Végre női kajakos részsiker: legyőztük Lisa Carringtont

Egyelőre ugyan csak presztízsértékű, mégis fontos győzelmet aratott a magyar női kajak négyes. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összetételű magyar hajó azonos előfutamba került a Tokióban már háromszoros aranyérmes Lisa Carrington vezérelte új-zélandi egységgel, s magabiztosan utasított maga mögé a fő riválist. Elődöntős a férfi négyes is, s továbbjutott Adolf Balázs (C-1 1000 m), valamint Balla Virág és Takács Kincső (C-2 500 m) is.

2021. 08. 06. 8:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még mindig a rajt...

A rajt ezúttal sem sikerült, a szombati döntőben ezen mindenképpen javítani kellene. Az új-zélandiak kilőttek, s durván egy másodperces előnyre tettek szert, ami még féltávnál is kitartott. Utána azonban beindult a magyar hajó, látványosan elhúzott az új-zélandi mellett, és hat tizeddel megelőzve a riválist, elsőként ért célba. Hiába, a négyesben azért számít, hogy a hajóban a motor négy hengerrel megy-e, mint nálunk, vagy inkább csak kettővel, mint az új-zélandiaknál, még ha az egyik (Lisa Carrington) mindenkinél erőseb is. A magyar négyes az egész mezőnyben a legjobb időt lapátolta.

A futam után már megerősödve nyilatkozott azután, hogy csütörtökön könnyekre fakadt.

Ebben a számban végképp érthetetlen az olimpiai lebonyolítás. Összesen tizenkét induló van, ennek dacára a szombati finálé előtt ugyanúgy lesz középfutam, mint a többi számban. Az előfutamokból négy hajó – köztük a magyar – került egyből a középfutamba. A reményfutamból kettő esett ki, az elődöntőkben tehát öt-öt egység lesz. A lényeg persze a finálé, azt kell megnyerni.

Férfi négyes, a sötét ló

Férfi négyesünkre a sötét ló szerepét osztották az olimpián. Korábban részletesen foglalkoztunk az egység hányattatásaival. Az eredetileg megálmodott, Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, összetételű hajóból Kuli sérüléssel bajlódott, a kvartett nélküle nem jutott döntőbe a szegedi világkupán, majd – immár vele – a poznańi Európa-bajnokságon sem.

A kvótaszűke miatt új legénységet kellett verbuválni, kiesett Kuli és Molnár. Először és Csizmadia Kolos ült be a hajóba, Kopasz aztán úgy döntött, mégsem indul ebben a számban, így Béke Kornál ugrott be. A magyar négyes tehát Nádas, Béke, Tótka, Csizmadia összetételben rajtolt az előfutamban. Méghozzá meglepően jól. Féltávnál, 250 méternél azonban megbillent a hajó, a kajakosok kiestek az ütemből, s lényegében feladták a versenyt.

A reményfutamban aztán látványosan javítottak a fiúk, elsőként értek célba, s ott vannak az elődöntőben. Utóbb elárulták, az előfutamban szándékosan vettek vissza a tempóból, hogy még egy pályát evezhessenek.

Ebben a számnban aztán tényleg minden megtörténhet. A magyar bravúr lehetőségét se záruk ki. Tótka Sándor már olimpiai bajnok, de Csizmadia Kolosnak és Nádas Bencének is van sikerélménye, K-1 200-on, illetve K-2 1000-en ők negyedikek lettek.

Adolf Balázs legyőzte a címvédőt

Férfi C-1 100 méteren Adolf Balázs megelőzte a címvédő német Sebastian Brendelt, ám így is csak második lett az előfutamában mert a cseh Martin Fuksa nála is gyorsabb volt. A lényeg persze, hogy ott van a középfutamban.

Adolf Balázs akár meglepetést is okozhat az olimpián
Fotó: Kovács Tamás/MTI

A kisebb betegséggel bajlódó Fejes Dániel – a két kenus párosban is indult, de nem jutott fináléba – még mindig nem nyerte vissza a formáját, a reményfutamba kényszerült, s onnan sem jutott tovább a középfutamba, tehát kiesett.

– Nagyon kellett nyomni, de örültem, hogy a rajt után nem mentek el tőlem, lőtávolban maradtam. Ki-kikacsintottam balra, és nagyon jó érzés volt látni, hogy végig meccsben vagyok. Nagy volt a tét, és az utolsó százon mindent beleadtam, hogy sikerüljön. Örülök, hogy nem kell még egy pályát lehúznom ma, bár a maratoni múltam miatt jól bírom a sorozatterhelést. Holnapra próbálom kipihenni magam – nyilatkozott fáradtan, de boldogan az 5000 méteren világbajnoki ezüstérmes Adolf Balázs, aki a partra érve egyből hűtőmellényt vett magára a hőség ellen védekezve.

Versenyben a női kenu páros is

A Balla Virág, Takács Kincső kenupáros (C-2 500) jó versenyzéssel szintén bejutott a középdöntőbe

– Nagyon hasznos volt, hogy elindultunk egyesben, szerintem látszott is a mostani rajtunkon, ami nagyon jól sikerült. Én egyáltalán nem is izgultam a start előtt és koncentráltan tudtam most evezni – mondta Balla Virág.

– Számítottunk rá, hogy az ukránokkal leszünk harcban, örültünk is, hogy mellettünk jönnek. Nagyon jó, hogy amit előre megbeszéltünk, azt meg tudtuk csinálni, sőt, még egy fokkal lazább pályát is mentünk – tette hozzá Takács Kincső.

Borítókép: Kovács Tamás / MTI

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.