Soha nem engedett szókimondó stílusából a korábbi magyar kapitány

Kettős állampolgár, Grazban háza van, de Pasaréten él Vass Sándor, a Veszprém és a férfi-kézilabdaválogatott korábbi edzője, szövetségi kapitánya. Vass a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években előbb a pályán, később a pálya szélén alkotott, huszonhárom éve egy multicég vezérigazgató-helyetteseként dolgozik. A korábbi zseniális átlövő kérlelhetetlen őszinteséggel mondja el a véleményét a sportágáról, és feleleveníti azt az esetet, amikor az OTSH engedélye kellett ahhoz, hogy külföldre szerződhessen. Az Elektro­mos örökös tagja pályafutása egyik legnagyobb eredményének tartja, hogy grazi tanítványai a mai napig összejárnak és összetartanak. Vass Sándor elbúcsúzott a nemrég elhunyt bátyjától, a szintén kézilabdázó Károlytól, aki „megérdemelte a szép halált, mert nagyon jó ember volt”.

Vass Sándor nagyon szurkol a három gólos magyar győzelemnek Fotó: Mirkó István

– Kártyázik még? 
– Persze, hetente egyszer römizek és pókerezek.

– Korábbi játékosai, Éles József és Pásztor István mondták, hogy azért volt jó önnel kártyázni, mert még náluk is jobban tudott csalni. 
– Hazudnak. Lehet, hogy csak rossz emlékeik vannak a kártyapartikról.

– A világbajnoki negyedik helyre biztosan szívesen emlékeznek. De miért hagyta ott a Veszprémet az 1997-es vb után? 
– A svédek elleni elveszített elődöntőt követően Hajnal Csaba, a Veszprém elnöke szidott, mint a bokrot mindenki előtt. Félrehívtam: Úgy látom, belém akarsz kötni – mondtam. – Sikerült. Keress magadnak edzőt! Megértem, hogy el volt keseredve, amiért tizenkét góllal kikaptunk a svédektől, csak egy apróságot felejtett el: a magyar válogatott az előző vb-n a 19. helyen végzett. Ehhez képest Japánban negyedikek lettünk, a franciáktól egy góllal kaptunk ki a bronzmeccsen. Korábbi főnököm, Gunnar Prokop mondta, hogy csak az a jó edző, akinek komoly céljai vannak. Én a világbajnokság előtti elnökségi ülésen kijelentettem, hogy szeretnénk a négybe jutni. Erre Kovács Péter felhördült, hogy reális célokat kell kitűznünk. Ezt nem tudtam hova tenni, mert én sokkal bátrabb, merészebb célokkal akartam nekivágni a világbajnokságnak. Végül nekem lett igazam.

– De a hajfestés nem biztos, hogy kellett volna. 
– Belátom, tényleg nem. De képzelje bele magát a helyzetembe: a válogatott 1995-ben a 19. helyen végzett az izlandi vb-n, két év múlva Japánban bejutott a legjobb négy közé. A csehek elleni győztes meccs után odajött hozzám a játékosok nevében Zsigmond Gyuri azzal, hogy ha legyőzik Izlandot és bejutnak az elődöntőbe, akkor csinálhatnak-e valami őrültséget. Mondom, amit akartok. Erre jött a hajfestéssel, én meg leokéztam. Hibáztam, utólag belátom, úgy néztünk ki a pályán, mint a festett hajúak csapata, de nem ezért kaptunk ki a svédektől 12 góllal.

– Hogyan lett a szenvedélyes kézilabdaedzőből a Grawe biztosító vezérigazgató-helyettese? 
– Grazban voltam játékosedző, a kilencvenes években én szereztem támogatókat, hat éven keresztül segítettem életben tartani a klubot. A klubelnök mondta nekem, hogy sok edzővel találkozott, de olyat még nem látott, aki pénzt is tudott hozni. Ő nagyon jóban volt a Grawe biztosító vezérigazgatójával. Egy karácsony előtti ebéden kérdezte meg tőlem a vezérigazgató, hogy abbahagynám-e az edzősködést a Grawe Életbiztosító kedvéért. Az elvárásokat, úgy tűnik, sikerült teljesítenem, mert huszonhárom éve vagyok a magyarországi cég vezérigazgató-helyettese.

– Mit végzett? 
– Közlekedés-gépésztechnikus vagyok és pénzügyi főiskolát végeztem. Tánciskolába még nem jártam.

