
Kevésen múlt, hogy még egy kvótának örülhessünk, a nőknél Füredi Rebeka (67 kg) két győzelem után az elődöntőben 6-5-re veszített a francia Magda Wiet ellen. A bulgáriai kvalifikációs versenyen a súlycsoportdöntőket nem rendezik meg a kvótaszerzők között, a bronzmeccseket viszont igen. Füredi Rebeka is tatamira lépett, és végül negyedikként végzett, mivel 9-3-ra kikapott ukrán ellenfelétől.
Szombaton a férfiaknál Józsa Levente (68 kg), a nőknél Patakfalvy Luca (57 kg) kísérli meg a kvótaszerzést.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!