A Kalifa Alpin Csapat hegymászója április 18-án érkezett meg az Everest 5330 méteren kialakított alaptáborába, s április 24-én indult el az első akklimatizációs körre.
Másodszor május 4-én vágott neki ismét a hegynek, hogy szoktassa a szervezetét az extrém körülményekhez. Miután elérte az első magaslati tábort, a hegymászó még aznap továbbment egészen a 6400 méteren előzőleg kiépített 2-es táborig. Itt a sűrű havazás miatt megpihent, és május 5-én éjjel indult a meredek Lhoce-jégfal irányába.
Az átlagosan 40-50 fokos, de néhol akár 80 fokos meredekségű kék gleccserjégen segítséggel sem könnyű feljutni, Varga Csaba azonban önállóan mozog a hegyen, a felszereléseit is maga cipeli, a szükséges mennyiségű élelmiszer és egyéb felszerelések mellett pedig sátrat is vitt magával. A hármas tábort ráadásul hagyományosan a jégfalban, körülbelül 7200 méteren építik ki a mászók, ahol még a reggeli nyújtózkodást is ajánlatos hágóvasban elvégezni, hiszen ha itt kicsúszik az ember, semmi sem állítja meg. A hegymászó összesen két éjszakát töltött el ebben a magasságban, május 7-én pedig elindult a Déli-nyereg irányába, igaz, a tervezett 7950 méteres magasságot nem érte el.

– Túl vagyok a második akklimatizációs körön, míg az előző körben magasabbra jutottam, mint terveztem, most valamivel alacsonyabbra, körülbelül 7500 méterig.
Az akklimatizáció szempontjából azonban erős volt ez a kör is, összesen két éjszakát töltöttem el 6400 méteren, a kettes táborban és szintén két éjszakát kb. 7150 méteren, a Lhoce-jégfalban kialakított hármas táborban.
Nyolc 8000-es expedícióm volt már, nem meglepő, hogy ezeken a hegyeken meg kell küzdeni az elemekkel, és egy masszív, kemény jégfalon még a perzselő napsütés is plusz nehézséget jelenthet – foglalta össze a tapasztalatait Varga Csaba.
– Ez a nyolcezresek csapdája. Az előrejelzések azt mutatják, jó idő van, amit persze ki kell használni, de közben az egyik extremitás a másikba csap át: eláll a havazás, kiderül az ég, semmi szél, ez a déli oldalon azonban egyet jelent azzal, hogy a nap forró sugarait – amelyet ebben a magasságban a légkör már alig-alig szűr meg – a hó és a jég egészében veri vissza a mászóra. Így az embert extrém hőhatás is éri, annak ellenére, hogy mínusz 15-20 fok van! Elképesztő, hogy milyen megpróbáltatásoknak teszik ki ezek a hegyek az alpinistákat – tette hozzá magyarázatként Sarhan Omar, a Kalifa Alpin Csapat vezetője.