A férfiak legnagyobb teniszversenyei az elmúlt bő évtizedben a nagy hármasról szóltak. Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovics 2021 végéig egyaránt húsz Grand Slam-trófeáig jutott el, miközben színre lépésük előtt tizennéggyel állt a sor élén Pete Sampras. Akadtak fontosabb mellékszereplők a trió által meghatározott időszakban is – legfőképp a kétszeres olimpiai és háromszoros GS-bajnok Andy Murray –, a fiatalabbaktól viszont éveken át hiába vártuk a generációváltást.
Az idei év legfontosabb versenyei alapján viszont a történelmi nagy hármas és a jelen nagy triója között már csak egy közös pont maradt. Djokovics dominálta az idény első felét, megnyerte az Australian Opent, a Roland Garrost és Wimbledont is. A szerb a naptári Grand Slam kapujába került, amire a férfimezőnyben Rod Laver 1969-es tarolása óta nem volt példa. Sőt, az olimpiai évben Djokovics ötből öt végső sikerrel naptári Golden Slamet is elérhetett volna a férfimezőnyben elsőként.
Nadal és Federer nem volt a színen, hogy megakadályozzák a történelmi tettet: a két klasszisnak egyre inkább megálljt parancsol a teste, sem a tokiói olimpián, sem a US Openen nem indulhattak el. Akadt azonban két fiatalabb játékos, aki éppen most nőtt fel a feladathoz. Az olimpiai elődöntőben a huszonnégy éves Alexander Zverev a vereség széléről táncolt vissza és zúzta porrá a nála egy hónap híján tíz évvel idősebb Djokovics ötkarikás álmait. A New York-i elődöntőben Djokovics visszavágott a németnek, de az ötszettes csata felemésztette az energiáit, és a fináléban a huszonöt éves Danyiil Medvegyev ellen már nem volt esélye.
A US Open után Djokovics hosszabb szünetet tartott, hogy az idény végére ismét ereje teljében térjen vissza, az évzáró világbajnokságon mégis az idei nagy hármas másik két tagja játszotta a döntőt, amely Zverev sikerével zárult.
Történelmi távlatokat tekintve a Federer, Nadal, Djokovics hármas eredménysora sokáig kimagasló marad. A jelen teniszét azonban így együtt már nem fogják meghatározni. A térdműtéte után lábadozó Federer nemrég úgy fogalmazott: az is meglepné, hogy ha jövő júliusban, Wimbledonra készen állna a játékra. S ha indulhat is, az idei, Hubert Hurkacz elleni sima negyeddöntős búcsú jól jelzi, hogy a svájci legenda már nem reménykedhet reálisan abban, hogy újabb Grand Slam-trófeával búcsúzzon.
Nadal készül a januári Australian Openre, de leggyengébb GS-tornáján, kemény pályán már nem számít favoritnak a nála tíz-tizenkét évvel fiatalabb Medvegyev, Zverev, Cicipasz sor ellen. A Roland Garros salakján viszont idén is csak Djokovics állította meg – ha megfelelő fizikai állapotban érkezik Párizsba, ott még mindenképp az esélyesek legszűkebb körébe kell sorolni a spanyolt.
Azt nehéz elképzelni, hogy Djokovicsnak még egy dobása legyen a naptári Grand Slamre, de a történelmi nagy hármasból ő az, aki leginkább kifejezte, hogy fontosak számára a különféle rekordok. Fizikálisan előnyben van a másik két legendával szemben, és minden esélye megvan rá, hogy neki legyen a legtöbb GS-trófeája, amikor szögre akasztja a teniszütőt. Abban, hogy nagy fölénye legyen a lista élén, az idén látott minta alapján Medvegyevék akadályozhatják meg. Egyelőre még az sem biztos, hogy jövőre indul az Australian Openen, az ezt firtató kérdésre csak annyit felelt: „majd meglátjuk”.
A generációváltás ritkán zajlik le egyetlen pillanat alatt, amely után a sportágat addig uraló régi nagyok már semmit sem nyernek. A mérleg az idő haladtával átbillen fokozatosan a fiatalabbak oldalára, s bár a férfitenisz három legendája lenyűgözően sokáig küzdött az elkerülhetetlen folyamat ellen, ez a mérleg 2021-ben egyensúlyba került.
Borítókép: a US Openen már Medvegyevnek (jobbra) jutott a nagyobb trófea (Fotó: Twitter/US Open)