Fotó: Mirkó István

– Hiányzik az edzősködés? 
– Nem, volt két infarktusom, legutóbb novemberben, a kórházban elkaptam a koronavírust. Most is sokat sportolok, de van egy csípőprotézisem a jobb oldalamon. Kiderült, hogy kell a másik oldalra. Minden nap legalább nyolc-tíz kilométert gyalogolok vagy úszom az Elektromos-pályán.

– Örök szerelem a Tromos? 
– Persze, örökös tagja vagyok a klubnak. Már csak négyen vagyunk, mert nemrég meghalt a bátyám. Megérdemelte a szép halált, mert nagyon jó ember volt. Vasárnap lefeküdt, és hétfőn nem kelt fel. Korábban focizott, és megismerkedett az ökölvívással. A kézilabdázóknál az átlövősorba nem fért be, ő lett az első 120 kilós, 194 centis beálló. Ő sok mindennel próbálkozott, engem csak a kézilabda érdekelt. A mai napig követem a sportágat.

– Megmondóembernek könyvelték el. Élvezi ezt a szerepet? 
– Megmondom, amit látok. Sok mindennel nem vagyok elégedett. Leginkább azért, mert tudom, hogy én annak idején hogyan küzdöttem, és amikor edző lettem, milyen elvek szerint állítottam össze a csapatot. A magyar sportban jelenleg rengeteg pénz van, de a játékosokkal szemben nincsenek követelmények.

– Ez miben nyilvánul meg? 
– Például abban, hogy valaki az életmódja miatt csak negyven percet bír egy mérkőzésen. Pedig senki sem mondta neki, hogy bulvárműsorokban kell szerepelnie. Ez nálam nem fér bele. Összpontosítson a sportra, a pályán döntsön el mérkőzéseket. A játékosok túl vannak fizetve, szinte minden külföldit ide tudnak hozni. Petar Nenadicsot már régen kirúgtam volna Veszprém­ből. Nem rokonszenves, ahogy saját magát ünnepli a pályán. Egy sima mérkőzésen a mellét veri, majd amikor bizonyítania kell, mindent elront. Egy ilyen fazon soha ne ünnepeltesse magát! Más. Higgye el, a bőség zavara rosszat tesz a sportnak.

Fotó: Mirkó István

– Belejött. Tényleg, miért nem maradt Ausztriában? Itthon voltak összezördülései. 
– Ott is vagyok, meg itt is vagyok. Grazban van egy házam, és Budapesten van az otthonom. Mindig honvágyam van, amikor nem vagyok itthon. Hát igen, volt, akivel nem jöttem ki. Faludi Mihály szövetségi kapitány kirúgott a válogatottól, mert szerinte huszonnyolc évesen öreg voltam és morálisan összeférhetetlen. Közben hívtak Grazba, de engedély nélkül nem mehettem ki. Áprilisban derült ki, hogy a németek és az amerikaiak bojkottja miatt indulhatunk a moszkvai olimpián. Faludival véletlenül összefutottam a szövetségben, és közölte, hogy beszélni akar velem. Megkérdeztem, hogy mit akar tőlem? Megfiatalodtam, morálisan rendbe jöttem? Erre elkezdte bizonygatni, hogy számít a moszkvai olimpián való részvételemre, az 1980-as olimpiai csapatban való szereplésemet milyen komolyan tervezi. Úgy váltunk el, hogy nem vállalom a válogatottságot, mert hat éven keresztül még csak a csapat közelében sem voltam. A lényeg az, hogy később az OTSH-ban közölte egy előadó, hogy csak akkor mehetek külföldre, ha visszatérek a válogatottba. Végül így szerepeltem az 1980-as olimpián.

– Játékosként kétszer járt olim­pián és világbajnokságon, szövetségi kapitányként huszonnégy éve a vb negyedik helyére kormányozta a válogatottat. Mi a sorrend, miről fog mesélni az unokáknak? 
– Gulyás Pista, a mostani válogatott szövetségi kapitánya az idei egyiptomi vb ötödik helye után mondta, nagyon szeretett volna a négyben végezni a csapattal, mert nem akarta hallgatni a zrikálásomat. A viccet félretéve, büszke vagyok arra, hogy itthon sikeres szövetségi kapitány voltam. A másik az, hogy a grazi csapatom minden egyes tagja sikeres az életben. A 75. születésnapomra meghívtam őket Graz legjobb éttermébe. Egy ügyvéd nem volt ott, mert előadást tartott Salzburgban, aztán Münchenben, de az elutazása előtt meghívott vacsorázni. A többi csapat nem is hiszi el, hogy mi összejárunk és összetartunk. Ezek a nagy dolgok, ezért érdemes edzőnek lenni.